Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Megalázó

- Jimin szemszöge - 

Órák után, Jungkook nemes egyszerűséggel megfogta a kezem és minden szó nélkül kulcsolta össze ujjainkat, miközben elindult ki az iskola kapuján. Kérdések nélkül követtem őt, egészen a lakásig, amiben él. Nem igazán tetszett ez az ötlet, de sietős léptekkel mentem vele, mert ő kettesével szedte a lépcsőfokokat. Ezzel a nagy sebességgel robogtunk be a nappaliba, onnan pedig a szobájába. Rengeteg gondolat cikázott fejemben. Nem tagadhatom le azt a félelmet, amit mellkasomban éreztem, sem a fájdalmat, amit a közelsége okozott. Úgy szorította ujjaim, mintha szeretetből fogná és nem akarná elengedni. Mondjuk elvileg szeret is. Ez csak a bosszú ugyebár. Egy idióta faszkalap vagy Jungkook. Szeret, de mégis inkább egy régi sérelem miatt bánt ahelyett, hogy együtt lennénk és kiélveznénk a viszonzott szerelmet. Mikor dönt úgy, hogy elég fájdalmat okozott nekem, a régi dolgok kárpótlásáért? És akkor mi lesz? Próbál majd a párom lenni? Eljátszani, mintha nem törte volna darabokra a szívem? Ha tényleg ezt tervezi, még nagyobb idióta, mint hittem. Miért olyan biztos abban, hogy én ezt megbocsájtom neki? Elárulom Kook, nem vagyok mazochista, emiatt ne csodálkozz, hogyha a bosszúd végére, én kiszeretek belőled. Ez lenne a legjobb. Persze, amit most érzek üresség, örökre a részem marad, de én egyszerűen nem akarok egy olyan személyt szeretni, aki képes a padlóra lökni szánt szándékkal engem, akit elvileg szeret. 

- Ülj az  ágyra Jiminiem - úgy ejti ki úgy a szavakat, hogy parancsnak érezzem. Tudja, hogy úgyis engedelmeskedni fogok neki, a becsületem miatt. Mellesleg, gyűlölöm a becenevemet. Nem ilyen értelemben akarok az övé lenni. 

Az ágyhoz sétálok, kezét elengedve, majd leülök a puha matracra. Ő egyhelyben áll, és engem néz. Gondolatai száguldoznak, aminek jelen esetben nem igazán tudok örülni. Félek, hogy olyat kér, amit nem akarok. 
- Feküdj hasra - adja a következő utasítást, amit engedelmesen meg is teszek. Párnájába hajtom fejem, miközben kezem magam mellé helyezem, lábaim összezárva. Nem érzem magam biztonságban, ahogy tekintete végig méri testem és megállapodik fenekemnél. Olyan megalázónak találom, ahogy csak elterülök, ő meg bámul. Szégyentelenül vizsgálja tovább félgömböm és közelebb jön. Egészen az ágy széléig, ahol újra végig néz rajtam. 
- Pucsíts - kicsit kinyomom fenekem, de közben arcom a párnába fúrom. Nem akarom ezt az egészet. Én egy érző lény vagyok, nem egy robot. Mégis, ő úgy parancsolgat, mintha csak a testem lenne, lélek nélkül. - Ügyes - dicsér meg, ami nyilván való okok miatt még ront a lelki állapotom. Tegnap este egész jól összeszedtem magam és a gondolataim, nem akarom elölről kezdeni. 

Óvatosan simít, az enyhén feszülős nadrág miatt még formásabbnak tűnő testrészemre és némán tapogatja. Nem néz arcomra, csak arra a pontra fókuszál. Teljesen lealacsonyított egy tárgy szintjére, amit szabadon fogdoshat. 

- Igazán tetszetős - hangján hallom, hogy mosolyog. Egy pillanattal  később, az okát is megértem. Egy óvatos mozdulattal markol bele fenekembe. Hangom szerencsére elnyeli a párna, amiben még jobban belenyomom az arcom, mint eddig. Nyilván, egy markolás neki nem elég, így ujjait erősen bőrömbe nyomva kezdi ismételgetni a mozdulatot, de már nem olyan kíméletes. Nem egy éles fájdalmat okoz ezzel, inkább valami tompát, amit simán kibírok. Ez a lelkemnek esik rosszul. A szám is ellenem dolgozik, mert a nyögéseim egy része elég hangos ahhoz, hogy meghallja. Pedig egyáltalán nem élvezem, csak egy természetes testi reakció hallható. 

