Nyári Szinfónia - [Sope ff.]

Június 20.

Az estét a kórházban töltöttem. Agyrázkódást diagnosztizáltak nálam, de szerencsére ma már haza mehetek. A fejemen lévő sebet ellátták és bekötötték szerencsére nem volt olyan komoly, bár ciki is lett volna, hiszen csak lefejeltem telibe az ajtófélfát. Persze Jiminék vissza mentek dolgozni, így az éjszakát egyedül töltöttem, de szerencsére ma jönnek értem. Már csak amiatt aggódok, hogy az én babám jól van e... Remélem semmi baja nincsen.  Ekkor hirtelen nyílt az ajtó, és Jimin lépet be rajta, amint meglátta, hogy fent vagyok és őt figyelem egyből megszólalt. 

-Visszaviszlek a hotelbe, de feküdnöd kell! -mondta azzal mellém sétált. 

-Jimin... Jimin hogy vagy Yoongi? -kérdeztem egyből, azt ami a legjobban érdekelt most. Jimin sóhajtott egyet, majd rám nézet. 

-Ti tényleg nem tudtok meglenni egymás mellett! -mondta, majd az ajtó felé tekintett. -Gyere Yoongi ébren van! -mondta kissé hangosabban, de reggel még nem akarta felverni a többi beteget. Tekintettemet lassan  az ajtóra vettem, ahol is megjelent egy ismerős maszk, ahogy kukucskál befelé a kórterembe. 

-Babám! -mondta, és felültem, de rosszul tettem a hirtelen mozdulattól, megint elkapott a hányinger, és fejembe is iszonyatosan nagy fájdalom nyilallt. 

-Idióta minek mozogsz! -szidott le Jimin és  lassan vissza fektetett. 

-Gyere Yoongi nem haragszik! -felelte Jimin azzal elindult ki magunkra hagyva. Yoongi egy ideig az ajtóban állt, és nem mert közelebb jönni. 

-Baba gyere szépen! Jól vagy? Nem bántott nagyon? -kérdeztem kinyújtva felé a kezét, ő pedig lassan megindult felé, de fokozatosan gyorsulva végén már hozzám rohant, és rá feküdt a mellkasomra, majd elkezdet sírni. Nem tudtam pontosan miért sír, de itt van  velem, így fejét simogattam, míg magamhoz öleltem. 

-Ne sírj! Itt vagyok! És már minden rendben lesz! -mondtam simogatva fejét, míg ő lassan felnézet rám, majd újra mellkasomba fúrta fejét. Szegény mit élhetett át... Közben észre vettem hogy Jimin az ajtóban áll, és várja, hogy induljunk, így Yoongi fejét lassan kiemeltem mellkasomból. -Gyere  a kocsiban elmondod, mi nyomja a kis szíved! -mondtam egy mosollyal, majd lassan felkeltem. Jimin ide jött és ketten segítette, hogy átöltözzek, majd megindultunk le a kocsihoz. Leérve ugyan az a nagyobb dzsip jármű várt Jimin nagyszüleivel és a kis Kookkal. Lassan beszálltunk a  kocsiba. Hátulra szálltunk be, míg a kis Kook a hátsó csomagtartó résznél ült kezében a nyuszijával, amit simogatott. Én ültem középre, míg Jimin és Yoongi mellé ült. Szerelmem lassan döntötte vállamnak a fejét. És Jimin nagyapja elindította az autót.

-Ne aggódj mindent elintéztünk a hotelben maradtok, és továbbra is találkozhatsz Yoongival! -mondta Jimin nagymamája nyugtatás képen. Ennek a hírnek nagyon örültem bár nem értettem, hogy Yoongi miért ilyen szomorú akkor. 

-Yoongi minden rendben? -kérdeztem arcára simítva. Babám lassan felnézet rám, és jobban hozzám bújt. 

-Ne haragudj rám... -suttogta, hogy csak én halljam. Nem értettem mondatát ezért bele fúrtam fejemet hajába. 

