Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Itt az idő

- Jimin szemszöge -

Este az ágyban végig rajta agyaltam. Teljesen lánynak éreztem magam, mivel elvileg ők gondolnak mindent túl és élik át a napjuk jó és rossz pillanatait újra alvás előtt. Na most mégis ezt csinálom én is. Felidézem, milyen volt az, mikor reggel meglátott. Az arcát és szép vonásait is át gondolom. Fókuszálok a szép őzike szemeire, elegáns kulcscsontjára és tulajdonképpen mindenére. A lábainak alakjára, a tekintetére és ahogyan a kicsit bővebb szabású póló hasára simul. Nekem senki se mondja, hogy az a srác nem vonz magára minden tekintetet, mert hazugnak könyvelem el az illetőt. Igenis láttam az arcokat, amikor megpillantották őt hazafele úton, mert elkísért. Nem kerülte el a figyelmem a sok vágyakozó és csodálkozó tekintet, amelyek Kooknak szóltak. Nem nekem. Rám csak akkor néztek, mikor megakarták tudni, kivel sétál kézen fogva az tündöklő fiú. Bizony nem egy utálkozó tekintetet kaptam, ehhez gondolom hozzá kéne szoknom. Semmi közük ahhoz, hogy Kook kit választ maga mellé és ha engem, akkor mi van? Akkor miért mérnek végig lekicsinylően? Igaz, nem vagyok olyan sugárzó, nem vesz körbe az az isteni aura, ami őt igen. Mégis igazságtalannak tartom azt a sok lenéző pillantást. Egyikük el is fintorodott, ami valljuk be, elég rosszul érintett. Viszont minden rosszban van valami jó, ami jelen esetben az volt, hogy Kook észrevette ezt és mérgesen nézett a gúnyos arcra, ami mindjárt nem vágott pofákat. A pláne az volt az egészben, hogy utána biztatásul megszorította a kezem, ami eléggé jól esett. Szóval végeredményben jól sült el az a hazaút is, hiszen megtudtam, számíthatok rá. Feltűnt neki, hogy rosszul érintenek ezek és kiállt mellettem, nem? De, egyértelműen.

Reggel hamar eltelt az iskola és mire észbe kaptam, már a kapuján sétáltam ki Kook kezét fogva. Kicsit vörös volt az arcom attól, hogy tényleg ennyire felvállal még az iskolában is, ahol ronthatja a hírnevét az én társaságom. Persze, megszokhatták, hogy igenis van valami köze hozzám, de nem igazán olyanra gyanakodnak, amiben szerepel a közös randi. Gondolom inkább zaklató és zaklatottként. Máshogy nem tudom elképzelni ezt az egészet. 

Várjunk, én itt agyalok mindenféle baromságon ahelyett, hogy kihasználnám ezt az alkalmat és beszélgetnék a mellettem sétálóval, ha már ez egy randi. Miről szokás beszélni? Ahogy ránézek, valahogy kicsit távolinak tűnik most. Lehet a gondolataiba merült. Min agyalhat? Ezt meg kell kérdeznem, hiszen mintha valami negatív dolgon kattogna az agya. Remélem, semmi komoly.
- Kook, minden rendben? - kérdőn nézett rám. Nem érti valószínűleg, miért kérdezem. Pedig nem bonyolult. - Csak nagyon elgondolkoztál. Minden oké? 
- Persze - rám mosolyog, de ez kicsit erőltettetnek tűnik. Ezek szerint mégsem. Vagyunk olyan viszonyban, hogy megkérdezzem miért? Az a baj, hogy nem hinném. Akkor nem hazudott volna. Hazudni? Ez kicsit erős szó, Jimin. Nyugodj meg, csak izgulsz a fagyizás miatt és mindenbe beleképzelsz valamit, ami ott sincs. Kooknak semmi baja nincs és az is őszinte mosoly csak te mindenbe valami rosszat látsz, mert félsz. Félnék? Mitől? Hogy beégetem magam előtte talán. Attól, hogy rájön, igaza van a sok embernek, hogy tényleg nem illek hozzá. Nézzen mindenki rá majd rám! Na ugye, hogy nem egy súlycsoportban vagyunk. Én boldog vagyok, hogy vele vagyok és ő hívott el, de akkor is bennem van, hogy egy rossz mozdulattal mindent elronthatok. Azt hiszem több önbizalmam kellene, hogy legyen. Ő itt van mellettem és nem fog csak amiatt itt hagyni, ha mondjuk leeszem a pólóm. Egy ilyesmi bénaság miatt nem fog megutálni. Én kínosan törölgetem majd le a ruhámat egy zsepivel ő pedig mosolyog rajtam egyet. Legalábbis ilyesmi pillanatot képzelek el szívesen. Valamilyen oknál fogva kevésbé szeretek azon agyalni, hogy feláll és közli: ,,Olyannal nem randizik, aki enni se tud." Feleslegesen parázok, nem lesz ilyen! Valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy nem is szeret. Pedig én tényleg elhiszem neki, csak magamban kevésbé bízok. 

