Nyári Szinfónia - [Sope ff.]

Június 2.

Nincs átolvasva! Lehetnek benne hibák!

Tegnap már nem látta azt a fiút, bár úgy voltam vele, hogy egyszerű alkalom volt, még is a fejemben csak az a dallam ment semmi más. Teljesen elvarázsolt. Úgy gondoltam visszamegyek hátha ott van megint és gyakorol, de sajnálatos módon az egész terem üres volt, így csalódottan mentem vissza a szobába, és ki sem mentem. Nem igazán van kedvem egyedül menni bárhová a szüleimmel meg főleg nincs kedvem sehova menni. Ezért inkább csak felhívtam délután két barátomat és velük beszéltem. Namjoon és Seokjin két nagyon jó barátom. Namjoon az osztálytársam is, míg SeokJin kettővel felettünk jár. 

-Na milyen a nyaralás? -kérdezi izgatottan Seokjin egy mosollyal. Természetesen mivel barátaim, így tudnak arról, hogy elmentem nyaralni.

-Istenem akkora egy mázlista vagy... -fogta fejét Namjoon, amire csak szemet forgattam. 

-Igen annyira jó dolgom van, hogy a szüleimmel és a húgommal vagyok egy hónapig összezárva... -mondtam szarkasztikusan, amire Seokjin csak sóhajtott egyet. 

-Élvezd ki, amíg kifizetik neked ezeket! Nem mindegy gyerek mehet ilyen luxus helyre amilyenen te vagy éppen használd ki! -mondta, amire csak sóhajtottam egyet, hisz igaza volt.  Szóval össze kell kapnom magam... valahogy...

-Tényleg amúgy... -szólaltam meg hisz eszembe jutott az a fiú. -Tegnap láttam egy fiút zongorázni! -mondtam amire mind ketten kérdőn néztek rám. 

-Hát elég sok helyen láthatsz embereket zongorázni... -szólalt meg Namjoon értetlenül.

-Helyes volt? -kérdezte meg Seokjin hisz ő tudja, hogy amúgy biszexuális vagyok, és nekem a fiúk is bejönnek, de ezen igazából el sem gondolkodtam. 

-Nem tudom... nem láttam az arcát, de a dal amit játszott... Nem tudom kiverni a fejemből... -mondtam szomorkásan. 

-Egyre furább vagy! -mondta Seokjin felhúzva egyik szemöldökét, amire csak megforgattam a szememet, és kedves nővérem pont ezt a pillanatot választotta, hogy feljöjjön a kis fehér rövid ruhájában, amiben jól nézet ki. Félre értés ne essék nem nézek úgy a nővéremre. Csak szimplán tudom van mire büszkének lennie. 

-Hoseok öltözz át mindjárt megyünk le vacsorázni! -mondta boldogan a nővérem, miközben tette be a fülbevalóját, amire csak sóhajtottam egyet és feltápászkodva elköszöntem a barátaimtól, majd letettem a telefont. Felvettem egy kék fehér csíkos nyári cipőt egy fehér inget hozzá egy  rövid farmer nadrágot. Amint kész lettem lesétáltam az alsó szinte ahol szüleim is már felöltözve voltak. 

-Rendben menjünk is! -mondta anyám, majd elindultunk ki a szobából. Egyenesen le az étkezőbe mentünk, ami egy szintén fehér márvánnyal bevont terem volt. A rengeteg asztal egymás mellet volt és mindegyik úgy volt állítva, hogy  jól lehessen látni a színpadot. A miénk pontosan a színpadhoz egyik legközelebb lévő asztal volt, ahová anyukám és nővérem le is ült, míg apám és én elmentünk a bárhoz italt kérni. Oda érve hamar a pultkor apám le is adta a rendelést. Ő beszélt én csak voltak a plusz két kéz, de nem is bántam ezt, amint készen lettek az italaink visszamentünk és leültünk a másik két nő mellé. Őszintén nem sok mindent vártam ettől az estétől. Még mindig az a fiú járt a fejemben azzal a dallammal együtt... Vágytam arra, hogy újra meghalljam azt a dalt, így egy szót sem szólva meredtem magam elé egész vacsora közben.Egészen addig a pillanatig, míg fülemet meg nem csapta a zongora lágy hangja. Az elején azt hittem csak az agyam játszik velem... olyan régen hallatom azt a zongora dallamot, hogy már az agyam  illúzióként játssza le nekem, mintha tényleg itt lenne.  Gondolataimból a nővérem óvatos lökése szakít ki. Lassan felnézek rá, és mosolyogva bólint az egyik irányba. Nem igazán értettem mi baja van, hisz vacsorázunk, ámm... amikor oda fordítom a fejemet a lélegzetem is eláll. Ott van ő... Ahogy egy fekete zongoránál ülve a kisebb emelvényen nyugodtan játszik fehér arc maszk fedi arcát ezzel teljesen elrejtve magát a közönség elől. Elnyílt ajkakkal figyelem. Le sem tudom venni a szememet a  fiúról. Szemem sarkából látom ahogy anyukám óvatosan megböki az apámat, és mind ketten rám néznek. Anyám mosolyog mint aki sejtene valamit, míg apám csak morogva egyet folytatja a vacsoráját. De még sem tudott érdekelni csak hallgattam.  Azt a gyönyörű lágy dallamot. Figyeltem ujjait, amik kecsesen mozogtak a zongora billentyűi között. Testalkata soványka volt. Még is nagyon jól állt neki a smoking fekete csokor nyakkendője. Vállai amik olyan aprók voltak még is férfiasak. Vékony lábai amiket  egy elegáns fekete nadrág takart, de ami talán a legjobban megfogott a vékony csípője... Istenem ez az ember tényleg létezik? Szőke haja olyan dúsnak tűnt és puhának... megakartam érinteni... Szeretném... Azonban hirtelen véget ért a lágy dallam, és a fiú felállva meghajolt egy rövid taps után el is indult ki. Én pedig gondolkodás nélkül elindultam utána. El kell kanom! Beszélnem kell vele! Tudni akarom a nevét!  

-Várj! -mondtam mikor beértünk egy szükösebb folyosóra és megragadtam vékony csuklóját, amire felém kapta a  fejét.  Szinte semmit nem tudtam leolvasni arcáról a maszk miatt. Szemeit sem láttam mik a maszk elé hullottak szemeit is eltakarva. Csupán testét éreztem ahogy remeg. Mintha félne.  -Én...-kezdtem volna bele, de ekkor valaki közénk állt. Egy igazán nagy termetű kövéres fazon volt, amire hátrább léptem. 

-Elnézést kérek! Netán valami panasza volt az előadásra? -kérdezte kedvesen, még is mű volt a mosolya és a szavai is olyan... rossz... 

-Nem egyáltalán nem volt! -mondtam tömören, és tekintetemmel a fiút kerestem a férfi mögött, de nem találtam teljesen eltűnt...  Csalódottan vezettem vissza tekintetemet a férfira, aki továbbra is azzal a mű mosollyal nézet rám. 

-Ebben az esetben szeretném megkérni, hogy menjen vissza az étkezőbe, ugyan is itt csak itt dolgozok lehetnek! -mondta azzal megfordult és elindult tovább a folyosón, míg én megrökönyödve csak néztem utána. De egyszerűen képtelen vagyok elfogadni azt, hogy nem tudom legalább a nevét a fiúnak. Tudni akarom! Egyszerűen túlságosan megfogott engem! De legalább eltudok indulni valamerre. Holnap felkeresem az összes szőke fiút aki ebben a hotelben dolgozik! Nem lesz egyszerű, de meg kell próbálnom!