Blood Sweat & Tears [JIKOOK] ✔

a p o l o g i z e

- Jungkook várj! - kiáltottam el magam, holott tudtam, hogy nem áll már az ajtó előtt.

Felkaptam a kulcsot és a lehető leggyorsabban indultam Mingiék szobája felé, ami nem volt ugyan messze, de nekem mégis mérföldeknek tűnt.
Idegesen kopogtattam az ajtón és perceket vártam, mire végre kinyitották. Bomi álmosan vánszorgott ki hozzám és érdeklődött, hogy miért vagyok itt. Igen, nagyjából nyolc óra lehet, úgyhogy megértem, hogy álmos, illetve elég udvariatlannak érzem most magam. Megkérdeztem, hogy látta-e a cellatársamat, de ő nemlegesen megingatta fejét, így muszáj voltam máshol keresni.

Tudom, hogy amikor feszült, általában lemegy edzeni, szóval az volt a második úticélom. Sietősen szedtem lábaimat lefelé a lépcsőn, a szívem a torkombam dobogott jelen pillanatban, de nem érdekelt. Az egyetlen dolog ami érdekelt, az ő volt. Ő és az, hogy tisztázzuk a dolgainkat, mert ebből már kurvára elegem van. Esküszöm úgy érzem magam, mintha egy spanyol szappanoperában játszanám a szerencsétlen főszereplőt. Mondjuk annyira távol nem állok tőle.

- Jungkookie! - szólongattam, de mind hiába. Semelyik gyakorlón nem találtam, a nagy pályára pedig nem mehetett ki. Annyira azért nem ment el az esze.

Az utolsó reményem már csak a közös helyünk volt, de mindez szertefoszlott  amikor felértem oda és szintén hűlt helyét találtam a fiúnak. A sírás küszönén állva fordultam vissza és indultam el számomra teljesen ismeretlen folyosókon. Menet közben lehetőségem volt szembe találni magam drogosokkal, benga állatokkal, akik bármelyik pillanatban nekem eshettek volna. Hogy féltem-e? Pff az meg milyen?

Naná! Rettegtem.

De még ez sem tántorított el ettől. Ez a srác olyan szinten a szívemhez nőtt, hogy nem érdekel semmi, az sem, ha ezen a félreértésen az életem múlik. Nem, nem fogok hősszerelmest játszani, és nem fogom megcsókolni, ott még mindig nem tartunk, de attól még szeretném megölelni, hozzábújni és elmondani neki, hogy ez az egész csak egy rossz pillanat volt. Legszívesebben még az érzéseimről is beszámolnék neki, de azt már tényleg nem tehetem. Csak találjam meg végre.

Fogalmam sem volt hol jártam, azt sem tudtam mennyi ideje bolyonghattam, amikor megéreztem egy kezet a csuklóm köré fonódni. A sírásom mégjobban felerősödött, mérhetetlen félelem és ijedtség kerített hatalmába, szemeimet összeszorítottam, úgy vártam, hogy megöljenek vagy megkínozzanak ezen a sötét folyosón.

- Én vagyok az. - hallottam meg Jungkook mély hangját. Szívemről egy mázsás kő esett le, mely akkorát koppant, hogy azt még Európában is hallhatták. - Miért vagy itt? - kérdezte.

- Téged kerestelek - szipogtam. - Félreértetted az egész helyzetet.

- Egy csókot nem lehet félreérteni - ingatta meg a fejét.

- De- kezdtem volna magyarázkodni, mire  mutatóujját számra tette, ezzel elcsitítva engem.

Szemeim már feldagadtak a sírástól, de könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak. Tekintetem Jungkookra vezettem, aki teljesen üres volt. Ott ült előttem, komoran, mégis csalódottan és nem szólt semmit, csak számon pihentette az ujját.

- Azt akarod mondani, hogy nem csókolóztatok?

- De igen, de én nem akartam! - tiltakoztam azonnal, mire ábrázata kíváncsira változott, ezért úgy gondoltam, hogy folytathatom. - Ő csókolt meg, én egyáltalán nem akartam. Lebénultam és erőtlen lettem, ezért képtelen voltam eltolni magamtól, de soha többé nem akarom érezni, amit akkor! - hadonáztam, miközben csak úgy dőltek belőlem a szavak. Azt akartam, hogy értse, hogy semmi olyan közöm nincs a lányhoz, de azért elszólni sem szerettem volna magam.

