Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

5. fejezet

Már felkelt a nap, mire vissza értem a sátorhoz. Felnéztem és kissé szomorú lettem.

– Újra borongósra fogta az időjárás, ebből ma sem lesz napozás! – ezen a vicces gondolatomon elnevetgéltem magamban, aztán reggeli után neki álltam fegyveremet tisztítani.

Kis idő múlva Ren megjelent, amikor látta, hogy rá figyelünk elkezdte mondani.

– Négy nap múlva meg kell felelnetek egy teszten. Ezen kötelező részt vennie mindenkinek, aki tovább akar jutni, ha esetleg visszakozna valaki, azt azonnal elküldöm a bolygóról. Egy hét múlva, pedig megtartjuk a válogatót. Többkörös párbaj lesz egy az egy ellen, akár életre halálra. A legerősebbeknek van csak helye itt, akinek ez nem tetszik az most még elmehet! – mutatott egy csapatszállítóra.

Ezzel zárta sorait és otthagyott minket ledöbbenve. Látszódott, hogy többen elgondolkoztak a lelécelésen. Tuti majd szépen megbeszélik, hogy menni kéne és csoportosan egymást hergelve, hogy „nem is olyan gáz lelépni" gyáván elpucolnak. Ha jól láttam több rohamosztagos non stop ott van a hajon, szóval, ha tippelnem kéne majd egyik éjszaka tipliznek el. Sóhajtottam egyet és arra gondoltam, hogy legalább tényleg csak azok maradnak, akik bíznak magukban.

– Vajon mi lehet a teszt? – gondolkozott hangosan Zola és bele túrt a szőke hajába. – Lehet valamilyen pszichológiai... – folytatta. Most nem volt rajta se a sisakja, se a szemüvege.

– Áhh! – szóltam közbe. – Az már tart. Aki kicsit is labilis mentálisan, az le fog lépni. Teljesen tiszta sor. – mondtam.

– Akkor vajon mi lehet? – nem adta fel a témát a kis barátom. Ezzel fárasztott már jó ideje.

– Figyelj, legkésőbb négy nap múlva megtudjuk. – nevettem. Ebből Zola szerintem csak annyit hallhatott, mintha köhögve fuldokolnék.

– Gonosz vagy! De mondtam már, hogy milyen bájos a nevetésed? – kérdezte mosolyogva felhúzott szemöldökkel.

– Kac-kac! – volt a válasz. – Nem is nevettem! Csak őőő, félrenyeltem valamit. – mondtam nevetve, amire már ő is nevetett.

– Visszatérve, ha belőle indulok ki, akkor a tippem a trükkjeivel kapcsolatos teszt. Lehet, hogy Te is Jedi vagy, mélyen legbelül! – mondtam, most már tényleg nagyon nevetve.

– Dehogy, én Sith nagyúr vagyok másodállásban. – mondta komoly képpel és közben képzeletbeli villámokat szórt a kezeivel.

Bár jól elszórakoztunk, olyan fogalmakkal dobálóztunk, amiket még gyerekként halottunk de az értelmét és a súlyát a szavaknak, nem tudtuk. A korombeliek már csak legendákat és meséket ismernek. Valódi Jediket és Sitheket már senki sem látott jó ideje. Talán soha nem is voltak igazak ezek a történetek, talán csak valaki pusztán szórakozásból kitalálta őket, hogy a gyerekeket lehessen mivel ijesztegetni. Én mindig csodálattal hallgattam ezeket a meséket de hát akkor még kicsi voltam. Ma már nincs csodálat, csak a közöny maradt. Az én életemre teljesen hatástalan lenne az is, ha léteznének és az is, ha nem. Én csak próbálok túl élni és nem foglalkozni nagyobb dolgokkal, mint amekkorát elbírnék. Nem várok sokat az élettől, nincsenek nagy vágyaim, csak olyanok, mint mindenki másnak. Barátok, pasi és sok kredit. Olyan nagy kérés ez? De nekem még ezek sem mennek, egyedül amiben jó vagyok az a kardforgatás. Ezért bármi is lesz négy nap múlva, nem hanyagolhatom el az edzéseimet. Így hát kimentem a tisztáshoz, a kardforgató stílusomat gyakorolni. Ren elhagyta a bolygót, szóval teljesen nyugodt voltam. Kinéztem egy korhadt fatörzset és jól elláttam a baját. Először a „niman" kardforgató stílusomat csiszoltam tovább, ezután a késeimmel célba dobást is átvettem, nehogy elfelejtsem. Már eltelhetett pár óra, lihegtem mint egy kutya, próbáltam lenyugtatni magam. Ekkor eszembe jutott, mit is csinált Ren a harctéren. Jó ötletnek tűnt kipróbálni. Végül is csak állt, koncentrált és tartotta a kezét. Nem olyan nehéz. Fújtam két mélyet, aztán felemeltem a kezem, behunytam a szemem és koncentráltam. Vártam és akkor hirtelen, nem történt semmi. Elmosolyodtam.

