1. fejezet

2.2K 62 20
                                    


„Az árnyékod vagyok és Miattad lettem az de ha az is vagyok már, jó vissza gondolni arra, hogy kezdődött el minden.

Egész életemben úgy éreztem, hogy nincs helyem a világban. Egyedül voltam és csak magamra számíthattam. Zsoldos vagyok azaz csak voltam..."

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...

ABY 29

Bambulok magam elé, nem nagyon figyelek oda, hogy mi is történik körülöttem csak a hangzavart hallom.

– Újabb nap a paradicsomban! – gondoltam és megszólalt a kürt. Indul a támadás!

Már számon sem tartom, hogy pontosan hol is vagyok és kiket kell legyőzni. Unalom a köbön. Csak azt kérdezik, hogy elvállalom-e ennyi kreditért, vagy sem és általában igent mondok. Nincs jobb dolgom és valamiből meg is kell élni.

Most épp, egy rettentően forró, sivatagos bolygón vagyunk, többed magammal. Nem csak engem béreltek fel, hanem még több száz zsoldost és úgy látom, nagy móka lesz. Megyünk előre és aki nekem támad, azt megölöm. Nem kell hozzá sokat gondolkodnom, ezért ütközet közben olyanokon jár az agyam, hogy miért megy tele homokkal a cipőm már megint? Persze, csak is azért megy ilyen könnyen a harc mert ezek az élőlények nem voltak erősek és mégis folyamatosan jönnek felém.

– Ezek miért akarnak ma meghalni?! – sóhajtottam. – Miért nem adják inkább meg magukat? –kérdeztem magamtól de a választ kérdés nélkül is tudtam. Védenek valamit, ami számukra fontos. Ezen a gondolaton hosszan elmerengtem, mire feleszméltem már vége is volt. Elfoglaltuk a helyet, kiirtottuk az ellenséget és valaki most mérhetetlenül boldog, hogy megkapja azt amiért idejöttünk. Nekem meg csak azon járt az eszem, hogy enni kéne már valamit.

A nap még magasan állt és sárga fénye vakított. Épp, ráérősen tisztítottam a különleges kardomat, amikor pár ember egyenesen felém tartott. Ó, hozzák a kreditemet, remek!

De nem azt hozták, hanem egy sokkal jobb dolgot.

– Hé, Te! Jól harcoltál, láttalak ám! – mondta a magasabbik.

Felé emeltem a fejem és csak egy rosszalló hang hagyta el a számat.

– Cő.

Hát, ilyenkor áldom a sisakomat, hogy nem látják az arcom mert olyan pipa lettem erre a kijelentésére, hogy az látszódott volna rajtam.

– Hogy harcoltam volna „jól"? Fél gőzzel? Ne nevettessen már. – suhant át az agyamon.

– Szóval, lesz egy meló és ott lehet rá jelentkezni. – mutatott egy szállítóhajó felé. – Mondták, hogy szóljunk azoknak, akik jól harcolnak. Úgy hallottam, hogy bárki jelentkezhet de lesz valami válogató és csak a legjobbak maradhatnak! – mondta és sisakos fejét elfordította.

Egy jelentőségteljes bólintással nyugtáztam az infókat és elindultam.

– Jól hangzik ez az ajánlat. – pörögtek a gondolatok a fejemben. – Mindig is tudni akartam mennyire vagyok erős és persze, ha magas szintű harcosok kellenek, akkor tuti, jól meg is fizetnek majd. – mosolyodtam el és a szállítóhajó felé vettem az irányt, miután megkaptam a fizetségemet.

A jelentkezés nem volt bonyolult, hirtelen már a csapatszállító fedélzetén találtam magam. Onnan elvittek egy szürke, esős bolygóra.