Lassan sétálva érkezünk meg a fagyishoz és mosolyogva néz rám. Már nem tűnik erőltetettnek és ez megnyugtat. 
- Előbb kérj te, mert én fizetek - a pénztárcájáért nyúl én meg döbbenten pislogok. Ő fizet? Ez jót jelent, ha felajánlotta! Bár, természetesen nem fogadom el. 
- Mindenki a sajátját - mondom neki komolyan majd a táskámhoz nyúlok egyik kezemmel, de hirtelen az öve megállít. Rászorít csuklómra és nem engedi, hogy elővegyem a kissé gyerekes, de mellesleg nagyon praktikus tárcámat. 
- Milyen ízűt kérsz? - hangja határozott, de kedves. Elpirulok és magam mellé engedem a kezem, amin így enyhül a szorítás. 
- Citromosat - motyogom zavartan a földet nézve. A citromos nem látszik meg, ha leeszem a pólóm. Bólint és a csuklóm elengedve lép az eladóhoz. Még mindig zavartan nézem őt. Ez az előbbi olyan furcsa volt, mégis hevesebben ver tőle a szívem. A bőrömön már nem látszik az érintése, annyira nem volt erős, de a tapintását érzem. Mintha még mindig ott lenne, csak jelenleg kicsit tompább. Bár ez természetes lehet mikor nincs ott a keze és elvileg éreznem se kéne. 

Csuklóm tanulmányozásából az hoz vissza a jelenbe, hogy Kook elém sétált és felém nyújtja a tölcsért. A földet nézem, így arcát nem látom. 
- Bocsánat, nem hittem, hogy ennyire fájt - megfogom az édességet ami miatt neki felszabadult egy keze és a sértetlen bőrömre simít. Miből gondolta, hogy fáj nekem? Ezt már tényleg nem kérdezem meg, maradjon az ő titka. 
- Inkább csak meg meglepett - végre szemébe merek nézni. Egyre furcsább lesz ez a találkozás. Vajon aggodalom miatt kérdezte meg?  
- Nem nehéz téged meglepni - elkuncogja magát és összekulcsolja szabad ujjainkat. 
- Tényleg nem az - ezzel egyet kell értenem. Főleg neki megy nagyon könnyen. 
- Merre menjünk? - kérdezi meg témát váltva. Ez kifejezetten praktikusabb téma, mint az, hogy mennyire nehéz meglepni engem. 
- Arra van egy szép utca - mutatok kezemmel az egyik irányba. 
- Olyan helyre szeretnék menni, ahol nincsenek sokan - elgondolkozok, hogy akkor hova mehetünk, de nem igazán jut eszembe ilyen a körnéken. Meg miért nem szeretne több embert maga köré? Ugye nem akar pedofillá változni? Esetleg elrabolni? Hülye Jimin, majd éppen téged akarnak elrabolni. Mondjuk a biztonság kedvéért megegyezek magammal annyiban, hogy ha egy fekete autó áll meg mellettem fura fazonokkal, inkább futni fogok. Félreértés ne essék, én bízok Kookban, csak a fantáziám egyszerre átok és áldás. 
- Mit szólsz ahhoz, ha szokásos helyünkhöz megyünk? Ott nem nagyon járnak mások - mennyire van rákattanva arra az idióta helyre!? Tegnap is majdnem megvakultunk és romantikusan mehettünk kis híján együtt szemészhez! 

