Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Randi 2

- Jimin szemszöge -

Kicsit megnyugodtam, hiszen ha minden igaz, Jungkook mostantól úgy fog viselkedni, amilyen igazából. Már nem akarom, hogy megjátsza magát. Inkább legyenek csípős megjegyzései, de ne hazudjon. Amúgy arra jöttem rá, hogy nekem nagyon nem megy az, hogy magamba tartsam a gondolataim. Hiába mondtam azt amit, én nem igazán tudom ezeket nem kimondani. Meg így, legalább neki is leesik végre, hogy én az igazi Kookot akarom. Nem a folytonos színészkedést, hanem az igazat. 

- Ez így kényelmes? - néz fel rám az említett fiú, miután a lábamra húzta azt a guruló cipőt. Kicsit megmozgatom lábujjaim, de alig nyom. 
- Igen. Jól eltaláltad a láb méretem - halkan felnevet. 
- Igazából mikor a cipőd a helyére tette még tegnap, ott rápillantottam a méretre. Nagyjából emlékeztem. 
- Cseles vagy - mosolyodok el én is és ülve mozgatom lábaim. Furcsa érzés ahogy gurulnak. Ezekkel kéne megállnom? Hat, nem tudom mennyire fog ez sikerülni. 
- Milyen sportot csinálsz szívesen? - kérdezem, miközben azt figyelem, mennyit szerencsétlenkedik azzal, hogy felhúzza a görkorcsolyákat magára. Nem válaszol addig, amíg sikeresen a lábára nem kerülnek. Elég szórakoztató látvány, ahogy próbálja belegyömöszölni lábait. 
- Legszívesebben futok. Nem kell hozzá messzire utazni és hosszas előkészületeket se igényel, mint például az úszás. Te sportolsz valamit? 
- Nem igazán - rázom meg a fejem, miközben jót mulatok bénaságán. - Segítsek felvenni azokat? - mutatok a kezében lévő térd és könyökvédőkre. 
- Igen, köszi - kezembe adja a dolgokat, én pedig két kézzel hamarosan rá is adom. Persze előtte ki kellett találnom, hogyan is működik, de azért nem volt olyan nehéz szerencsére. Sikeresen megoldottuk ezt a fázisát is a randinak. Igen, ez egy randi, amiben nincs hazugság. Elvileg, legalábbis. 

- Indulhatunk? - kérdezek rá, mikor Kook hátára vette a táskáját és a sisakot is összekapcsolta álla alatt. Úgy nézünk ki mint a hat évesek, akiknek a szülei a nyomukban futnak, nehogy elessünk. Valamiért mégse szégyenlem ezt a sok védőfelszerelést, hiába nem hord egy korunkbeli se már ilyeneket. 
- Természetesen - azzal feláll és óvatosan csúsztatja előre egyik lábát, majd a másikat. Lassan és még kicsit bénácskán áll elém, de én ennél sokkal rosszabb leszek. Kicsit félek azért ettől.

Megfogom felém nyújtott kezeit és azokat szorítva állok fel. Egyből érzem, hogy a lábaim két különböző irányba akarnak gurulni és mivel nem tudok spárgázni, kicsit megijedek. Szerencsémre Kook elég gyorsan lereagálja. A földre guggol és térdeimnél egymás mellé zárja lábaim
- Ha úgy érzed azt csinálják a korik, mint az előbb, emeld fel az egyik lábadat, majd helyezd vissza. 
- De akkor nem fogok elesni? - lefelé nézek a szemébe, hiszen még mindig tartja a térdeim, el ne essek az első tíz centin. 
- Felváltva fogod mozgatni őket. Gyere - visszaültet és előttem állva kezdi megmutatni a dolgokat lassítva. Egyszer eléggé elveszíti az egyensúlyát, de végül nem esik el. Kedvesen magyarázva és nem kioktatva mutogatja a dolgokat. 
- Fékezni hogy kell? Azt nem mondtad eddig. 
- Mert nem tudom - ránt vállat, mire én nagyon nézek. - Mármint, én valahogy megállok, de nem tudom elmondani hogyan. Nem valami hivatalos vagy menő módon - teszi hozzá csodálkozó tekintetem látva. Ez így izgalmas lesz. Remélem tudja a mentők számát, a biztonság kedvéért. 

