Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Randi

- Jungkook szemszöge -

Mivel már szombat van, elég hamar elkezdhettem a készülődést. Fejben kitaláltam mindent és kész tervem van a mai napra. Először jég korcsolyázni szerettem volna, de mivel ilyenkor nincsenek nyitva már a kori pályák, így sajnos el kellett vetnem ezt az ötletet. Helyette görkorcsolyázni tervezek vele. Nem vagyok belőle én se a legjobb, de elég jó szórakozásnak tűnik így kettesben. Ezután természetesen enni fogunk valamit. Nem akarok puccos helyre menni. Inkább egy gyors és egyszerű kajálda kéne. Annak jobb a hangulata. Nem szeretnék most olyan randit, amiben egymáshoz se szólunk, de olyat se, amiben folyton beszélnünk kéne. Remélem tetszeni fog Jiminnek. Sokat kell bizonyítanom most neki és meg kell mutatnom a kedves oldalamat, miközben visszafogom a parancsolgatós énemet. Nem lehetek most bunkó. Minden szavamból éreznie kell a valódi érzéseimet. Azaz a szeretetem. 

Pár perccel három előtt állok meg a ház előtt, amiben Jiminék lakása van. Nem tagadom, eléggé izgulok, emiatt fel-alá járkálok a lépcsőház ajtaja előtt. Felmenjek? Ilyenkor hogy a legilledelmesebb? Ha Jimin lány lenne, biztos fel kéne mennem és a szüleivel beszélnem, de mivel fiú, így ezt most megúszom talán. Ha jól tudom, nem mondta még el nekik, hogy a fiúkhoz vonzódik. Akkor pedig végképp nem kéne felmennem és elárulnom hova készül a fiuk. Az előzményeket pedig végképp nem. Akkor páros lábbal rúgnának ki, ráadásul teljesen jogosan. Igen, ha ezt számításba vesszük, a legjobb hely a várakozásra, itt van az utcán. Nem feltűnő egy tinédzser, aki vár valakire.

Sokszor előveszem telefonom és pillantok rá az időre. A percek lassan vánszorognak, nekem pedig egyre gyorsabban dobog a szívem. Mikor kereken három órát mutat a telefonom, a vérnyomásom nagyon magasra emelkedik, de ezt nem akarom kimutatni. Ez az ő napja. Holmi izgalom nem ronthatja el, nekem kedvesnek kell lennem és határozottnak. Nem az erőszakos típusúnak, hanem aki csendben dominál. Elakarom felejtetni vele azt a megrázkódtatást, amit igazából én magam okoztam. Kicsit ironikus helyzet, de meg kell oldanom, hogy boldog lehessen.

Mikor lépteket hallok meg a házból, egyből az ajtóra tapasztom fülemet izgalmamban. Ez biztos Jimin lesz, hiszen kicsit mintha bizonytalanul sétálna és ráadásul meg is torpan. Gyorsan összeszedem magam és mosolyogva nézem az ajtót, hogy egyből meglásson majd.

Lassan nyílik ki az ajtó és megpillantom Jimint, aki szintén egyből észrevesz. Elmosolyodik, de látszik mosolyán az izgalom és a félelem. Elképzelni sem tudom, mit gondolhat most rólam, vagy bárkiről. Örül azért vagy jelenleg inkább csak fél a csalódásoktól?
- Szia Jiminie - köszönök neki kedvesen és közelebb sétálok, tartva egy kis távolságot, hogy ne ijedjen meg.
- Szia Jungk.. azaz Kook - hiába javította ki magát, azért elég rossz érzésem lett ettől, de ezzel most nem foglalkozhatok. 
- Indulhatunk? - mosolygok rá, amire neki is felfele görbül szája széle. Ez a szolid mosoly is borzasztóan jól áll neki. Bár a széles, ami a teljes boldogságot mutatja a legjobb. Vajon mikor láthatom azt újra? Remélem a közeljövőben. 
- Persze. Mi a terv? - elindulok el egy irányba, ő pedig mellém sétál. Nem tart akkora távolságot, mint hittem, hanem éppen ellenkezőleg. Elég közel jön hozzám mintha célja lenne ezzel. Talán van is? Vagy egyszerűen hiányzik neki a kedves énem és a szeretetemre vágyik? Ez valahogy reálisabbnak tűnik. 
- Először görkorizni, utána pedig enni valami finomat. Tetszik? 
- Nekem nincs görkorcsolyám - motyogja, mire a táskára mutatok, ami a hátam húzza le. 
- Ebben van. Állítható a mérete, szóval nagyjából jónak kell lennie. Minden évben egy új pár ilyet kaptam szülinapomra. Apámnak berögződött, hogy én nagyon szeretem ezt csinálni, ezért van otthon vagy öt pár belőle. Remélem olyat hoztam, ami tetszeni fog - az utat figyelem, miközben beszélek, de érzem magamon Jimin tekintetét. 
- Nem jöttök ki jól, vagy miért nem mondtad neki, hogy nem vagy oda ezekért? - érdeklődik kíváncsian, de érzem, hogy ha azt mondom, hagyjuk a témát, egyből másikat keresne és bűntudata lenne. Őt nem nehéz megfejteni. Mindig erős akar maradni, de közben nagyon figyel másokra. 
- Apám eléggé jó fej és szívesen beszélgetünk, de sajnos nagyon sokat dolgozik. Nem akarom lerombolni azt az illúziót, hogy őstehetséggel gurulok ezeken - halkan nevet ezen Jimin.
- Pedig én is azt hittem. Olyan sportos alkatnak nézel ki. 
- Az is vagyok - húzom ki magam. - Csak valahogy nincs megfelelő egyensúlyérzékem ehhez - bólint és kíváncsian nézelődik. - Ismered ezt a helyet?
- Persze, de nem sokszor voltam itt. Arra fele van egy hosszú sétány, ugye? - előre mutat, ahol már látszik az a sétáló utca, ami a célunk. 
- Igen. Pontosan az. Ha látsz egy padot, át is vehetjük a cipőinket. 
- Rendben, majd figyelj rám, mert én nem is emlékszem, csináltam-e már ilyet. 
- Nagyon fogok figyelni - kicsit közelebb hajolok arcához, hogy megpusziljam, de végül észhez térve kapom el fejem és sietős léptekkel megyek előre. 

