Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Végre egymásé - VÉGE

- Jimin szemszöge - 

A hold fénye homályos sávot rajzol az ablaktól egészen a padlóig, míg a szoba másik fele sötétségbe borul. Mi, a kettő közti, halovány részbe burkolózva nézzük egymást. Kook egy pillanatra sem fordítja el tekintetét arcomról és saját ujjáról, melyet ajkaimon húz végig. A szoba többi része megszűnik körülöttünk, hiszen a külvilág cselekményei puszta tényként és förtelmes szörnyekként lebegnek a sarkakban. Mi most csak egymás számára akarunk létezni, ami miatt szívem izgatottan zakatol. Nem hiszem, hogy örültem valaha ennyire egy áramszünetnek. Mikor lekapcsolódott a sárga lámpafény, a teljes sötétség, mindent magába nyelő alakja jelent meg. Először megijedtem, majd Kook apró, de hatásos praktikákkal kezdett nyugtatgatni, aminek az lett az eredménye, hogy szívem majd ki akart és akar is ugrani a helyéről. Ujjai elvétik most ajkaimat és államtól, egészen alhasamig simítanak végig rajtam. Pólóm aljánál megállnak, majd mint egy lágy szellő, olyan könnyedén emelik le rólam a finom anyagot. A sötétség kapóra jön. Látjuk egymás körvonalait és talán még az arcvonásairól is van sejtésünk, de minden más, a tapintásunkra vár. Így, hogy jobban hagyatkoznom kell arra a lebecsült érzékszervemre, valamiért minden érintése forrónak tűnik, átragasztva az én bőrömre is ezt a melegséget. Ujjai, benyúlnak nadrágomba. Csípőmet megemelem és szemeim lecsukva várom, hogy lekerüljön rólam ez a durva anyag. Most már végképp nem látok semmit, csak a kezeket érzékelem, amik testemen matatnak és minden pontot megérintenek. Felsóhajtok, miközben ajkaim közé kerülnek ujjai és homlokomra hintve suttog valamit, de hallásom cserben hagy, akárcsak a látásom. Inkább elkezdem nyelvemmel simogatni a kissé recés bőrfelületet. Hagyom, hogy szájpadlásomhoz érjen ujjbegye, majd mikor már jobban belejöttem volna, eltűnik nyelvem játékszere. Felnyüszítve jelzem, hogy nekem az bizony még kellett volna, amire valószínűleg csak kuncogást kapok feleltként, és az ajkait. Ez egy elég tisztességes alkunak tűnik, így mohón csókolom a puha párnákat. Nyelvemmel piszkálgatom és egy eddig ismeretlen ingert érzek meg. Ezt nem számnál tapasztalom, hanem sokkal lentebb. Furcsa hangot adok ki, amit leginkább nyögésnek nevezhetnek mások. Ahogy telik az idő, egyre inkább kellemetlen és egy kicsit fájdalmas is. Hosszú perceknek nézek elébe, hiszen egyikünk sem siet. A hold egy burkot von körénk, amin belül az idő végtelen és a rossz emlékeket úgy szívja el lelkemből a sötét, minta hozzá tartoznának. Mikor elfogynak a fekete gomolyagok, következnek a szürkék, majd nem is tudok már figyelni a többire. Gondolkodóképességem megszűnik és mintha agyam felmondta volna a szolgálatot. Egyedül ez az eddig ismeretlen élvezet tölti ki gondolataimat, na meg az érzéseim, amik mintha átvették volna a vér helyét. Mindenhol Kookot érzem, de közben semmit sem tudok. Minden homályos, csak ő nem. Valamit suttog, de nem értem mondandóját. Arcomon érzek egy hőhullámot, ami ezt jelentheti, hogy rá simított. Viszont amit lent érzek a fenekemnél, teljesen más. Egy pillanatra élesen érzem tudatomat, az előbb eldobott emlékekkel együtt, majd szerelmem csókja visszarángat a legcsodálatosabb semmibe, amit érezhettem valaha. Szorító érzés, mintha a levegő nyomása összeakarna engem nyomi. Nem is.. Mintha a bennem lévő szervek próbálnának engem szétszaggatni, miközben élvezetet nyújtanak. Szerencsére a kellemetlen része hamar elmúlik és egyedül arra a lüktető érzésre tudok koncentrálni, amitől nyögések szöknek ki ajkaimon. Máshol is érzek ingereket, de azokat már nem tudom behatárolni. Végig fut gerincemen