Árnyékod vagyok ✓ [ Befejezett ]

2. fejezet

Az utolsó kijelentésére reagálva a tömeg morajlani kezdett. Gondolom, hangosan gondolkodtak. Lehámoztam a tekintetemet Kylo Renről, így lett egy kis időm és a végig pásztáztam az arcokat. Nagyon sokan maszkban voltak és viccesen azt gondoltam, hogy ez biztos valami divat ebben a szakmában, pedig csak praktikus. Sokan azért hordják, hogy ne lehessen a szemükből vagy az arckifejezésükből kikövetkeztetni a következő lépésüket. Én is ezek miatt hordtam de nekem volt még egy nagy előnyöm ebből, sokan akikkel harcoltam, nem is tudták, hogy lány vagyok és erre én még szándékosan rá is játszok. Ezzel minden szempontból védem magam.

Ahogy körbe néztem, furábbnál furább alakokat láttam. Az egyiknél buzogány volt, a másiknál meg kasza. Te jó ég! Elég nagy darab figura volt a buzogányos. Ezt még fel kell dolgoznom. Ahogy próbáltam kijönni a kultúr sokkból, leült mellém egy nyurga srác. Hátán keresztben átdobva, egy nagy kaliberű hangtompítós sniper volt, arcán maszk, fején sisak de szőke haja kissé kilógott oldalt, testét a kabát alatt vékony testpáncél védte. Magas és vékony volt, szálkás izmait, még a ruháján keresztül is láttam. Amikor végig mértem a szemem sarkából, tök pozitív érzésem volt vele kapcsolatban, nem tudom miért.

– Helló! – mondta. – Zola vagyok. Látsz valami érdekeset?

Hirtelen nem tudtam biztosra, hogy arra érti-e, hogy végig néztem rajta, mert ugye, azt nem láthatta vagy csak úgy beszélgetés kezdésnek szánta.

Felé fordítottam a fejem és csak annyit mondtam.

– Semmit. – aztán vissza fordultam. Hát igen, én egy igazi társasági ember vagyok, barátkozásból külön órákat is adhatnék.

– Hát, Én sem. Ez a Kylo Ren kicsoda egyébként? Hogy így beszél? Borzasztó nagyon! – sóhajtott egyet. – De azért maradok és remélem lesz lehetőségem lelőni. Te? Maradsz?

Bólintottam egyet neki de a szemem végig újra Kylo Rent nézte.

– Tök jó hallgatóság vagy, már most imádok veled beszélgetni. Remélem még fogunk! – lelkendezett, aztán elkezdett a pisztolyaival foglalkozni. Én meg csak meredtem rá, hogy „na ez a srác sem százas" de pont az ilyeneket kedvelem.

Egy pillanatra elmúlt az üresség, amit folyamatosan érzek és talán egy leheletnyi pozitív érzés is bekúszott csendben. Talán, az itt elképzelt jövő volt ennek az oka. Jól hangzott az, hogy kicsit egy helyben legyek, elfáradtam már a sok jövés menésben. Megfordult a fejemben, hogy talán barátokat is szerzek, de belém nyilallt az igazság és a fájdalom, hogy nem lehetnek barátaim, mert általában ők meghalnak, én meg itt maradok egyedül. Azóta érzem ezt, mióta magamra hagytak a szüleim.

Amikor már mindenki eldöntötte, hogy megy vagy marad és a szállítóhajók is felszálltak, Kylo Ren újra jelentőségteljesen figyelmet követelt. Még maszkban is tekintély parancsoló volt. Vajon, hogy nézhet ki? Biztos nem túl jól. Általában, senki sem olyan, amilyennek elképzeljük.

Elmondta a maradék tömegnek, hogy másnap megvívunk egy kisebb harcot és erősen ajánlotta, hogy az estét pihenéssel töltsük.

Áldottam az eszem, hogy még az elején ilyen jó helyre helyezkedtem, mivel ma mindenki ott alszik, ahol tud. Kényelmesen fogok ülve aludni. Szerencsére, már rég kifejlesztettem azt a taktikát, hogy ülve, maszkban alszom és így mások azt hihetik, hogy fenn vagyok.

