-El sem hiszem, hogy itt vagyunk!-forgolódtam össze-vissza, miközben a minket körülvevő látványt próbáltam feldolgozni. Gyönyörű az egész hely, mégis a világ egyik legszörnyűbb dolga van a szívében. A sziget maga a Mennyország, melynek közepén maga a Pokol helyezkedik el. Milyen irónikus, nemde?
-Mióta nem voltam kint-Sóhajtott fel Jungkook, majd utánam sietve kapta el a csuklóm-Várj, mert van nálam kötszer és mindenféle cucc-kezdett kutakodni a zsebeiben, ahol meg is találta a keresett eszközöket-Lekezelem a sebed-komolyodott el.
Jungkook leültetett a legközelebbi padra és leguggolt, hogy könnyebben hozzáférjen a combomhoz, aztán hozzákezdett a szokásos mizériához.
Miért ilyen segítőkész?
-Köszönöm-hajoltam meg, miután végzett, így végre tovább sétálhattunk. Ez a kert egyszerűen mesés telis tele van illatos virágokkal, szökőkutakkal, hintákkal. Találtunk egy kis ösvényt, amely Jungkook elmondása szerint a parthoz vezet, úgyhogy rögvest szedni kezdtük lábainkat, hogy minél előbb meglássuk, hova vezet a rejtélyes utunk.
Pár perc gyaloglás után olyan látvány fogadott amit a legszebb álmaiban sem láttam eddig. Pálmafák hada sorakozott a part mellett, homokos óceánpart és hullámzó víz tárult szemeink elé. Tényleg hihetetlen, hogy egy ilyen mesés helyen egy ekkora szörnyűség található.
-Varázslatos-suttogtam magam elé, de cellatársam még így is meghallotta.
-Soha nem láttam még ehhez foghatót-mosolyodott el. Ritkán látom mosolyogni, vagy nevetni. Mindig komor és süt róla, hogy egyik napról a másikra él és semmi, de tényleg semmi életkedve nincs. Látszik, hogy szomorú, egyszerűen mindent ki tudok olvasni ebből az emberből.
Átlátok rajta. Mégis annyira titokzatos.
Elindultunk a part felé majd mikor már szinte a vízbe ért a lábunk, leültünk és onnan gyönyörködtünk tovább a tájban. Felsikkantottam a hirtelen rámcsapódó víztől, ami valójában egészen kellemes volt, hisz a Nap ezer ágra sütött a fejünk fölött.
Azt hiszem nem lenne ennyire letargikus az állapot, ha minden nap kijöhetnénk ide.
-Jungkook-szólítottam meg a mellettem ülőt.
-Mondd
-Mi-Miért viselkedsz velem így?-kérdeztem félénken.
-Hogyan?-kérdezett vissza- Jimin, az teljesen alap, hogy törődöm veled, miután cellatársak vagyunk. Konkrétan egymásra vagyunk utalva, nem hagyhatom, hogy nagyobb bajod essen-magyarázta meg a még fel sem tett kérdésemet.
-Nem is ismersz-motyogtam. Persze borzasztóan örülök és hálás vagyok, amiért ennyit foglalkozik velem, de nem értem az okát, ezek után sem.
-Lesz elég időm rá-felelte és azon nyomban fel is pattant, majd egy szempillantás alatt megvált a felsőtestét fedő anyagtól, ezzel én teljes rálátást nyerhettem kidolgozott hasizmára.
Nyelnem kellett. Hatalmasat kellett nyelnem.
"Mi van veled Jimin?" Kérdeztem magamtól gondolatban, hiszen magam sem értem a reakciómat egy ilyen hétköznapi dologra.
Hallottam, hogy nekem kiabál és azt is, hogy mi az amit mond, de képtelen voltam túllépni a saját reakciómon. Azon, amit kivált belőlem az apró kis dolgaival, mióta itt vagyok.
-Jimin!-fröcskölt telibe egy marék vízzel, ami miatt gyilkos pillantásokat kapott tőlem, ő mégis csak elmosolyodott és felhúzott az eddigi helyzetemből.
-Jövök már-forgattam szemet és én is megváltam a felsőtestemet fedő, piszkos anyagtól.
A víz nagyon hideg volt nekem, ezért hosszú perceken keresztül álldogálltam egyhelyben és próbáltam megszokni a hőmérsékletét, de nem akart összejönni. Apránként merészkedtem beljebb, egészen addig, amíg a csípőmet nem érte a marha hideg víz. Onnan nem mentem tovább.
Félve Jungkookra pillantottam, aki vigyorogva figyelte minden egyes mozdulatomat, arra várva, hogy végre én is nyakig merüljek ebben a borzalomban.
CITEȘTI
Blood Sweat & Tears [JIKOOK] ✔
FanfictionJeon Jungkook, aki évek óta a pályákat fedezi fel, aki évek óta gyakorol, s már-már kezdi feladni, holott közeledik az utolsó állomás. Park Jimin, az újonc, a visszahúzódó, félénk fiú, aki szintén a börtön rabjává vált, pedig semmit sem tett. Vajon...