a libabőr, mikor ajkai végig simítanak egy olyan felületen, amit eddig csak én láthattam, hiszen intim terület. Ezzel egy időben, mintha testem felfelé lökné valami, majd ez újra és furcsamód, ettől csak hangosabb leszek. Jobban szétáramlik bennem és kezeimet erőlködve kinyújtom, valakit keresve, akivel megoszthatom ezt  földön túli érzést. Felemelve tartom végtagjaim és a maradék erőmre szükségem van, hogy továbbra is ott maradjanak, azt a valakit keresve. Nem telik bele sok idő, és a régről jól ismert tapintású ujjak ölelik körbe kezemet, majd cirógatni kezdi a bőrfelületet. Jól esik ez a gesztus, főleg ahogy összekulcsolja ujjainkat és fejem mellé teszi le pihentetni mindkét kezemet. Közben folyamatosan jönnek lentről az ingerek, amikre ajkaim engedelmesen reagálva engedik ki nyögéseimet. Idővel egyre gyorsabbá válik lent Kook, és hirtelen olyan érzésem támad, mintha robbannék egyet, ami miatt hangosan lihegek. Meg a legfurcsább, hogy ezzel egyszerre, valami spriccelést is tapasztalok. Ezután hirtelen jött álmosság telepedik testemre és minden testrészem olyan, mintha valaki hegységnyi súlyt helyezett volna rá. Nehezebben veszem a levegőt és pár másodpercre még azt is elfelejtem hol fekszem, vagy hogy egyáltalán fekszem-e. Egyedül azzal vagyok tisztában, hogy boldog vagyok. Ebben azért is vagyok ilyen biztos, mert szám a fülemig ér, miközben óvatosan simogat az egyetlen ember, aki igazán számít nekem. Most hűvös nyugtatás, ahogy összeér bőrünk, miközben bátortalanul nyitogatom szemeimet. Egyből megpillantom Jungkookot, aki mellettem fekszik és kedves mosollyal figyel. Arcán neki is mosoly díszeleg, na meg valami nagy boldogság is csillog szemeiben. Közel hajol hozzám és ajkaimra kezd duruzsolni szavakat, amelyek mintha varázsszavak lennének. Tudatom már képes felfogni mondandóját így elpirulva bújok mellkasához, ami most sokkal több erőfeszítésembe kerül, mint máskor. Kezei védelmezően fonnak körbe és fejemet egyik felkarjára helyezem. Bármennyre is fáradt vagyok, akkor is többet akarok belőle. Hozzá simulok, és így izzadtságtól nedves bőrünk összeér. Lábaim összekulcsolom övével, miközben arcát tanulmányozom, laposakat pislogva. Olyan szép mosoly virít rajta, hogy az eddiginél is gyorsabban kezd el kalapálni szívem. Tényleg enyém ez a tökéletes fiú? Szerelmes vagyok mindenébe. Kósza tincseibe, melyek reggelenként egy oroszlán sörényére emlékeztetnek. Szemeibe, amivel olyan unottan tudja szemlélni az egész világot, az összes emberrel, de mégis, ha rám néz velük, olyan mintha ragyognának. Vékony ajkaiba, amikkel ő tudja adni a legédesebb csókot. Tulajdonképpen egész lényébe, mindenbe ami ő maga. Jövök rá erre a tényre ebben, a holdsugaraitól kialakított védett burokban, ami most mintha fényesebben ragyogna. 
- Szeretlek - hasítja félbe a szoba csendjét ez az egyetlen szó. Olyan, mintha dalolná ezeket a bűbájos hangokat és kezeivel arcomat simogatja. Olyan komolyan mondja, hogy először meglepődök, majd magamat még jobban, már ha ez lehetséges, testéhez préselem és szemeim lehunyva válaszolok. 
- Én is téged - szavaim lágy és láthatatlan hullámokként indulnak el a szobában, majd a falaknak csapódnak, de nem tűnnek el. Darabkáik, amik az ütközés miatt keletkeztek, egyedi hangulatot varázsolnak a helységnek, miközben engem az álom csalogató karjai befogadnak. Az utolsó amit álmom előtt  érzek, egy finom csók a szerelmemtől.

_______
Hát, ennek azt hiszem itt a vége. Kiteszek egy köszönetnyilvánítást is még a mai nap folyamán és ha van valamilyen kérdés, azt szívesen megválaszolom🙏
Nehéz, nem elkezdeni hálálkodni, szóval inkább itt befejezem ezt a részt, mielőtt mégis elkezdem már most😂💛
3..
2..
1..
Publish