Nyári Szinfónia - [Sope ff.]

Június 21.

-Ahhh... -nyögött egy aprót a mellettem lévő, miközben lassan felém fordult, és belém kapaszkodott. Nem lehet könnyű maszkban aludni, így is kissé elcsúszott, de még nem annyira hogy lássak valamit arcából. 

-Babám... -szólítom meg, miközben közelebb húzom magamhoz.  Fogalmam sincs mennyi az idő, de egy biztos már nem fáj a fejem, és viszonylag jobban is vagyok. 

-Felkeltettelek? -kérdezte halkan, és rám vezette tekintetét.

-Igen, de nem gond. -mondtam őszintén, majd derekára simítottam. Édes volt pólója felgyűrődött és így bőrét simogathattam, ami érintésemre libabőrös lett. -Mi lenne ha ma játszanánk valamit? -kérdeztem egy kedves mosollyal, míg észre vettem Yoongi lesütötte szemét, és jobban összehúzta magát. -Naaa... nem kell így reagálnod! Ha nem szeretnéd nem csinálunk semmit! -mondtam egy kedves mosollyal, és karjára simítottam. 

-Én csak... Nem hiszem hogy menne... -kezdet bele zavartan, de én csak  közelebb hajoltam hozzá, amire belé fagyott a szó.  -N..Ne csináld ezt... -felelte, majd zavarában elfordította a fejét.

-Rendben én tudok várni! -mondtam, majd lassan felültem. Yoongi persze azonnal felült, hogy vissza nyomjon az ágyra, de szerencsére még mindig erősebb vagyok, így nem igen sikerült neki. 

-Pihenned kell! -mondta aggódóan. 

-Jól vagyok ne aggódj! Nem kaptam olyan erőset az ajtógélfától. -mondtam, és hajába túrtam , majd egy puszit nyomtam tincsei közé. 

-Aggódóm érted oké? -néztem rám, és hangjából kivehető volt a sértettség. 

-Én viszont egy csókot kérek! -mondtam és lehunyva szememet csücsörítettem remélve, hogy meglágyul kicsi szíve. Egy morgást hallottam, majd már csak ajkait éreztem meg enyéimen. Lágyan faltam ajkait, míg magamhoz húztam, majd egy hirtelen mozdulattal, maga alá  fektettem és fölé másztam. nem igen volt jó ötlet, mert megszédültem kissé a mozdulatra, de legalább hallhattam azt a vékony kis hangját, amivel ijedten visított fel szegény. 

-Te hülye engedj el! -emelte meg a hangját, míg én elnevetve magamat lehúztam pólóját, és egy puszit nyomtam hasára, ami belőle egy jóleső sóhajt váltott ki. -Ne csináld ezt! -mondta két kezével arcát eltakarva, de én csak gonoszan húztam fel pólóját mellkasáig. Óvatosan cirógattam oldalát, míg puszikkal leptem be hasát. Yoongi mocorgott alattam, míg én feljebb tartottam felsőtestén, végül álla alá nyomtam egy puszit.  -Befejezted? -kérdezte már vörös arccal, még a fülei is vörösek lettek. Milyen édes. 

Ekkor hirtelen elkezdtek szólongatni. Nővérem hangját hallottam, így körbe néztem de nem volt sehol. Viszont hangja egyre hangosabb lett, egészen addig, míg mindent beborított a fény elnyelve ezzel mindent. 

-Hoseok ébredj! -rázták a vállamat, míg szép lassan kinyitottam a szememet. Fejembe fájdalom hasított, amire oda emeltem a kezemet, és gondterhelten sóhajtottam. És én még azt hittem végre vége. De csak ezután vettem észre hogy Yoongi nincs sehol. 

-Hol van? -kérdeztem aggódóan nővéremre pillantva. 

-Vedd be a gyógyszered! Utána menj el Yoongihoz! Ne aggódj jól van! De a doki azt mondta ideje felkelned az ágyból lustaság! -mondta azzal az éjjeli szekrényre mutatott, ahol ott volt a fájdalom csillapító és egy pohár víz. Tulajdonképpen csak a fejem fájt, meg fáradt voltam, de ennyi. Lassan felültem, majd kezembe véve a poharat kaptam be a gyógyszert és ittam ki az egész poharat. Felkaptam egy fekete pulcsit, és papucsomba lépve lassan indultam meg kifelé, hogy elmenjek Yoongi szobájához. Láttam a szemem sarkából, hogy anyám és a húgom éppen szóvá tette volna, hogy még is hogy akarok kimozdulni innen, de nem érdekelt. Elindultam lassan a folyosón egészen a liftig. nem siettem el a dolgot nehogy baj legyen, így komótosan sétáltam be szerkezetbe, ami felrepített az én angyalomhoz. Igaz nem ment olyan gyorsan hogy azt mondhassam, hogy felrepített, de na. Kiléptem a liftből, majd megindultam az ajtó felé. Bér igaz nem szívesen sétálgatok most itt, mivel itt történt a tragédia, még is reménykedek abban, hogy ez most nem ismétlődik meg.  Oda érve az ajtóhoz be akartam kopogni, de akkor láttam, hogy az ajtó résnyire nyitva van, így bátorkodva benyitottam, és elindultam befelé. 

-Yoongi! -szólítottam meg, miközben körbe néztem a szobában, de sehol nem volt. Beljebb mentem, míg meg nem láttam alakját az erkélyen. Elindultam felé, és kinyitva az erkély ajtaját léptem ki hozzá. -Yoongi! -ejtettem ki nevét megint. 

-Ugye milyen szép! -mondta a tengert nézve, míg lassan mögé sétáltam és átkaroltam  derekát, majd vállára hajtottam fejemet. 

-Igen nagyon szép! -mondtam és egy lágy szellő bele kapott hajába.

-Hoseok! -mondta, amire hümmögtem egyet lehunyt szemekkel. Eltávolodott tőlem, amit nem igen értettem, így elengedve őt felnéztem rá, de nagyon nem számítottam arra, amit látni fogok.  Szépen ívelt ajkait felfelé görbítette. Szép rózsaszín színűek voltak hibátlanak. Szemei még szebbek voltak. Csak úgy csillogtak a kíváncsiságtól. Kicsi pisze orra volt, ami olyan édesen mozgatott meg. Egy szó mint száz... Gyönyörű! Apró pír kúszott orcájára, én pedig nem bírtam tovább, magamhoz húztam és és ajkaira tapadtam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű! Bár tudtam, hogy szép arca van! Egy ilyen embereken csak az lehet, de neki. Neki még egy angyalnál is szebb arca van. 

-Akkor... Most már nem hordod a maszkot? -kérdeztem egy mosollyal. 

-Ha itt vagyunk nem! -mondta mosolyogva. -De kint még szeretném hordani! -mondta zavartan, és annyira tetszik hogy látom elpirulni. 

-Nem baj! Ez már egy nagy előrelépés! -mondtam, és egy puszit nyomtam homlokára. -Büszke vagyok rád!