- Sajnálom Jiminie - becézett, majd gyengéden derekam köré fonta karjait és az ölébe húzott, amitől a szívem össze-vissza dobogott. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen szörnyű helyen élhetek meg egy ilyen romantikus pillanatot. - Most valószínűleg válaszokat vársz - köszörülte meg a torkát, mire rápillantottam. - Nem tudom mi ütött belém, de baromira zavar, hogy ennyire befolyásolható leszel mellette. Utálom a tudatot, hogy képes lenne elvenni tőlem, és azt is, hogy érez irántad valamit. - vallotta be, nekem pedig az állam már a földet súrolta.

- Nem tudná elérni, hogy megváltozzon rólad a véleményem - vágtam szavába - Azt sem, hogy faképnél hagyjalak - soroltam - és nem érdekel, hogy érez valamit vagy sem - szipogtam, hiszen még mindig nem tudtam abbahagyni a sírást, amit Jungkook is észrevett, ezért hüvelykujjával letöröte a legördülni készülő könnycseppemet, majd megcirógatta az arcom jobb oldalát, aminek hatására az említett rész felvette a jól megszokott pirosas árnyalatát.

- Ne haragudj - húzott mégközelebb magához, én pedig mellkasába fúrtam az arcom.

- Nem tudok rád haragudni. - feleltem meggondolatlanul.

Egy ideig nem jött válasz. Kezeivel végig simogatta a hátam, amivel ekérte, hogy zokogásom csillapodni kezdjen. Kezeimmel úgy kapaszkodtam pulcsijába, mintha csak most akarnának elszakítani tőle,  pedig erről szó sem volt itt. Örültem, hogy végre talán kezdhetjük megoldani a dolgainkat. Van egy olyan érzésem, hogy lehetséges, hogy ő is kedvel engem, ami rettentően feldobott most. Bármilyen jóban is legyen két ember, kötve hiszem, hogy ilyen pózban lelkizzeneket egymással, bárhol legyenek is.

- Szeretném, ha javítanánk a helyzeten - szólalt meg kis idő után.

- Rendben, de mostmár gyere vissza, mert nagyon félek - nevettem fel kínosan, ő pedig azonnal felpattant, ezzel engem is megemelve. - Te se haragudj rám. Nem kellett volna így viselkednem. - húztam el a szám, amikor már a lépcsőket szedtük.

Jungkook oly' sok idő után végre elmosolyodott és csak megadóan bólintott egyet, de nekem ez is elég volt ahhoz, hogy újra megtaláljam a reményt. Kinyitotta az ajtót és előre engedett, én pedig bevárva őt, szinte a nyakába ugorva löktem az ágyra, ami miatt mindketten nevetésben törtünk ki. Annyira jó végre felszabadultan beszélni vele, annyira jó, hogy újra nekifutunk a dolgoknak, mert van remény.

- Aludjunk, mert tíz óra van. - suttogta, mire felkaptam a fejem.

- Honnan van órád?

- Találtam. - rántott vállat és befészkelte magát a falhoz, ezzel helyet szorítva nekem. Felnevettem rajta, mivel nem tudtam, hogy képes lenne lopni, de hát ez van. Nem kérdezett rá, hogy miért nem alszom a saját ágyamban, nem kért meg, hogy menjek innen, hanem helyet csinált nekem maga mellett, ami igazán megmelengette a szívemet.

Valószínűleg sejti, hogy nem csupán barátként tekintek rá, ahogy én is sejtem, hogy ebből lehetne több az ő részéről is. Elmondhatatlanul boldog voltam, hogy egy ilyen szar nap, ilyen gyönyörűvé alakult az utolsó pillanatokban.

- Jó éjt Jiminie. - mondta egy ásítást követően.

- Jó éjt Jungkookie - suttogtam, majd lehunyva szemeimet, vártam, hogy magával ragadjon az álom.

2020.04.22.