– Hogy is várhattam azt, hogy bármi is történni fog? Mekkora hülye vagyok!

Már ment le a nap és én meg eléggé elfáradtam. Leültem egy kis emelkedő tövébe és neki támasztottam a hátamat és a fejemet. Nem messze attól a helytől, ahol Rennel beszélgettünk. Ebben a félig ülő, félig fekvő testhelyzetben próbáltam erőt gyűjteni, hogy elmenjek megmosakodni és aztán vissza a többiekhez.

A következő amire emlékszem, hogy érzem, ahogy valaki megérinti a karomat. Több sem kellett és már ugrottam is fel és a kardomat védekezés céljából magam elé tartottam. A szívem majdnem kiesett a helyéről úgy dobogott. Annyira megijedtem és dühös is lettem, hogy kellett egy másodperc mire felfogtam, hogy Ren áll előttem és sötét van. A franc, elaludtam. Próbáltam kontrollálni magam és csak annyit mondtam lassan.

– Soha többé ne érj hozzám! – súlyos mozdulatokkal tettem el a fegyveremet és próbáltam méltóságteljes léptekkel elhaladni. Miközben a gondolataimban szidtam mindent és mindenkit. Ha eddig tisztelt is egy kicsit, az most már tuti elpárolgott.

Elcsattogtam a fürdőegységbe, miközben próbáltam tisztább lenni és lenyugodni, végig gondoltam mi is történt.

– Szóval, én édesdeden aludtam. Ren, isten tudja miért, oda jött hozzám. – eközben fogkefével a számban mutogattam is a fejemben lévő hangok ütemére. – Aztán féltérdre ereszkedve vagy szólítgatott vagy rögtön taperolni kezdett. De miért? Ez a része homály. Annyi a biztos, hogy amikor kinyitottam a szemem azt láttam, hogy túl közel hajolt hozzám és fogja a felkaromat. Persze, ahogy reagáltam Őt is meglepte. Lépet egy óriásit hátra és csak nézett Rám. Szerencse, hogy elég gyorsan el tudtam onnan tűnni. Tök gáz volt!

Már nyugodt voltam mire vissza értem a sátorhoz. A tűz körül ültek egy páran és messziről teljesen úgy néztek ki, mint akik jól szórakoznak. A helyemen ülve úgy fordítottam a fejem, hogy a szemem sarkából lássam mi történik de mások ne vegyék észre, hogy őket bámulom.

Amikor jobban szemügyre vettem a bandát láttam, hogy Zola is ott ül. Na szép, a kis barátkozós. Mellette a nagydarab fickó ült a buzogányával, aztán akit még láttam régebbről az a kaszás srác. Ő az aki morcos ha álmos. Aki még érdekesen nézett ki, annál egy hosszú nyelű fejsze volt. Teljesen olyan volt mint egy szerzetes. Mikor meguntam a leskelődést próbáltam aludni. Már fél álomban voltam, amikor megláttam Rent a másik szemem sarkából. Nagyon messze volt. Maszkja rajta volt, mint mindig és egy fának dőlve állt és nézet felénk.

– Basszus, figyel minket? Na ne már, ez nagyon para. – futott át az agyamon de úgy aludtam el, hogy az volt az utolsó gondolatom, hogy talán Ő is csak a fiúkkal, a tűzhöz szeretett volna ülni.