Megint felsegít és mindketten az én lábaimra  koncentrálva indulunk el. Szorosan fogja kezem és többször nézi, hogy velem mi a helyzet, mint saját magával. Sokszor kezdek el kapálózni, közel az eleséshez, de végül sikeresen megtart. Ezek a mentőakciók elég praktikusnak bizonyulnak, mert én egyszer sem landolok a földön, viszont ő annál többször. Nagyobb baja nem lesz a sok védőruha miatt, amik tényleg jól jönnek, de egy fenék védő még elfért volna rajta. Egyik alkalommal hátra esik, akkor is engem tart meg, így helyettem kerül a földre. Arcán kis ráncok keletkeznek a fájdalmas grimasz miatt, de én nem tudok mellé leguggolni, így föntről szurkolok neki. 

Mikor kellően sokszor esett már el, indítványozza a nap második programját, ami ugyebár az evés. Ebben meg is egyezünk és egy szabad padot keresve leülünk. Gyorsan visszaöltözünk és egymásra mosolygunk, amint megérezzük talpunk alatt a biztonságos, lapos talpú cipőt. 
- Biztos jól vagy? Estél azért elég szépeket is. 
- Persze. Te viszont ügyes vagy, egyszer sem zakóztál - szemet forgatok, de közben tetszik ez a Jungkook, aki mer hibázni. Bár itt szimplán jó fej inkább.
- Ez nem igaz. Csak amiatt nem estem el, mert te olyankor megtartottál és ezek miatt landoltál te a földön - javítom ki őt, mire széles mosolyt látok meg arcán. 
- Szeretlek ilyen boldognak látni. Ha tudnád, milyen szép az a mosoly, amivel rám nézel most - ettől a bóktól elpirulok. 
- Pakoljunk el ebbe az apró táskába és mutasd meg, hogyan férnek belé a dolgok - ajánlom fel, mielőtt, jobban zavarba akarna hozni. 

Feláll és előttem kezdi beletenni a dolgokat, amit én figyelemmel is kísérek. Alig hiszem el, hogy tényleg minden belefér, pedig nem egy gigantikus táskával jött Kook. 
- Na, most már elhiszed? - fordul felém, miközben behúzza a cipzárt és a hátára kapja a feneketlen táskát. 
- Már igen - kezét megfogva kezdek sétálni. 
- Merre megyünk tovább?
- Az attól függ. Éhes vagy már? - teszi kezét a hasamra, mintha lázat mérne. 
- Egy kicsit. Te az vagy? - igazából ötletem sincs, hogy tudnék-e most enni. Hiába kezdtünk igaziból randizni, még mindig alig eszek.
- Igen. Az ember elfárad a sok esésben - nyújtózkodik egyet. - Erre van pár egyszerűbb kajálda, ha neked megfelel. 
- Teljesen. 
- Akkor azokat megcélozzuk - gyorsítja fel lépteit kicsit és elindulunk a megfelelő irányba. Nincs néma csend, de nem is beszélünk folyamatosan. Egy-egy gondolat, amit egy mellettünk sétáló ember juttat eszünkbe, vagy egy random dolog, amit szívesen megosztanánk a másikkal. Nagyon kellemes vele lenni. A közelsége kezd újra nyugtatólag hatni rám, így én kezdeményezem azt, hogy fogjuk meg egymás kezét. Eléggé tetszik ez neki, mert egyből összekulcsolja ujjainkat. 
- Köszönöm - hallom meg teljesen váratlanul ezt a szót Kooktól, mire döbbenten fordulok oda. Tekintetét komolyan fúrja enyémbe.
- Én is köszönöm - mosolygok rá kedvesen. Gondolom a mai napra mondja ezt. 
- Én azt köszöntem meg, hogy azt szereted aki vagyok, az eddigi tetteim után is - mosolyodik el halványan és arcomhoz közel hajolva csókol meg. Átölelem nyakánál és lágyan mozgatom ajkaim, de mikor kinyitom a szemem, hogy elváljak, ijedten fagyok le. 
- Jungkook, kérlek menjünk máshová - hajolok el tőle és elbújok hasánál, hogy az előbb meglátott személy, ne vehessen észre. 
- Miért? - aggódva simít hajamba, mert érzi, hogy baj van. Tekintete körbe járja a területet, de senki olyat nem lát meg, akire így reagálnék, emiatt inkább a válaszomra vár. 
- Kérlek - motyogom halkan és lesütöm a szemem. Most nem történhet meg ugyanaz, hiszen itt van Jungkook. Erre kell gondoljak és nem a félelemre, ami átjárja testem.