Persze, felületesen alszom ilyenkor, mindenre készen állva, mégis pihenek, hogy holnap a legjobb formámat hozzam.

Később, a LEP szolga droidok hoztak valami vacsorát de nem nagyon akartam oda menni, több okból is de főleg, hogy nehogy elvegyék a helyemet, nincs kedvem egy üres helyért öldökölni. Zola, a nyurga srác mikor megérezte az ételnek az illatát elmormogott egy „huh, de éhes vagyok-ot" és nyomban felém fordult.

– Ha őrződ a helyemet, akkor hozok neked is, jó? – és közben félre biccentette a fejét, szerintem mosolygott is de azt csak hozzá képzelni tudtam.

– Rendben. – mondtam és abban a pillanatban elindult. Tényleg, nagyon éhes lehetett már, szegény. Kínomban mosolyra húztam a számat és nem tudtam mit gondoljak róla. Furán közvetlen velem, amit nem tudok mire vélni. Olyan érzésem van, mintha már régóta ismernénk egymást de rá biztos emlékeznék, ha így lenne. Csak nehogy, sokat gondoljak bele ebbe, a fura közvetlenségébe és a végén, mint mindig, csak csalódok. Nincs szükségem több lelki teherre. Most úgy is, pont kényelmesen elvegetálok és bár, belül teljesen üres vagyok, ennek is vannak előnyei. Például legalább nem fáj és nem szenvedek. A szüleim hiányát is már, annyira helyén tudom kezelni, hogy csak havi egyszer kapok sírógörcsöt. Olyankor nagyon hiányoznak és annyira vágyom rájuk, bár nem értem miért, mert még az arcukra sem emlékszem.

Közben visszaért és kezembe nyomott egy tál sűrű levest.

– Köszönöm. – mondtam és megnéztem az ételt. Nem nézett ki olyan rosszul és jó nagy adagot hozott. Szerintem nem is sejti, hogy lány vagyok. Amikor odaadta és ültünk egymás mellett, egyszerre tudatosult bennünk az a probléma, hogy hogy is fogjuk megenni? Egy perces lefagyás és kaja bámulás után, próbáltam megoldani ezt az igen nehéz szituációt. Mivel nem szándékoztam felfedni neki és senkinek sem, hogy nő vagyok, nem vehettem le a maszkot és úgy éreztem, hogy ő is ragaszkodik sajátjához, bár nem tudom miért, mert teljesen látható volt, hogy férfi. A hangját sem torzította a maszk, nem úgy mint nekem. Még is, az arcát nem akarta felvállalni. Biztos megvan az oka. Majd kiderítem, kíváncsi vagyok.

Szóval, fogtam a csuklyámat és mélyen az arcomba húztam, fal felé fordultam és a maszkot csak annyira húztam fel, hogy a számba bele tudjam önteni a kaját, azt is nagyon gyorsan. A leves nem is volt olyan szörnyű és mikor végeztem, már csak az alvásra tudtam gondolni.

Egyszer felébredtem éjszaka és még mindig esett. Csendesen áztatta az eső a sátor tetejét. Körbe néztem és a többségük aludt. Nagyon sokan maradtunk és eszembe jutott, hogy vajon itt mindenkit le kell győznöm? Az még nekem is nehéz lenne, mert vannak köztük erősnek tűnő ellenfelek is.

Kylo Rent nem láttam sehol, biztos a hajóján van. Lefogadom, hogy holnap nem fog velünk harcolni, bár szívesen megnéztem volna.

Miközben ezeken agyaltam, kisebb hangzavart hallottam arrébb. Ha jól vettem ki, két ember összefeszült valamin. Elkezdtem fülelni és kezemmel már a kardomat markoltam.

– Hagyd, nem a te dolgod. – súgta oda nekem Zola úgy, hogy az ülő alvó pozícióját nem változtatta meg. Bólintottam egyet neki de a kezemet nem vettem el és vártam mi lesz ebből. Végül egy harmadik, a kaszás ember forma, nemes egyszerűséggel leszúrta azt, aki hőbörgött. Ha jól hallottam egy „Miattad nem tudok aludni" mondat kíséretében.

Megjegyzés: Ezt a srácot mindig hagyjuk aludni!!!