Mikor leszálltunk és kinyílt az ajtó, megéreztem a friss illatot, örültem mert végre kiszakadtunk a tömött és fullasztó hajóról. Hangosan zuhogott az eső. Körbe néztem, aztán lenéztem magamra, ilyenkor jó a nagy és nehéz köpenyem, ami eltakarja az alakomat. Nem ázok. Egyébként, alatta egy fekete felső és nadrág van, ami a testemre simul. Arcomat és hajamat a maszkos sisak takarja, kezemen kesztyű, ami felér a könyökömig, benne kis késeket tartok. Lábamon térdig érő csizma, fém lábszárvédővel, strapabíró de már ráfér egy kis fejlesztés például, homok és víz ellen. Igen, beleléptem egy pocsolyába... bosszantó, hogy az összes ruházatomban számos fegyver van elrejtve a nehéz helyzetekre, de a cipőm nem vízhatlan. Sóhajtottam egyet, és hogy lenyugodjak megérintettem a jól látható helyen hordott fegyveremet, a kardot a hátamon. Ez a fegyver nagyon megbízható és könnyű, szinte már hozzám van nőve. Nem csoda, hisz már kicsi korom óta gyakorlok vele. Olyan természetes vele harcolni, mintha csak levegőt vennék. Rugalmasságom és kis méretem miatt rettentő gyors vagyok és ezt nem hencegésnek szánom. Kőkemény munka van benne. Hát, nem volt más választásom, a túlélésre játszottam.

Egy fedett de oldalain nyitott helyen gyűltünk össze. Végig húztam a kezem az egyik padon és akkor láttam meg, hogy nyirkos volt minden. Távolabb tűz lobogott, én pedig megcéloztam, az ahhoz legközelebbi sarkot. Feltűnésmentesen odabattyogtam és leültem. Pont kényelembe helyeztem magam, amikor látom, hogy leszáll egy fekete, baljós hangulatú sikló.

Mikor kinyílt az ajtó, füst szállt fel és megjelent Ő. Csukjában, maszkban és talpig feketében. Oldalán, talán egy kardmarkolat lógott de nem ismertem fel biztosra, mert még sosem láttam ezelőtt fénykardot, csak a szóbeszédekből hallottam ezekről. Körbe nézett és robusztus mozgással elindult felénk. Kisugárzása fenyegető volt. Körülöttem a zsoldosok elnémultak, mozdulatlanok lettek és figyelték Őt. Miközben jött felénk, már analizáltam a mozgását. Kettős érzésem volt Tőle mert nehézkes és lassú járása volt, mégis dinamikusan haladt. Ebből arra következtettem, hogy rettentően erős, súlya nagy része izom lehet. Kerekedett a szemem rendesen. Rossz érzésem lett. Egyszerre volt vonzó és félelmetes.

Mikor elég közel ért a tömeghez, elkezdett beszélni. Szerencsémre, fel sem kellett állnom, innen is mindent láttam és hallottam.

– Kylo Ren vagyok. – a körülöttem lévő katonák össze súgtak. „Ő a Jedi gyilkos."

– Az Első Rendtől jöttem. Snoke Legfőbb Vezér parancsát követem. A tanítványa vagyok. – ennél a pontnál, picit jobban kihúzta magát, én meg a számszélét mosolyra. – Harcosokat keresek! Akik kicsit is megközelítik a szintemet, azokat tanítványommá fogadom. – én itt forgattam meg először a szememet. Nem nagyképű ez egy kicsit? – Bár... – folytatta, miközben körbe nézett. – kevesen lesznek azok, akiknek a szintjük nem az átlag alatti.

– Pfff... ez meg miről beszél? – gondoltam. – Ki a franc akar, ezzel az alakkal itt maradni és szolgálni azt az „Esős Rendet"? Meg kicsoda egyáltalán az a Snoke?

– Természetesen van fizetség! – folytatta Kylo Ren.

Erre a hírre felcsillant a szemem.

– Akiben látom a lehetőséget és életben is marad, annak évente sok kredit üti a markát. Plusz, a harcokból övé lehet az, amit elvesz. – itt a lelki szemeimmel láttam, ahogy elmosolyodik. Nem mondom, hogy nem rázott ki a víz ettől az embertől, tényleg, nem is biztos, hogy ember de ezzel a kredit dologgal, engem megvett kilóra. Most már értem, miért volt olyan magabiztos az előbb. Persze, attól még nagyon rossz az első benyomásom róla.

– Gondoljátok át! Aki gyáva, az szálljon vissza a szállítóra és visszavisszük arra a szemétdombra ahonnan jött! – erre a mondatára, ismét csak a szemeimet tudtam forgatni.

Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon