Nyári Szinfónia - [Sope ff.]

Június 12.

-Hoseok! Te mit csinálsz itt? -kérdezte Jimin meglepetten, amire rá pillantottam. Nem igen értettem kérdését, hiszen csak a bárba jöttem le a nővéremmel. 

-Hát... A nővéremmel jöttem le... -kezdtem el magyarázni mit is csinálok éppen itt, de Jimin azonnal közbe vágott. 

-Yoongi fent van a próbaterembe! -vágta rá, amire elnyíltak ajkaim, és megilletődve néztem a vele szemben állót. Akinek persze nem tetszett, hogy csak állok és nézem őt. -És vár rád! Taehyung nem mondta? Pedig őt kérte meg hogy szóljon neked... -mondta, amire én megráztam fejemet. Hiszen Taehyunggal ma nem is találkoztam. Jimin erre csak sóhajtott egyet. -Akkor én most mondom! Indíts! -mondta a próba terem felé mutatva, amire hezitáltam, hisz nővéremnek megígérte, hogy eljövök vele. Lassan megfordultam, amire nővérem mosolygós arcával találtam szembe magam. 

-Igen! Hoseok! Indíts! Nem késhetünk el! -mondta azzal karon ragadott, és már rohantunk is együtt. Legalábbis ő rohant én meg utána. 

-De... -kezdtem bele, de nem hagyta és már ott is voltunk. 

-Ugye bemutatsz neki? Érdekel, hogy ki volt az aki elvette az én kis öcsém szívét! -mondta nagy lelkesen, amire szemet forgattam, majd az ajtóhoz léptem, és lenyomva a kilincset benyitottam. 

-Yoongi... -szólaltam meg, és egyből megláttam, ahogy felpattan a zongorától és megindul felém, de hirtelen megállt. Gondolom észre vette a nővéremet. -Ne haragudj... baj lenne, ha most ő is itt lenne? -kérdeztem meg zavartan félre pillantva. 

-Nem... egyáltalán... -mondta szomorú hangon és lehajtotta a fejét.  Ez volt a vég szó nővérem berontott nagy mosollyal, és megindult Yoongi felé, aki össze rezzent és elkezdet hátrálni, miközben nővérem neki kezdet a monológjának. 

-Szia! Menjiwoo vagyok! Hoseok nővére! -mondta mosolyogva, de gyorsan elkaptam kezét, amire értetlenül pillantott hátra rám. 

-Menji... Kérlek... Ő eléggé félénk... -mondtam lassan és halkan, hisz nem tudom, hogy Yoongi hogy reagálna, arra lehet ő észre sem veszi azt, hogy ennyire fél. Persze nővérem erre megállt és sajnálkozó tekintettel néz vissza Yoongira, aki már a szoba másik végében áll készülve arra, hogy menekülő utat keressen. 

-Yoongi... -szólaltam meg és lassan oda mentem hozzá. Szegény olyan volt mint egy félénk árva kiscica, aki fél mindenkitől. -Ő itt a nővérem. Ne félj tőle! -mondtam és kezemet lassan kinyújtottam felé. Egy ideig csak nézte azt, majd lassan közelebb lépet, és hozzám bújt. Ez eléggé meglepet, de nagyon örültem neki. Derekára vezettem kezemet, és  úgy húztam magamhoz egy mosollyal. Nővérem némán nézett minket és mosolygott, míg nem Yoongi rá nézet, és kicsit eltávolodott tőlem, de még mindig tudtam tartani őt. 

-Min Yoongi vagyok! Hoseok... -mondta, de a végén elbizonytalanodott. Igazából sosem beszéltük meg, hogy mi van köztünk... Mármint barátságról már lehet szó, de lehet már kicsit több... legalábbis számomra ez már több... Remélem ő is így érzi. Nővérem persze elmosolyodott. 

-Akkor én nem zavarok tovább! Nem szeretnék gyertyatartó lenni! -mondta egy mosollyal nővérem, majd intett egyet és elindult ki. Végig néztük, ahogy lassan kisétál és eltűnik a próbateremből, így csak Yoongi és én maradtunk. Rám vezette tekintett és fejét újra mellkasomba fúrta. Elnevettem magam, hisz rettentően édes volt tette, és már úgy vágytam erre. Jó érzéssel töltött el. Kezei a vállaimon pihentette, míg feje a szívemhez közel volt. Hallhatja milyen gyorsan is ver a szívem a közelében. 

