Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

41. fejezet

A biztonság kedvéért bekapcsoltam magamon az éber alvást és milyen jól tettem! Mondjuk, sokat nem aludtam éjszaka mert minden mozgásnál kinyitottam a szemem de hajnal előtt megtérült a fáradtság mert Rennek újra rémálma volt. Már az első szónál magamhoz tértem és mintha neveket ismételgetett volna. Talán Hendix, Tai és Voe de ezeket még csak suttogta, miközben zihált. Felkeltem és felé hajoltam. Még nem pirkadt, ezért csak a hold fényénél láttam Rent. Végig néztem rajta és Istenem, mennyire szenvedett! Ezt nem hagyhatom, hogy tovább csinálja. Elkezdtem simogatni az arcát de nem reagált rá semmit. Egyszer csak hangosabban felkiáltott.

– Luke ne! – és kinyújtotta a kezét maga elé, úgy ahogy az Erőt szokta használni, amilyen gyorsan csak tudtam ráugrottam és a tenyeremet rátettem az övére és átkulcsoltam az ujjaimmal. Ha használja az Erőt, akkor én is fogom de ahogy az ölébe ültem és ránehezedtem, rögtön kipattant a szeme és leborított magáról. Most az Ő egész súlya nyomott engem és a szabad kezét a nyakamra tette. A másik kezét nem engedtem el és még mindig szorítottam, ujjaink elfehéredve egymásba kapaszkodtak.

Felnéztem és látszott, hogy még nincs magánál, ködös volt a tekintete. A sötét haja majdnem az arcomhoz ért. Szabad kezemet rátettem a kezére, amivel a nyakamat fogta és szorította. Nagyon lágy hangon, elkezdtem hozzá beszélni.

– Ren ébredj! Jo vagyok...Johanna. Nem akarlak bántani... de ha nem veszed le a kezed a nyakamról, akkor eltöröm az orrod! – nem reagált rá semmit és még mindig szorított.

Ha meg akar fojtani, úgysem tudok sok mindent tenni ellene de eszembe jutott egy megoldás, amit megpróbálhatok. Levettem a kezemet a kezéről és lassan megfogtam az arcát.

– Ben, nincs semmi baj!

Ekkor kitisztult a szeme és rám nézett. Észrevette, hogy mit csinál és már nem szorított, a mellkasomra csúsztatta a tenyerét és rám hajolt. Éreztem a szívemnél a kezéből áradó meleget.

– Bocsáss meg. – mondta a fülemhez közel és felült háttal nekem.

Köhögtem kettőt és én is felültem. Legyintettem és azt gondoltam, bár tudná, hogy már sokkal rosszabb dolgok is történtek velem.

– Ren, jól vagy? – de ahogy kimondtam, már tudtam mekkora hülyeséget kérdeztem. – Gyere dőljünk kicsit még vissza. – és közben megfogtam a vállát.

Megrázta a fejét de a kezét rátette a kezemre. Hirtelen azt hittem, hogy le akarja rázni magáról de csak fogta.

– Ha elalszom, lehet újra ez lesz. – suttogta.

Elé térdeltem de közben nem engedtük el egymást és mélyen a szemébe néztem.

– Aludj nyugodtan. Itt vagyok és legközelebb is felkeltelek. Most legalább tudok segíteni.

– Most? – kérdezte fáradt meglepettséggel.

– A házaink között a fal nem olyan vastag. – mondtam kínos mosollyal és félre néztem. Ren is ezt tette.

– Hallottál máskor is?

– Annyira tehetetlennek éreztem magam. Sajnálom.

Szomorú volt az arca. Borzalmas lehetett a fájdalmas múltat újra élni.

– Jó, dőljünk vissza. – mondta, én pedig bólintottam és vissza másztam az én felemre.

A jó hír az volt, hogy Ren nem volt meztelen. Igaz, hogy felül csak a csupasz bőre látszott de azért egy hosszú nadrág volt rajta. A rossz hír, hogy baromi fáradt voltam, reggel pocsékul fogok kinézni.