Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

52. fejezet

Reggel ugyanúgy késésben voltam, mintha csak az előző nap ismétlődött volna meg. Rohantam és a srácok ott ültek a tűznél, pont úgy mint tegnap. Integettem nekik vigyorogva, miközben betömtem valami reggelit. Zola köszönt de Jimen látványosan elnézett mellettem. Oh, tényleg! Haragszunk egymásra...

Zola ma sem akarta kihagyni a beszólást de csak annyit tudott mondani.

– Már megint? Szaladj! – és milyen jó, hogy mondta!

Roham tempóba utolértem Rent.

– Jó reggelt! – köszöntem és rámosolyogtam.

– Most már az. – válaszolta.

Ettől máris a fellegekben jártam.

Az edzés ugyanolyan volt, mint tegnap és ebédre vissza is értem. Szerencsémre most a többiek is ott voltak már. Mindenki ebédelt és megint valami harc volt a téma. Általában vagy valakinek a harctéri tapasztalatáról vagy valamilyen űrhajóról esik szó. Leültem Jimen mellé, aki jókedvűen evett de ahogy észrevette, hogy ott vagyok, eltűnt a mosoly az arcáról. Ahogy fújtam egyet és felkészültem, hogy hozzá szóljak, felállt és menni készült de még el tudtam kapni és megfogtam a kezét.

– Várj egy kicsit! – mondtam neki halkan.

Amikor megérezte a kezemet úgy kapta el az övét, mintha leforrázták volna. Egy pillanat alatt dühös lett.

– Hagyj békén... – köpte a szavakat és elviharzott.

A többiek, ebből nem sokat vettek észre.

Nem gondoltam, hogy Jimen ennyire mellre szívja a dolgot. Most mégis, hogy kéne beszélnem vele?

Elgondolkozva sétáltam vissza az ágyamig és ledőltem, még van időm a szerelésig. Nyuszinak szóltam, hogy keltsen mindenképpen. Már fél álomba jutott az eszembe, hogy Zolának nem is meséltem, hogy mi volt tegnap. Na, majd vacsi után elmondom neki.

Nyuszi keltett és még időben összekaptam magam. Miért van az, hogy mostanában folyamatosan fáradt vagyok? Talán, sok energiámat pazarolom hülyeségekre.

Pontban a megbeszélt időben kopogtam Rennél. Kinyitotta az ajtót és annyira jól esett Őt újra látnom, mint egy falat kenyér. Zavarba jöttem és beléptem hozzá.

Mutatta, hogy üljek le és elkezdtük szerelni a markolatot. Megbeszéltük, hogy milyen legyen a súlyelosztása és azt is, hogy hogy nézzen ki, mert az is nagyon fontos. Szerintem egész sokat haladtunk és a vége felé témát váltott.

– Beszéltél Jimennel? – kérdezte komoly ábrázattal.

Ijedten végignéztem rajta mert féltem, hogy elsiklottam a jelén de nem láttam sehol.

– Még nem tudtam... akartam de lerázott. Nem áll szóba velem. – húztam el a számat.

Bólintott és közölte, hogy mára végeztünk. Felálltam és csak néztem rá. Vajon most mi lehet a baja? Sóhajtottam egyet és kisétáltam.

Már mindenki a tűznél volt, ezért én is arra vettem az irányt. Leültem Zola és Jimen közé. Finoman Zolához hajoltam és még finomabban oldalba böktem, hogy figyeljen rám.

– Alvás előtt gyere már át, légyszi. – súgtam neki.

Kérdően nézett de csak megráztam a fejem és utána helyeslően bólintott egyet.

Megvacsoráztam és közben Ren is megérkezett, de amilyen lassan jött, olyan gyorsan távozott is. A fiúk ennek hatására felszabadultan beszélgettek, most a hajókról ment a csevej, azt hiszem. Elnyomtam egy kis ásítást és elköszöntem. Gyorsan lefürödtem és átöltöztem, a sort, trikó, váll nélküli pulcsi kombinációba. Még épp a pulcsimat kerestem, amikor kopogtattak. Kiszóltam és válaszul Zola jött be, aztán leheveredett a kanapémra. Elég fáradtnak tűnt.