Blood Sweat & Tears [JIKOOK] ✔

i d i o t s

Nem vagyok büszke magamra. De úgy egyáltalán. Hiába voltam fáradt aznap, annak ellenére is Jungkook után indultam. Nem számítottam arra, hogy Minjivel fog találkozni, teljes mértékben abban a tudatban éltem, hogy már megint a bajt keresi. Tudom, hogy nem szép tőlem, hogy ennyire nem bízom benne, az meg pláne, amit ez után műveltem. Szerencsémre nem mentek be a lány cellájába, hanem egy elhagyatottabb helyet kerestek a beszélgetés erejéig. Miután tudtam, hogy biztonságban van, nem mentem vissza, hanem ott maradtam hallgatózni.

Yoochun. Ez volt az első név, amit akkor meghallottam, utána pedig sorban jött még pár. Azt hiszem összesen öten vannak valami bandában, aminek meg sem jegyeztem a nevét. Túl sok új és számomra érthetetlen dologról hallottam azokban a percekben, melyeket a konkrét kihallgatásukkal töltöttem. Megtudtam azt is, hogy Jungkook engem nem akar bajba sodorni, pont ezért köt egyezséget Minjivel. Nem hallottam tisztán mindent, viszont egy dolgot azonnal leszűrtem.

Ez veszélyesebb, mint gondoltam.

Az ezt követő napon a szokásos, monoton rutinunkat folytattuk, azaz lementünk edzeni, majd kajáltunk és lógtunk egy kicsit a többiekkel is. Ma pedig szeretném beavatni Bomit a tervembe, hiszen egyre inkább jön meg a bátorságom, egyre biztosabb vagyok benne, hogy ki akarok innen jutni és hiába nem tartja jó ötletnek Jungkook, bízom benne, hogy a végén velem tart majd. Bomi az egyetlen, akivel erről tudok beszélni, mivel ő nagyon megértő és az esetek kilencven százalékában egyetértünk.

- Sziasztok - üdvözöltem Mingit és Bomit, amint beléptem a cellájukba, viszont ekkor világosított fel a lány, hogy Mingi Jungkookkal és Hyungwonnal ment valahova a mai megpróbáltatás előtt.

- Valami baj van? - kérdezte kicsit aggódó arckifejezéssel.

- Nem, éppen ellenkezőleg. - mosolyodtam el, ő pedig nyomban helyet foglalt.

Megköszörültem a torkom, majd egy nagy levegővétel után összeszedtem a gondolataim és belekezdtem a tervem mesélésébe.

- Szeretnék kimenni a pályára. - jelentettem ki, mire az ő szemei kétszeresükre tágultak - Ne ijedj meg, nem egyedül. - nyugtattam meg, vagyis csak próbáltam volna, de nem igazán láttam a hatását. - Jungkook és én minden egyes nap a gyakorlókon vagyunk, semmilyen akadály nem képes kifogni rajtunk, Bomi. - magyaráztam - Érzem, hogy meg tudnánk csinálni és onnantól már egy karnyújtásnyira a cél. A vezető hatvan éves, semmit nem ér egyedül és mindenki a halálát követeli - soroltam az évreimet, amikor félbeszakított.

- Jimin ez nem ilyen egyszerű, az a pálya maga a pokol, onnan nincs kiút! - sóhajtott fel gondterhelten. - Kook ebbe sosem menne bele, már nem akar kimenni oda. - tette hozzá.

Nem éppen erre a reakcióra, illetve válaszra számítottam tőle, de egy részről mégis megértem az álláspontját. Sokkal régebb óta van itt, mint én, ez által sokkal több ideje volt kiismerni a helyet. Valami mégis az súgja, hogy muszáj megpróbálnunk. Mit ér az életünk, ha folyton csak aggódunk és félünk? Mit ér az egész, ha a félelmeink irányítanak minket, ha a halál hallatán inkább menedéket keresel? Sosem lesz esélyünk kijutni innen, ha nem nézünk szembe ezekkel a félelmekkel, hiszen semmi sem lehetetlen. Azok, akik itt vesztik életüket, egytől egyig rettegnek.

- Azt mondtad, - kaptam fel a fejem - hogy már? - kérdeztem vissza, ugyanis nem voltam benne biztos, hogy jól értettem.

- Baekhyunról nem mesélt neked? - pillantott rám, mire csak nemlegesen megráztam a fejem.

Nekem semmiről nem mesél, ami az itt létem előtt történt.

Kezdem magam végtelenül hülyének érezni, mert komolyan alig van olyan tema, amibe aktívan be tudok kapcsolódni. Én megértem, hogy Jungkook múltja nem fekénig tejfel, de igazán beavathatna pár részletbe, ha már történetesen együtt vagyunk és mindezek mellett szinte mindent tud rólam.

- Válaszokat akarok kapni. - feleltem immár teljesen komolyan.

- Ez nem lenne a legszebb húzás tőlem. Szeretném, ha tőle tudnál ezekről, ezért nem fogok válaszolni. - jelentette ki - Viszont megkérem, hogy ő tegye meg, mert ez valóban nem fair. - húzta halvány mosolya ajkait, mire csak bólintottam.