-Ugye játszol nekem ma is valamit? -kérdeztem egy idő után, amire lassan rám emelte tekintetét. 

-Mostanában csak neked játszom... Nincs rajtad kívül senki, akiben ennyire megbíznék! -mondta, amire elkattant az agyam. Közel hajoltam hozzá és homlokunkat össze érintettem. Kezeimet lapockáira vezettem, és úgy húztam magamhoz.  Még is annyira zavar az a maszk...  Miért nem veheti le? Biztosan nagyon szép. Egy ilyen fiú biztosan.  Persze Yoongi megilletődve állt előttem kezeit még mindig vállaimon tartva.

-Elmondanál nekem valamit? -kérdeztem már inkább suttogva Yoongi válaszként bólogatott  egyet.  Így jól tudtam, hogy folytathatom.  -Miért viseled a maszkot? Elmondod nekem? -kérdeztem lágyan, hogy ne érezze azt, hogy követelőző lennék vagy rá akarnék mutatni arra, hogy vegye le.  Biztos van oka arra, hogy hordja.  Yoongi a kérdés meghalva lassan elengedett és eltávolodott. Fejét lehajtotta és elnézet rólam... Ne... Én nem ezt akartam... Nem akarom, hogy újra eltávolodjon tőlem. Olyan nehéz volt hozzá férkőznöm... Nem akarom, hogy újra rideg legyen velem. -Nem kell beszélned róla, ha nem szeretnéd! -vágtam rá utána kétségbe esetten és próbáltam utána nyúlni. Meg is fogtam kezét, amire rám emelte tekintetét. 

-Nem szeretném ha látnád... -felelte megtört hangon, mint aki mindjárt sírva fakad.  Szegény... rossz helyen matattam... Nem kellet volna felhoznom a témát. 

-És ha... Levennéd, de nem látlak? -kérdeztem utolsó ötletemet, hisz a maszk nélkül, legalább ajkaimat az övén érezhetem egyszer valamikor. Yoongi erre érdeklődve lépet közelebb. 

-És azt hogy? -kérdezte halkan, amire lassan körbe pillantottam. Biztos van valami megoldás erre. Például ha bekötném a szemem! Ekkor meg is pillantottam  egy vékony kis  kendőt. Yoongi hozhatta ide, így ő kezét fogva oda mentem, majd elengedtem kezét és a kendőt össze hajtottam, hogy minél vastag legyen és biztos ne lássak át rajta. Yoongi persze érdeklődve figyelte mit csinálok, míg szemem elé kötöttem az anyagot. Amint végeztem  oda fordítottam fejem, ahol reméltem hogy van. 

-Így már nem látlak! -mondtam elmosolyodva. Utána néma csend következett. Csak álltam ott és vártam Yoongi mit lép. Következő pillanatban kezemen éreztem meg övét, ahogy  megfogja és vezetni kezdi felfelé, majd rá teszi puha bőrére.  Az érintés után egy dolgot éreztem még  pedig ajkait, ahogy egy puszit lehel tenyerembe. Tettére elvörösödtem, de hatalmas boldogságot és melegséget éreztem mellkasomban. -Yoongi! -ejtettem ki nevét, és másik kezemmel is kerestem arcát. meg is érintettem nagy valószínűséggel vállát, és így vezettem fel kezem, és igazam volt levette a maszkot. Arcát két kezem közé fogtam és nagy mosollyal néztem rá.  -Olyan puha a bőröd! -mondtam, amire fejét lehajtotta. 

-Nem is... -felelte és hangja sokkal  hangosabb volt, most hogy nem takarja a maszk. 

-Nagyon boldog vagyok! -mondtam ki őszintén, és lassan magamhoz húztam egy újabb ölelésre.  -Többször is csináljunk ilyet! -mondtam még hozzá, míg ő bele fúrta fejét  a mellkasomba, és helyeslően bólogatott. 

-Holnap várlak a bárban! Este éjfél körül! -mondta még utoljára, amire nagyot dobbant szívem. 

-Most te hívsz randira? -kérdeztem kissé pimaszul, amire megütötte óvatosan vállamat. 

-Ne mond ezt... -felelte és hangjában is hallottam hogy zavarba van. Hát ami azt illeti én is.