Annyira nem időzhetett ott keze sokáig, maximum pár percig, de számomra hosszú óráknak tűnt ez az idő. 
- Felülhetsz, Jiminiem - használja megint hülye becenevem én meg felülök. Nem akarok ilyen szófogadó kutyus lenni, de a hanglejtése nem sok választást ad. Miért vagyok ennyire becsületes? Egyszerűen arcon kéne csapnom és soha többé hozzá sem szólni, én mégis engedelmesen és kérdés nélkül teszem amit kér. 
- Jungkook, ugye nem akarsz tovább menni? - kérdezem zavartan, kicsit elpirulva. Azt nem tilthatja meg, hogy beszéljek vagy kérdezzek! Ezt fontos tudnom. 
- Hm.. - látványosan elgondolkozik, majd combomra vezeti kezét és simogatni kezdi. Tekintete az enyémbe fúródik. Nem tetszik ez nekem. Olyan határozottan néz rám, hogy kiráz a hideg. - Nem vagy rá még méltó - jelenti ki, mire leesik az állam. Félig megnyugodtam, de közben fájt ez a kijelentése. Nem vagyok rá méltó? Arra bezzeg jó vagyok, hogy csak úgy markolgasson és fogdosson, de megdugni nem? Jó, inkább arra kéne gondoljak, hogy ez nekem csak pozitívum. Elég volt nekem egyszer lefeküdni valakivel. Soha többet nem akarok. Nem értem az embereket. Ezt miért élvezik? De akkor, mi az, hogy nem vagyok méltó? 
- Ezt hogy érted? - kérdezek rá halkan.
- Inkább csókolj meg - kéri válasz helyett. Ennél látványosabban nehéz terelni egy témát, de természetesen nem szólok rá, egyszerűen térdelésbe helyezkedem. Közel hajolok arcához és lányan érintem össze ajkaink. Elmosolyodik és a lágy viszonzás helyett, hevesen kezd csókolni. Derekam köré fonja erős karjait és egy kicsit erőszakos mozdulattal húzz jobban magához. Összeér a medence csontunk és egy pillanatra sem válunk el. Olyan szenvedéllyel csinálja, mint aki vágyik rám. Nem feltétlen testi értelemben, de az biztos, hogy nem éppen óvatos. 

Szemeim becsukom és hagyom, hogy ő irányítson. Nem válok el tőle, a levegőhiányom ellenére sem, így egészen addig nem hagyja abba, ameddig az ő tüdeje bírja. 

Hirtelen fejezzük be a hosszú és szenvedélyes csókot. Kicsit pihegve néz a szemembe én meg konkrétan lihegek, mint nyári kánikulában a kutyák. Ajkaimon érzem a nyálát, amitől kicsit zavarba jövök. Ezzel mit tudok csinálni? Ha lenyalom, az furcsa, de ha letörlöm az nem bunkóság? Valamit muszáj vele kezdenem, így az utóbbi megoldás mellett döntöttem. Kezem megemeltem és csuklómba kentem a számon lévő nyálat. Közben Jungkook szemébe néztem, aki először értetlen arcot vágott, majd elmosolyodott. Kezét felém nyújtotta és arcomra simított. Tekintetében kedvesség volt, így lesütöttem szemeim. Nem hiányzott nekem, hogy jobban beleszeressek abba az arcába, amely őszintén sugárzik és egyszerűen bűn nem rajongani megbabonázó pillantásáért. De nem e nagyobb bűn ugyanilyen őszintén nézni, mikor éppen hazudik? 
- Meg kéne csinálnom a házit - próbálom elterelni gondolataim. Erre ő csak bólint és az ágyán hátára fekve kezd telefonozni. Ezt egy jelzésnek veszem, hogy nyugodtan megírhatom. Biztos vagyok benne, hogy lemásolja, de ez nem nagy probléma. Maximum ugyanazok a hibáink lesznek, ami meg nem igazán érdekel. Nem ez a legégetőbb problémám jelenleg. 

- Tollat kaphatok? - fordulok Kook felé, mikor sehogy se találom meg a tolltartómat. Fejével int, amit valószínűleg egy igennek szán, így elkezdek kutakodni az asztalán. Találok pár érdekes dolgot, köztük egy füzetet, ami sehogy sem ismerős a suliból. Nem azért mert minden cuccát megfigyelem, hanem egyszerűen vannak dolgok, amikre emlékszünk és olyanok, amikről biztosan tudjuk, hogy láttuk vagy sem. Nincsi jogom hozzá, mégis érte nyúlok és felemelem. Ez nem volt szerencsés ötlet, mert csak most veszem észre Kookot, ahogy engem figyel mobilja helyet. Összehúzza szemöldökét és a szemei egyáltalán nem barátságosak. 
- Jiminiem, a toll hosszúkás, pont mint a lábaim között lévő ékességem. Amit a kezedben tartasz lapos, mint a segged, amire nem vigyázol eléggé - hangja fagyos volt, de közben rendezte vonásait és a megszokott fölényes mosoly látszott rajta. Nagyon megijedtem és egyből visszatettem az asztalra a füzetet, amihez hozzá se kellett volna érnem. 
- Sajnálom - motyogom a földet nézve és hallatszódik az ijetség. Mi lehet abban a füzetben, ami ennyire fontos neki? Nem szokása így beszélni velem. - Azt hiszem a legjobb most az lesz, ha hazamegyek - még egy ideig érzem magamon jeges pillantásait, majd elfordul és az ágyára visszafekve kezd mobilozni. Gyorsan felkapom a hátamra a táskám és kisietek ebből az egész házból. Szinte futok, az utca végéig, csak onnan nézek vissza. Nem csak Kook viselkedése ijeszt meg, hanem félek, hogy milyen titkot rejthet az a füzet?