Blood Sweat & Tears [JIKOOK] ✔

e p i l o g u e

Négy hónap telt el a szabadulás óta. Jungkook születésnapja miatt, ma elmegyünk anyáékhoz Kínába, ugyanis ők még mindig nem tudják, hogy hazaértem, hogy jól vagyok vagy egyáltalán azt, hogy élek. Nahyon rosszul éreztem magam, amiért titokban tartottam ezt előttük, de semmiképp sem akartam telefonon keresztül rendezni egy ilyen óriási hírt, tehát megbeszéltük Jungkookkal, hogy ez lesz a tökéletes alkalom arra, hogy ennyi idő után elmondhassam, biztonságban vagyok, ráadásul Jungkookot is be kell mutatnom nekik. Ami ezt illeti, fogalmam sincsen, hogy mégis milyen reakcióra számíthatok, bár soha nem vettem észre olyan jeleket, amik arra utaltak volna, hogy bármelyik szülőm homofób, esetleg kevésbé elfogadóbb lenne, de majd meglátjuk.

- Elraktad a fehér ingemet? - kiabált át Kook a nappaliból, mivel ő a maradék, el nem rakott holmikat halászta elő és hozta utána be hozzám.

- Egymillió fehér inged van, melyikre gondolsz? - forgattam szemet, amikor betoppant az ajtón egy halom cuccal a kezében.

Ja igen, ha nem említettem volna, idő közben készen lett a lakásunk, vagyis inkább házunk, mivel ez egy nagyon takaros kicsike ház Busan külvárosában. Jungkook szüleinek a nevén volt már évek óta, viszont mostmár csak Jungkookén van. Azt mondták, hogy örülnének, ha közel maradnánk hozzájuk, amivel egyikünknek sem volt semmi baja, így beköltöztünk az új otthonunkba, nagyjából két hónappal ezelőtt. Hogy nehéz-e együtt lakni és egyéb ügyeket intézni nap, mint nap? Dehogy. A nehéz szó fogalma a Pályán maradt, ez a kihívás már semmitmondó azok után, amiken együtt mentünk keresztül. Rettentően boldog vagyok itt es remekül érzem magam, illetve úgy gondolom, mindent tökéletesen meg tudunk oldani. Majdnem el is felejtettem, nyilván kérdés, hogy mégis miből telik nekünk erre. A válasz, hogy a régi munkám, amit még a Pályára hurcolásom előtt kaptam, szerencsére az enyém maradt idáig. A barátom számított rám, számított arra, hogy egyszer visszajövök és így is lett, ezáltal tárt karokkal várt, amikor felhívtam, hogy mi történt. Jungkook pedig, egyszerűen hihetetlen, hogy mekkora mázlija van. Talán egy hónapja lehetett, hogy valami állást keresve elment a városközpontba, ahol egy random faszi felfigyelt rá, valami modell ügynökségtől jött. Először el sem akarta hinni, de amikor az ismeretlen férfi előkereste a névjegykártyáját, majd a mobilján kezdte bizonyítgatni, hogy mindenféle hátsószándék nélkül, valóban Jungkookot szeretné a legújabb arcuknak, szegénykémben megfagyott a vér, viszont végül elfogadta az ajánlatot, így ő jelenleg modellként dolgozik egy egyre csak feltörkevő cégnél.

- A kedvencem, aminek egy zsebe van , tudod - magyarázkodott, mire felnevettem, hiszen pont azt az inget vette fel ma reggel. Szegény biztosan nagyon izgul, mivel nem akar rossz benyomást kelteni. Furcsa, hogy van olyan dolog, amivel ezt az énjét is elő lehet kaparni valahonnan mélyről.

- Rajtad van, szívem - kuncogtam, mire zavarodott arckifejezéssel lenézett magára, és realizálta, hogy tényleg rajta van.

Nevetve rázta meg a fejét a felismerés után, majd azonnal leült és segített tovább pakolni, hogy minél hamarabb indulhassunka reptérre. Ha minden igaz, jelenleg Shanghaiban laknak, ott, ahol már legalább három éve, szóval meg fogjuk őket találni.

A reptéren meglepetésünkre, nem voltak olyan sokan, a gépek sem késve indultak. A repülőn ülve viszont szerepet cseréltünk, azaz én kezdtem borzasztóan izgulni, Jungkook pedig egyfolytában azon volt, hogy lenyugtasson, több-kevesebb sikerrel. Őszintén, nem tudom, hogy mitől kezdtem izgulni vagy talán félni, csak annyit tudtam, hogy nemsokára újra láthatom a családom és, ha minden jól megy, összehozhatom hármukat egymással. Nem vágytam másra, csak, hogy az utolsó "feladatom" is sikerrel záruljon, ami talán a kellőnél nagyobb nyomást helyezett rám.