- Jungkook szemszöge -

Ott akarom befejezni ezt. Azon a helyen. Az idő gyorsan telt buszozás közben. A portás mondjuk kicsit furcsán nézett, hiszen melyik nem normális megy az iskolába be délután? Olyankor kifelé szokta meg az embereket. Jiminen látszott, nem igazán tetszik neki a gondolat, hogy megint odamegyünk, de én mindenképpen ott akartam elmondani neki. Ezt nem lehet akárhol. Ráadásul a mi kapcsolatunk fontosabb dolgai is azon a helyen játszódtak. Ezután is ott fognak. Az a mi helyünk, emiatt a tökéletes helyszín is. 

Mikor odaértünk, rámosolyogtam. Az időjárás kedves volt velem, mert egy felhő eltakarta a napot, mégis kellemesen meleg idővel ajándékoztak meg. A fal mellé sétáltam és intettem Jiminnek, hogy várjon egy percet. Leültem és hátam a masszív anyagnak döntve mutattam az ölembe, a kicsit ragacsos kezeimmel. El kellett volna menni kezet mosni a fagylalt után, de most már fel nem állok. Ha víz nem jön ide, én se megyek hozzá. 
- Gyere, ülj az ölembe - mondom ki hangosan is a tervem, mert kicsit értetlenül néz. 
- B..biztos? - dadogja félénken és arcát megint enyhe pír borítja. Elég könnyű zavarba hozni. Még erőlködnöm se kell. Sőt, teljesen akaratlanul csinálom! 
- Teljesen - enyhén bólogatok is fejemmel, amire az ő arca még színesebb lesz és sietősen az ölembe ül, mellkasomnak támaszkodva hátával. Kicsit feljebb húzom, hogy ne legyen kényelmetlen nekem se ez a póz, majd átölelem a hasánál és vállára hajtom a fejem. Tudom, hogy amiatt ült le ilyen könnyen, hogy ne lássam aranyos arcán a zavar jeleit. Őszintén, nem tudom mikor mondjam el neki. Mikor felállnánk innen? Most? Kicsit később? Lehet várnom kéne, mert nem ez a tökéletes pillanat. 

Azt a bizonyos tökéletes pillanatot úgy próbáltam elérni, hogy kezemmel hasát simogattam, néha a póló alá nyúlva kicsit. Mikor úgy éreztem, eléggé átjárják őt az érzelmek és a boldogság, akkor először is gondolatban felpofoztam magam és utána halkan, a fülébe suttogtam pár egyszerű szót. 

Egy bűnösnek jár a boldogság? Teszem fel magamnak az utolsó kérdést, mielőtt még felém fordul az én áldozatom. Ha van áldozatom, akkor bűnös vagyok, de azok akik másokat irányítanak elvileg érzik a boldogságot, hiszen élvezik amit tesznek. Én akkor miért nem? Ennyivel rosszabb vagyok másoknál? Ennyivel nagyobb a bűnöm? Én szeretnék ártatlan lenni, de azt hiszem, ezzel elkéstem. Már másik utat választottam magamnak és azt fogom végig járni.

Lehet jár nekik, mint minden embernek. De szerintem, nem érdemlik meg.