Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Érzések

- Jimin szemszöge -

Mikor kimondtam azt a pár szót, szemei döbbenten állapodtak meg arcomon. Lassan tanulmányozta az egészet, ami miatt el tudtam volna ásni magam. Mégse kellett volna elmondanom? Úgy méreget, csak azt nem tudom miért. Nem tudtam mit fog reagálni, de egyikben se ült csöndben. Vagy kiabálva küldött el, vagy pedig kinevetett. Volt néhány, amiben pedig kedvesen nézett rám és annyit mondott: ,,Én pedig beléd estem". Egyikben se mért végig ilyen látványosa, miközben hallgat mint a sír! Lehet nem kellett volna elmondanom. Túl korai lehetett még. Akkor mégis minek csókolt meg? Persze, láttam már sok lánnyal csókolózni és nem lehetett mindbe szerelmes, de velem más a helyzet. Régóta ismerjük egymást. Igazából az is felmerült bennem, hogy ez csak egy játék neki. Mármint, ugyanolyan, mint mikor a combom fogdosta. Neki semmit se jelentett, csak úgy élvezi. Ez is lehetett ilyen. Nekem pedig tudnom kell, hogy van e esélyem nála. Ez nekem fontos. Már egy nap alatt megőrültem kis túlzással a tudatlanságba. Egyszerűen meg kellett tennem. Az a belső hang súgta, amire szeretek hallgatni, mert igaza szokott lenne. 

Mikor már több perc is eltelt, kezdtem nagyon kellemetlenül érezni magam és mocorogtam. Nem akarok megszólalni, de ezt a csendet nem bírom. 
- Kook.. - kezdek bele bizonytalanul, mire ő csak mosolyog és feláll. Kecses és lassú léptekkel ér el hozzám. A szék elé guggol és felnéz rám. 
- Meglepődtem, hogy ezt csak így elmondod nekem. Nem félsz, hogy visszaélek vele? - megint felsőbbrendűen beszél. Lekicsinylően. Mintha egy kis senkihez szólna szavaival. Ami pedig a legrosszabb, hogy jelenleg ezt el is hiszem neki. Mindent elfogok neki hinni, érzem. Ha égbekiáltó hazugság, akkor is. Jimin, egy idióta vagy. Állapítom meg magamban az egyértelműt majd teljesen Jungkooknak szentelem figyelmem. 
- Nem, nem félek - csak egy kicsit. Volt, hogy az érzelmeimmel játszott, de egyszer sem ilyen komolyakkal. Mondjuk, nem is éreztem eddig iránta ilyen fontos dolgokat. 
- Ezt örömmel hallom - suttogja mosolyogva és számhoz hajol. Gyengéd és gyors csókot kezdeményez, amitől hevesen kezd verni a szívem. Ez azt jelenti, tényleg úgy érez, mint én? Csakis ezt jelentheti! Nem fogadok el mást, mert én boldog akarok lenni vele. 

Mikor elválunk egymástól, én még akkor is érzem gondolatban puha ajkait, amik máris hiányoznak. Rá nézek. Engem figyel és lassan megsimogatja térdem. Az érintése fantasztikus. Hogyan lehet ennyire kívánni valamit? Szeretném többször és jobban érezni. Hozzábújni. Arcomat felsőtestén pihentetni, miközben ölében ülök. Este úgy aludni, hogy erős karjai átölelnek, lábainkat pedig összegubózzuk a takaró alatt, amit az ő testhője és az enyém egyaránt felmelegít. Elaludni, miközben tincseimmel játszik vagy hátamon simogat. Sétálni egyet, miközben egymás kezét fogjuk. Ha meglátunk egy utálkozó tekintetet, csak biztatóan megszorítjuk a másik kezét és összekulcsoljuk ujjaink. Én, tényleg nagyon belé szerettem. 

- Jungkook szemszöge -

Mikor Jimin bejelentette, hogy szeret engem, teljesen lesokkolódtam. Nem hittem a fülemnek. Hiába kérdeztem meg magamtól több jogos kérdést is, például: Nem ez volt a célom? Nem sejtettem már, hogy tényleg szeret? Nem én értem ezt el? Én tényleg ki fogom használni egy ilyen őszinte fiú érzéseit? Ezek kavarogtak fejemben, miközben őt néztem. Szép vonásait és sugárzó bőrét. Megakarom érinteni, de nem pusztán színészkedésből. Én tényleg érezni akarom. Akkor miért nem mozdulok? Miért nem cselekszem? Én egy utolsó senki vagyok, hogy ezt teszem vele. Kihasználom az érzéseit, hogy megnyerjem az alkunkat. Vajon emlékszik rá? Gyanakszik bármire? Nem! Elég a kérdésekből! Meg kell nyugodnom és követnem az eddigi önző tervem. Igen. Ezt fogom tenni. Megbosszulom neki azt, hogy nem viszonozta akkor az érzéseim. Én.. tényleg ilyen mélyre süllyedtem volna? 
- Kook.. - hallom meg bizonytalan hangját. Szemébe nézek. Fél a reakciómtól és a gondolataimtól. Nem tudhatja meg, hogy jogosan tart tőlük ezért egy visszafogott mosolyt eresztettem felé. Látszott rajta, ettől megnyugszik egy kicsit. Mekkora egy tapló vagyok. 
- Meglepődtem, hogy ezt csak így elmondod nekem. Nem félsz, hogy visszaélek vele? - ezzel a kérdéssel megtudom, gyanakszik e rám vagy sejt e bármit a tervemből, mégsem gyanús. 
- Nem, nem félek - kicsit mintha bizonytalan lenne, de az előbb tett egy szerelmi vallomást, ez a bátortalanság teljes mértékben betudható annak. 
- Ezt örömmel hallom - felelem a válaszára. Tettekkel kéne kifejeznem az érzéseim amiket jelenleg próbálok elnyomni, ezért óvatosan megcsókolom. Egyáltalán nem logikus amit teszek, így hamar elválok és csak kedvesen nézek rá. Nem hullhat le ez az álarcom és nem láthatja meg semmiképp, mennyire vívódok belül. 

Mikor egy ideje nézhetjük már egymást, ő észbe kapva nyúl a táskájába és egy papírt vesz elő amit a kezembe ad. Megfordítom, mert eddig az üres felét néztem. A házi feladatok. Igaz, én egy diák vagyok akinek készülnie kell és idióta feladatokat megoldania a saját otthonában. Legalább Jiminnek volt oka meglátogatni és elmondani ezt a borzasztó szót. Mert ez az! Egy gyűlöletes szócska amely miatt a másik szenved. Könnyű kimondani, könnyű elhinni. Tökéletes az olyan hazugoknak, mint én. Ő is elhiszi. Ártatlan és boldog szemekkel néz rám. Édes Istenem, mit teszek én most? Ér ennyit az, hogy régen szenvedtem? Igen! Ér! Csak azokra a percekre kell gondoljak, mikor a legjobban fájt Jimin miatt. Nem hagyhatom, hogy még több kétely legyen bennem, ezért csak sodródnom kell az árral. Azzal az árral, aminek én ástam ki a forrását és egy sebes folyású patak lett belőle. Annyira boldog voltam, hogy elfelejtettem figyelni és vigyázni, ezért beleestem és saját folyamom áldozataként haladok a bűn felé. Én kezdtem el, de a többi jött magától. Többet nem fogok kételkedni. Hagyom magam. Amihez hozzá kell tennem, hogy Jimin issza meg a levét, de elegem van a hezitálásból. Most kezdődik csak el igazán, ez a borzalmas ,,játék".