Kicsit rosszul esett, hogy a tervem is kudarcba fulladt egy részről, plusz ott volt a rengeteg titok, bár Bomit ismerve biztosan megbeszélni ezt Jungkookkal, úgyhogy remélem minél hamarabb megtudom ezeket a dolgokat és nem kell más segítségét kérnem.

Jelen esetben Minjiét.

Emlékszem, hogy múltkor még mindenképpen beszélni akartam a lánnyal, amit a mai napig fontolgatok, de ha esetleg előbb megtudom az igazságot pár dologgal kapcsolatban, akkor nem tartom szükségesnek, hogy felkeressem. Igen, durván hangozhat, de én is ember vagyok, én is tudok kíváncsi lenni és nekem is lehet valaki annyira fontos, hogy tudjam, nem fog baklövéseket elkövetni. Szeretném tudni, hogy mi a helyzet, mert a jelek egyáltalán nem meggyőzőek és nyilván magam miatt is. Jungkook azt hiszem a legeslegfontosabb személy az életemben, szóval semmi képpen sem hagyhatom a saját feje után menni.

Miután kidumáltuk magunkat Bomival, ő pedig megállapította, hogy perceken belül jönni fog a bejelentés, inkább kimentünk a cellából, egyenesen a "nézőtérre". Soha nem töltött el jó érzéssel a nyolcvanegyesen szenvedő figurákat nézni, de ma sem volt választásom ezzel kapcsolatban. Muszáj itt lennie az összes rabnak, amikor a megmérettetés kezdetét veszi, onnantól pedig a te dolgot, hogy mikor lépsz le, ha számolsz a következményekkel.

- Megint fogadtatok? - fonta össze karjait mellkasa előtt Bomi, amikot a három fiú a pálya felé hadonászott. Az utóbbi időben egyébként egyre többet látom Hyungwont, ami nem zavar, hiszen baromi jó fej és nagyon rendes, csak nem értem, hogy akkor eddig miért nem csatlakozott hozzánk.

- Naná! Ki nem hagynám - kacsintott Mingi.

- Üljünk le, még vannak helyek. - javasolta Hyungwon, amivel mindenki egyetértett és pillanatokon belül már el is foglaltuk a kinézett helyeinket.

Az esemény nem sokkal később kezdetét vette, melyet a hangosbemondón beszélő kommentátor, hatalmas örömmel a hangjában, indított el. Két jó fizikumú, elég fiatalnak tűnő srác merészkedett kilépni a halál mezejére a mai napon. Azt hiszem láttam már őket ezelőtt a gyakorlókon, úgyhogy már tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak össze. Innen felülről nem lehet olyan jól látni a történéseket, ami nem is feltétlenül jelent problémát, miután a múltkori srácot széttépte az a vadállat. Az első négy akadályt baromi gyorsan maguk mögött tudhatták, ugyanis a számláló öt percet mutatott, amikor odanéztem. Az egyikük egy váratlan pillanatban megcsúszott és rettentő magasról zuhant le, aminek láttán kissé megugrottam, ezt pedig a mellettem ülő Jungkook is észrevette.

- Lelépjünk? Nem akarod nézni? - hajolt közelebb, hogy a nagy hangzavarban halljam a szavait.

- Túlélte! - kaptam szám elé a kezeimet - Nem kell, idővel hozzá fogok szokni. - feleltem.

Jungkook egy gyors puszit nyomott az arcomra, majd visszafordult, hogy tovább nézhesse a műsort. Legbelül hangosan szurkoltam azért, hogy valamilyen vsoda folytán ők legyenek az elsők, akik olyan hosszú idő után kijutnak, viszont minden reményem szertefoszlott, amikor a lávatengerhez értek. Ez tipikusan az a rész, aminél én sem lennék a legmagabiztosabb, ahogy ők sem voltak azok. Kook kezéért nyúltam, de ő ahelyett, hogy összekulcsolta volna az ujjainkat, inkább felrántott a helyemről és kivezetett a folyosóra.

- Ne nézd, kérlek. Tudom, hogy mennyire megviselnek ezek és bármelyik pillanatnatban me... - kezdett magyarázkodni, de a mondat közepénél hirtelen hatalmas csend lett, majd másodpercekkel később felszólalt a kommentátor az egyik fél halálhírét bejelentve. Összeszorítottam a szemeim és próbáltam nem ezen törni a fejem, de nem jártam sikerrel. - Ne félj, nem fog ilyen történni veled, sem velem, hiszen nem leszünk ekkora idióták. - suttogta kettőnk közé, de erre a kijelentésre inkább elszomoroldtam, mint megnyugodtam volna. Magunkban hiszek, más emberek halálát utálom látni, ennyi.

- Rendben. - nyeltem egy nagyobbat, mivel nem szerettem volna tovább beszélni erről.

Közelebb hajolt hozzám, hogy biztos ami biztos, egy gyors csókkal lenyugtathasson, viszont ez már hatásos volt. Hiába esik rosszul, hogy két teljesen ellenkező dolgot szeretnénk és úgymond "vallunk", bármilyen apró tettével képes a pillanatnyi csalódottságomat eltűntetni.

2020.06.08.