Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

26. fejezet

Xelian felhúzta a lábait és rátámaszkodott, szemei a múltba révedtek.

– Szoktunk beszélni Rennel és néha megemlít Téged. Legutóbb mondta, hogy már egy ideje nem állsz vele szóba. Nem érti miért és ez nem tesz neki jót. Az átlagosnál is szomorúbb és ezért jöttem mert aggódom érte.

Nagyon meglepődtem ezen az egészen. Ren szomorú miattam? Á, ezt nem hiszem. És nem érti miért kerülöm? Na, ezt könnyedén elhiszem. Xelian aggódik miatta? Persze, mert szerelmes belé. Már a múltkor is gondoltam rá és végül is teljesen össze illenek. Sóhajtottam egyet.

– Fontos neked, igaz? – kérdeztem szelíden. Ő bólintott és kissé mosolygott is. Most egy pillanatra nagy volt a kontraszt a kinézete és a tekintete között. Hát, sajnos nem olyan borzalmas ez a lány és ha szereti Rent és jót akar neki, akkor pedig, pont olyan mint én.

– Értelek de nem történt semmi. Csak kellett egy kis idő mert össze jöttek a dolgok. Nem gondoltam, hogy problémát okozok neki ezzel. Nem látszott rajta semmi.

– Hát igen, rajta sosem látszik semmi. – mondta. – Gondolom, azt se köszönte meg, hogy megmentetted?

– Hát nem, – húztam el a számat. – de nem is azért csináltam.

– Akkor én helyette is megköszönöm. Továbbra is vigyáznál rá? – kérdezte és ijesztően kedvesen nézett rám.

– Persze, de ő sokkal erősebb nálam. Mindenkinél. – mondtam bizonytalanul. Nem értettem, hogy én még is, hogy tudnék Renre vigyázni.

– Az nem számít, Ő belül törékeny – suttogta és rámutatott a szívére. – Mindig ilyen volt. – csóválta a fejét.

– Régóta ismered? – kérdeztem kíváncsian.

– Igen, már kicsi korunk óta.

– Te is Jedinek készültél? – kérdeztem elképedve.

– Elmondta neked? – kérdezett vissza hitetlenkedve és ezen elgondolkozott.

– Konkrétan semmit, csak próbálta de nem bírta. Szörnyű volt nézni. – bekönnyezett a szemem. – De Te elmondhatnád. – néztem rá reménykedve. Ő pedig állta a tekintetemet.

– Én azt mondom neked, hogy már az nagy szó, hogy megpróbálta. Én csak akkor mondhatom el ha megengedi, de ne add fel és beszéljetek. Ne írd le ilyen gyorsan.

Ezután lazán felállt és indulni készült. Irigyeltem őt. Innen úgy tűnt, hogy teljesen ki van békülve önmagával és teljesen szabad.

– Ha erre járok beköszönök majd. – kacsintott.

– Örülnék neki, de majd előtte kopogj vagy írj üzit vagy valamit. – mosolyogtam rá.

Ahogy elhaladt előttem nem hittem el, hogy fél órája, még meg akartam ölni.

Magamra maradtam a gondolataimmal és átvettem újra és újra miket mondott. Úgy tűnt, hogy ő egy teljesen más Renről beszélt vagy inkább én nem ismerem. Tényleg nem ismerem annyira, amennyire szeretném de így nem is fogom. Oké. Rendben. Akkor az lesz, hogy én teljesen lenyugodok, félre teszem az érzéseimet és újra szóba állok vele. Támogatom amiben tudom és itt leszek neki, bármi is történjen. Végül is, úgy sem tudok mást tenni és feleslegesen nem úszok szembe az árral. Ha ez van elrendelve, akkor akár mindent bele is adhatok.

Hirtelen Jimen tűnt fel.

– Hé, minden oké? Ez meg ki volt? És mit akart? – kérdezte és hátra simította a haját, ahogy le ült mellém. Mintha kissé meglett volna ijedve vagy csak aggódik? Meleg barna haja csapzottan állt és zöld szeme az arcomat fürkészte.