Jimin szótlanul jön utánam, gondolom leesett neki mit akartam. Nem baj, nem foglalkozhatok azzal, most kedves vagyok és nem nyomulok. Ennyi, vissza kell fognom magam. 
- Nézd, ott egy szabad pad - mutatok egy irányba és egyből oda sétálok. Leteszem a táskám a padra, majd mikor ideér, elkezdem kipakolni. Kettő biciklizéshez használt sisakot, négy könyökvédőt, négy térdvédőt és végül két pár görkorcsolyát teszek le az ülőfelületre. Jimin tátott szájjal néz hol a táskára, hol a sok dologra. 
- Azok hogyan fértek bele? - teszi fel a kérdést, ami úgy látszik tényleg érdekli, hiszen kezébe veszi a táskát és nézegeti. Kuncogva figyelem őt.
- Amikor elpakolunk, megmutatom. Addig is segítek rád adni a dolgokat. Kérem a kezeid - egyből felém nyújtja, letéve a táskát. Könyökeire felteszem a megfelelő védőöltözéket, majd leguggolva a térdeire is. Tisztában vagyok azzal, hogy ilyeneket manapság kínos tíz éves kor fölött hordani, de nem akarom, hogy Jimin megsebesüljön és ezek a nem épp divatos kellékek amúgy se rontják el a hangulatát. Én azért veszem fel őket, hogy ne érezze azt, hogy még mindig megkülönböztetés van közöttünk. Ugyanannyi eséllyel taknyolhatunk el, szóval ez a legjobb. 

Fejére felteszem a sisakot. 
- Ülj le a padra és akkor rád tudom adni a görkorcsolyát - helyet foglal és leveszi utcai cipőit, én pedig elé térdelek. Valami eszébe juthatott az előbb, mert most csendben marad és nem néz le rám. Én bántottam meg? Nem, most nem kérdezek rá. Csak arról beszéljen, amiről szeretne. Semmit sem kényszerítek.
- Kook.. -mondja halkan a nevem, én pedig egyből felé fordulok. Akkor mégis elmondja mi bántja? Jó, ha magától osztja meg, nincs baj. - Olyan érzésem van, mintha ez is hazugság lenne - böki ki a földet nézve, nekem meg szoborrá merevednek ujjaim, amikben a cipője van. 
- Tessék? - kérdezek vissza döbbenten és arcára nézek. Nem tud megbízni bennem..
- Túl kedves vagy. Eddig csak egyszer voltál ilyen figyelmes és annak a végén közölted, hogy csak játszol velem. 
- Ezzel mire célzol? - ajkait és lesütött szemét figyelem. 
- Arra, hogy vagy most mondd el ha hazugság megint, vagy ne játszd meg magad. Ne félj minden mozdulatodban attól, hogy megbántasz. Én azt szeretem, ha önmagad vagy. Akkor fogom én is jól érezni magam. Elegem van a hazugságokból - ahogy elmondja, kicsit megnyugszom és elmosolyodok. 
- Úgy lesz - felállok és így arcára puszilok. Most nem állítom meg a mozdulatot. Ő tényleg engem szeret. Aki én igazából vagyok.