-Mit csináltál babám? Miért kéne haragudnom? -kérdeztem bele  suttogva hajába, miközben szemeimet lehunytam. Nem éppen éreztem magamat jól az autó folyamatos rázkódása miatt...

-Ami történt veled... Szeretlek! -suttogta nekem. Szívem még mindig hatalmasat dobban erre a szóra, ezért jobban magamhoz húztam őt. Ő pedig mint egy kis plüss állat hagyta magát.

-Én is szeretlek! -mondtam neki, és egy puszit nyomtam hajába. Az út további részét csöndben végig ültül. Yoongi persze egy centit sem ment arrébb, amit nem bánok, hisz jól esik a közelsége. Bár igaz nagyon mocorog, gondolom kényelmetlen már neki ez az ülés. Nem is telt bele sok időbe, és megérkeztünk. Mindenki kiszállt, míg én lassan tudtam csak megközelíteni az ajtót. Yoongi segített végül kiszálltunk és megindultunk befelé. 

-Felviszünk a szobába, és ott fogsz pihenni, amíg jobban nem leszel! Az orvos azt mondta egy két nap és helyre jössz! -mondta és utána már elindultunk fel.  Ketten segítettek fel a hotel szobába. Anyám nyitott ajtót, és megkönnyebbülve sóhajtott mikor meglátott. 

-Itt maradhatok vele? -kérdezte Yoongi anyámra pillantva, aki csak mosolyogva bólintott egyet, mielőtt megindultunk volna fel a lépcsőn az ágyam felé. Felérve azonnal lefektettek. Jimin utána el is köszönt, míg Yoongi az ágy szélén ülve nézet engem. 

-Önző vagyok... -szólalt meg, én pedig rá néztem, majd le egyik kezére, amit megfogtam. -Csak magamra gondolok... Túlságosan szeretlek ahhoz hogy elengedjelek...  -mondta én pedig sóhajtottam egyet. 

-Miből gondolod, hogy  nekem az jó lenne? -kérdeztem rá pillantva, miközben kezét közelebb húztam, hogy játsszak ujjaival. 

-Apám nem tenné ezt veled! -felelte kérdésemre, ami nem igen tetszett. 

-Miből gondolod, hogy nekem az jó lenne? -tettem fel újra a kérdést, de most már mélyen szemébe néztem.  Yoongi nem felelt semmit csak lehajtotta a fejét, és kezét lassan visszahúzta. -Néz rám! -mondtam lágy hangon, de nem mozdult. -Ha nem nézel rám, akkor legalább búj ide! nekem rád van szükségem most! -mondtam és combjára simítottam, amire egyből megmozdult és befeküdt mellém. Nem szólt semmit, és nem is nézet rám. Egyszerűen csak vállamba fúrva arcát elbújt előlem. Így feküdtünk perceken át. Nem szólaltunk meg egy hangot sem adtunk ki. Nem is kellet. Értettem, hogy mikre gondol miket szeretne, mire vágyik. Lassan alá nyúltam, és közelebb húztam hozzám. Fejét vállamra fektette és akkor láttam csak hogy alszik. Biztos nagyon fáradt lehetett. lehetséges, hogy karikással a szemei.  A gondolatra egy szomorú mosoly kúszott arcomat. Szabad kezemmel maszkjáért nyúltam és kissé lehúztam azt, hogy egy puszit nyomhassak homlokára.  -Szeretlek! Álmodj szépet velem! -suttogtam, majd én is lehunytam szememet és jobbnak láttam ha pihenek. 

Sziasztok! Na jöjjön a gyors magyarázat miért nem volt rész. XDDD Szóval... Egy hétre elmentem nyaralni a családdal, és tegnap este értem vissza. Nem szóltam, mert úgy gondoltam, hogy  biztos képes leszek tartani így is a részeket, de rá kellet jönnöm első nap, hogy nem fog ez sikerülni.... De most már itt vagyok, és teszem ki a részeke, és reménykedek benne, hogy nem fog közbe jönni még valami.