Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

11. fejezet

Esőmentes, párás reggelre ébredtünk.

Mindenki feszült volt, persze, csak azok akik itt maradtak. Tegnap este többen léptek le mint azelőtti nap. Így ha jól számoltam 32-en maradtunk.

Zola is inkább koncentrált és nem beszélt hozzám folyamatosan. Én még átsimítottam párszor a kardomat és azt mondogattam magamban, hogy „ma sem halok meg" és „mindenképp én nyerek". Megígértem a Titonak, hogy nem halok meg és vigyázok erre a kardra. Vajon mit szólna ha most látna? Nem tudom. Nem is akarom tudni. De most nem ezen kéne rágódnom. Mindjárt kezdődik a válogató és nem bírok koncentrálni. Behunytam a szemem, vettem két mély lélegzettet. Ekkor megjelent Ren és belekezdtünk.

– Egyenes kieséses rendszert alkalmazzuk. Tehát, aki veszít az mehet is haza. – csapot rögtön bele Ren, ezzel a hihetetlenül motiváló kettő mondatával.

– Sorsolás útján készítettem el az ágrajzot. Kiteszem oda, meg tudjátok nézni de mivel én vagyok a bíró majd hívom az adott részvevőket. Fontos szabály, hogy a második kör után tilos megölni az ellenfelet. Vagy lefegyverezitek vagy kiejtitek a körön kívülre vagy kényszerítitek, hogy kimondja azt, hogy „feladom". Érthető voltam? – kérdezte Ren és tényleg várta a választ.

– Igen. – mondtuk egyszerre kicsit unalmasan. Én még bólogattam is hozzá.

Ren biccentett egyet és oda sétált a körhöz.

Amikor oda értem láttam, hogy ez a köröcske bazi nagy és azért van itt pár rohamosztagos is, mondjuk nem tudom miért, teljesen hasznavehetetlenek ezek. Teljesen nyugodtan megnéztem az ágrajzot és egy teljesen semmitmondó névvel kerültem össze. Jó lenne azért tudni, hogy még is ki ez. Aztán azt is megnéztem, hogy Zola kit kapott, na azt sem tudtam kicsoda. Sajnos így, hogy nem nagyon vegyültem velük, végül is senkit sem ismerek. Zola látta, hogy eléggé elgondolkozok ezért oda jött hozzám.

– Fogalmad sincs, hogy kit kaptál, ugye?

– Ühhüm.

– És rájöttél, hogy senkit sem ismersz...

– Ahamm.

– De most őszintén, nem mindegy? Gondolom Te is nyerni akarsz.

– Végül is mindegy. Igazad van. Köszi. – mosolyogtam de ő ezt nem láthatta. – Mi lesz ha össze kerülünk? – suttogtam neki elég tétován.

– Ne aggódj emiatt. – mondta és arrébb sétálva még annyit hozzá tett. – Sok sikert!

– Őőő, neked is. – válaszoltam de nem voltam benne biztos, hogy még hallotta.

Elkezdődött a harc, mindenki figyelte az első aztán a második meccset. Reméltem, hogy nem az elsők között leszek mint a múltkor. Az első meccsekből a vesztesek elkullogtak vagy elhullottak. Nem sok kellett, hogy vagy feladják vagy meghaljanak és ettől azért elkezdtem kicsit bizakodni.

Ren közben sétálgatott és néha felém nézett. De abban a maszkban kitudja, hogy igazából mit is látott.

A következő meccs Zoláé lesz. Most kivételesen a teljes felszerelése rajta volt. Kabát, sisak és a szemüveg. Oda ballagtak a kör közepére Renhez, látszott, hogy még beszélnek valamit de nem lehetett érteni. Ezután pár métert el sétáltak egymástól. Mind kettőnek a fegyvere már a kezében volt. Ren bólintott egyet és kezdődött a meccs. A következő pillanatban már csak Zola felől a villanást láttam, pedig a fegyvert fel sem emelte, hogy célozzon. Csuklóból lőtt egyet és az ellenfele össze esett, a homloka közepén tátongott egy lyuk.