Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

24. fejezet

– De előtte, még akartam veled valamiről beszélni. – intett, hogy üljünk le és én meg kapva kaptam a lehetőségen. Nem is hittem el, hogy ma ennyit lehetünk együtt, számomra minden perc egy ajándék amit vele tölthetek. Közben Ren a törülközőjével megtörölte az arcát és rám nézet.

– Hány vívó technikát ismersz? – kérdezte.

Nem nagyon értettem, hogy mire céloz de azért készségesen válaszoltam.

– Az 5 fő technikát.

– Hm. Nem 5 van. Ki tanított? – csóválta a fejét és kissé gondterhelt lett.

– Miért hány van? – kérdeztem csodálkozva.

– 7 van. A párbajon láttam, hogy azokat használod amiket én is ismerek de ezek főleg a Jedikre voltak jellemzőek.

Ettől teljesen ledöbbentem. Jedik? Miről beszél?

– Felismerted azt, amit én használtam a harcunknál, meg most is? – kérdezte Ren.

– Nem, még sosem láttam. – mondtam neki és csak csodálkoztam.

– Pedig, ez is benne van a hétben. Úgy hívják hogy „Djem So". Valaki csak a békés harcmodorokra tanított meg. A sötét oldali két technikát pedig nem. Nagyon érdekes.

Hát az. Tito mint Jedi? Ez nem lehet igaz.

– Majd egyszer, ha úgy érzed meséld el. – mondta kedvesen Ren mert látta, hogy magam elé meredek és totál össze vagyok zavarodva.

Ültünk egymás mellett, közel de mégis oly távol. Lassan felé fordultam és lábunk véletlen össze ért. Én éreztem őt de ő engem nem. Végig futott a testemen egy bizsergés és kissé beleszédültem, Ő pedig csak ült és a szeme sem rebbent. Nézett rám és féltem, hogy meghallja a szívem hangos dobogását.

– Te ezeket honnan tudod? – suttogtam magam elé.

Ren sóhajtott egy mélyet. Vacillált, hogy vajon elmondja-e nekem vagy ne.

– Tudod, én Jedinek készültem, még 2 éve padawan voltam. – mesélte halkan a földet nézve.

Rá kaptam a szemem. Hogy micsoda? Jedi? Ren mint Jedi? Nem tudom elhinni, még elképzelni is nehéz. Ez teljesen kizökkentett az álomvilágomból.

– Mi történt? – kérdeztem félve mert nem akartam túl feszíteni a húrt.

Ren rettentő feldúlt lett, amikor vissza gondolt a múltjára. Látszott, hogy nehéz neki erről beszélnie és folyamatosan kontrollálnia kell magát. Sokkal gyorsabban vette a levegőt és dühösen elkezdte csóválni a fejét. Sötét szeme még a szokásosnál is vészjóslóbb volt.

– Elárultak. – mondta a fogait össze szorítva. Meg akartam érinteni a kezét, hátha attól valamennyire megnyugszik és mozdultam is felé de Ő elhúzta tőlem. Vissza ejtettem az ölembe és összeszorítottam az ökleimet. Teljesen lefagytam a reakciójától.

– Nem kell többet mondanod, ha nem akarsz. Csak kérlek, ne kínozd magad. – mondtam csendesen.

Fekete szemei tele voltak fájdalommal, úgy nézet ki, mint egy 100 éves öregember, aki megélt már sok mindent de ő még is csak egy fiatal fiú.

– Hány éves vagy? – bukott ki belőlem, pedig nem akartam megkérdezni.

– 24 vagyok. – mondta zavartan mert nem értette, hogy ez még is, hogy jön ide. – Lehet, hogy fiatal vagyok de jóval több harci tapasztalatom van, mint itt bárki másnak. Ez nem befolyásolhatja a pozíciómat és a tekintélyemet. Sok borzalmas dolgot tettem, hogy idáig eljussak és Snokenak már bizonyítottam. – mondta vehemensen, mintha nem is nekem akarna magyarázkodni, hanem inkább saját magának. Teljesen össze omlott, pedig pár perce, még én voltam össze omolva. Arcát tenyerébe temette és most már nem volt olyan ijesztő, csak egy srác, akit lassan agyonnyom a felelősség és a megfelelési kényszer. Szívem szerint átöleltem volna,  hogy tudja rám számíthat de ez az előző próbálkozásom fényében, nem lenne a legszerencsésebb dolog. Egy pillanatra megijedtem mert úgy éreztem, hogy nem akarja, hogy így lássam és talán később megbánja, hogy ezt végig néztem. Talán, később dühös lesz rám, hogy láttam elgyengülni. Annyira vékonyka fonalszálon függ a mi kapcsolatunk, hogy nem merem jobban terhelni. Nem akarom elrontani, ezért felálltam.