Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

3. fejezet

Reggel már el mertem hagyni a helyemet de a táskámat még ott hagytam. Hátha nem nyúlják le. Az eső elállt de borús és szürke idő volt. Séta közben kicsit felmértem a terepet.

Messzebb megláttam pár házat, épp elindultam arra, amikor csobbanást hallottam. A hang irányába kezdtem el sétálni, bár nem láttam a sűrű erdőtől semmit, tudtam, hogy ott víznek kell lennie. Amikor átverekedtem magam a sötét zöld és bordó fák között megláttam egy gyönyörű tavat. Megálltam egy pillanatra és magamba szívtam az erdő eső utáni illatát, és néztem, ahogy a fénylő égitest ereje próbált utat törni, a sötét felhőkön át, hogy megcsillanjon a tó felszínén. Túl partján egy tisztás volt és azt gondoltam, legközelebb arról jövök. Leguggoltam a partjára és megnéztem, hogy nem mérgező-e a tó. Szerencsére nem volt az, teljesen tiszta volt. Kedvet kaptam arcot mosni ezért nagyon alaposan körbenéztem és még füleltem is, nehogy legyen itt valaki. Nem láttam sok esélyt, hogy bárki eljött volna eddig és főleg arra, hogy egyáltalán észrevették, hogy van itt egy tó.

A víz felé fordultam levettem a fejemről maszkomat és a csuklyámat teljesen a fejemre húztam. Hajamat kiengedtem, ami előre omlott, utána a kesztyűimet is levettem. Két kezem közé fogtam a vizet és próbáltam mélyre hajolni, miközben mostam az arcom. Észrevettem a tükörképemet és rámosolyogtam. Olyan ritkán látom magam. Ekkor egy fura érzésem támadt, mintha lenne itt valaki és nézne. Megmerevedtem egy pillanatra de észbe kaptam és gyorsan újra gumiztam a hajamat és maszkomat visszahúztam. Körbe néztem de nem láttam senkit, mégis az érzés megmaradt. Miközben vissza siettem latolgattam, hogy ha valaki meglátott, vajon mit is láthatott és arra jutottam, hogy olyan szögben voltam, hogy az arcomat teljesen biztos nem látta, talán az orromat és a számat de az biztos, hogy most már tudja, hogy nő vagyok. Gyomorideggel tértem vissza táskámhoz. Közben kitettek valami reggelit is de azt most passzoltam.

Pillanatokon belül megjelent Kylo Ren és eligazítást tartott. Egy térképen mutatta honnan hová megyünk, ha jól értettem falukat fogunk felforgatni. Nem túl izgi feladat és annyira nem is füllik hozzá a fogam de hát ha meg kell tenni, hát meg kell tenni.

– Némi ellenállásra lehet számítani. Nem lesz olyan könnyű, mint amilyennek gondoljátok. – mondta. Azzal hátat fordított és még annyit szólt hozzánk. – Gyerünk fel a csapatszállítókra!

Az elképzelésem ellenére Ő is jött velünk és ezen eléggé meglepődtem. Fél szemmel figyeltem, próbáltam a közelében maradni. Közben láttam, hogy Zola is megvan, nem veszett el útközben. Reggel nem is nagyon szólt hozzám.

Egy falu mellé szálltunk le. A hajóról lefele jövet, valahogy pont Kylo Ren jobb oldalán kötöttem ki. Nem volt tudatos de úgy éreztem, hogy ez a megfelelő hely számomra.

Egyébként Lázadókat kerestünk. Becsörtettünk és felforgattunk mindent. Nem nagyon örültek nekünk a falusiak de mivel sokan voltunk és morcosan néztünk, jobbnak látták ha hagyják magukat. Azért, volt pár áldozat, itt is ott is de még elfogadható volt.

Akik nagyon gyanúsak voltak azt Kylo Ren kicsit megdolgozta. Figyeltem, ahogy az áldozatok agyában turkál. Ahogy kinyújtotta a kezét és megfeszülve kutatott, attól egyszerűen elámultam. Kedvem támadt nekem is kipróbálni. Ilyet előtte még nem láttam. Hallottam pletykákat és mendemondákat, hogy vannak ilyesmi trükkök de nem nagyon hittem el ezeket addig, amíg egyszer élet halál párbajt vívtam, még évekkel ezelőtt és volt egy megérzésem. Az mentette meg az életemet. Akkor nem tudtam mit gondoljak és talán még most se tudom, mert azóta sem történt meg újra.

Szerencsére, senki nem tudott semmit, ami miatt én kicsit megkönnyebbültem, Kylo Ren meg kicsit ideges lett, szóval visszavonulót fújt és mentünk a következő faluba.

Ezt a kört még azt hiszem, kétszer eljátszottuk és már úton voltunk a negyedik faluba. Ott is minden úgy kezdődött, ahogy az előző háromnál de egyik pillanatról a másikra fordult át minden rosszra.

Ahogy haladtunk a falu irányába már messziről látszott, hogy magas falak védik, teljesen váratlanul Kylo Renre lőttek egy sugárvetővel, amit ő még a levegőben megállított. Belőlem ez kiváltott egy óriási WOW-ot. Remélem, csak gondoltam és nem mondtam ki hangosan. Akkor ott, mindenki megtorpanva vette elő a fegyverét és pattanásig feszült lett a légkör. Reflexszerűen húztam ki a kardomat a hüvelyéből de a szemem még mindig csak a fénycsóvát fürkészte, „mennyire menő már ez" aztán próbáltam vissza rángatni a gondolataimat arra, hogy „hahó, épp életveszélyben vagy"!

Kylo Ren gyorsan utasításokat adott miközben elkezdték többen, több helyről lőni Őt és minket is.

– A távharcosok fel a magaslatra! A közel harcosok pedig vegyék körbe a falut! Senki sem juthat ki onnan!

Mosolyra húzódott a szám és örültem neki, hogy újra gyakorolhatom a „soresu" stílust.

– Olyan ritkán lőnek rám ilyen sokan! – gondoltam izgatottan.

Mindenki egyszerre mozdult a dolgára, amikor gyorsan hozzátette.

– Te maradj! – és felém fordította a fejét.

Én meg, mint egy szerencsétlenség automatikusan hátra néztem, hogy tuti nekem szólt-e vagy áll-e valaki a hátam mögött. Mondjuk annyival tudtam menteni a helyzetet, hogy nem látványosan csináltam, hanem mintha direkt csak félre néztem volna de azért égett a fejem rendesen. Amikor biztos voltam, hogy hozzám szólt bólintottam egyet és átálltam a bal oldalára.

Mikor mindenki a helyén volt, Ren és Én frontálisan haladtunk a kapu felé. A lövések nem maradtak el, ezért folyamatosan védekezni kellett. Úgy ítéltem meg, hogy a leghatékonyabb akkor leszek, ha Ren teljes bal oldalát és hátát védem. Miközben ő bal karját mellkasig felemelve, előre kinyújtva használja az erejét, jobb kezével aktiválta a fénykardját és azzal védte ki a lövedékeket.

Én a fénykardjáról le sem tudtam venni a szemem, lenyűgöző volt. Vörösen izzót és pont annyira volt félelmetes amennyire kellett. Gyönyörű volt! Irigyeltem, mert ő nem csak kivédte a lövéseket de a kardjáról vissza is irányította azokat. Most látok ilyet először. Már ezért a látványért megérte eljönni idáig.

Mikor a kapu közelébe értünk úgy éreztem, hogy most már tuti mindenki minket lő, már nem volt elég ez a gyorsaságom és bekaptam párat, a becsapódás súlya megtántorított. Mégpedig Ren felé. Egy pillanatra a hátam hozzá ért az oldalához. Mondhatni, hogy hozzá simultam de nem direkt volt szóval, ez nem számít és ugye, épp azokat a lövedékeket fogom fel, amiket neki szántak, szóval egy szava sem lehet. Szerencsére a nehéz palástom vastag is volt, minimalizálta a károkat.

Kapu előtt Ren még jobban koncentrálni kezdett és az Ellenálló emberek elkezdtek le hullani a kapu körüli falakról és haltak szörnyet. Lövések abba maradtak és akkor a tudatával megragadta a kaput és kitépte a helyéről.

Sóhajtottam egyet.

– Na végre! – és leengedtem a kezemet. A szegény kardom korom fekete volt már. Rá támaszkodtam és arra gondoltam, hogy ahogy vissza értünk szépen letakarítom.

Ekkora már a nyitott kapun futottak be a zsoldosok a faluba. Lefegyverezték akik még talpon voltak, a falusiakat pedig össze terelték.

Ahogy láttam Ren teljesen jól volt. Szerintem még a pulzusa sem ment fel. Lehet, hogy robot?! Az villant be, hogy ezt miért nem csinálta hamarabb, mármint a kapukitépést és az emberek potyogtatását? Vajon az ereje korlátozott? Hát persze, hogy az. – sandítottam rá – Hány méterre is lehetünk most? – néztem a oda ahol állunk és a kapura. – Aha és ha jól gondolom, védekezni és támadni sem tud egyszerre. Hmm. – mosolyodtam el. Imádom megfejteni az embereket!