Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Családi vacsora

- Jimin szemszöge -

Szorosan ölelem magamhoz Jungkookot, miközben arcom nyakhajlatába fúrva pihentetem. Illata beáramlik orromba, ami boldogság hormonokat termel testemben, akárcsak a csoki. Bár ez az illat ezerszer jobb. Kész, én a függője vagyok ennek a srácnak és az egész lényének. Ha megérzem az előbb emlegetett illatát, már kezdenek tompulni érzékszerveim, kizárva a többi, lényegtelen tényezőt. Ha puha bőre surlódik enyémmel, elárasztja testem egy libabőr hullám, mely még az érintés után is rajtam pihen. Mikor két erős karja, körbeöleli vékony derekam, a tüdőmben reked a levegő és végtagjaim remegve válaszolnak csak. Ha forró ajkai bőrömhöz érnek, még órákig érzem puha párnáit magamon. Minden csókjára úgy reagálok, mintha az egy földön túli varázslat lenne. Hipnózis alá veszi lelkem, ami egyáltalán nem ellenkezik neki. Átadom az irányítást, hiszen bízok benne. Nem is használja ki a helyzetet sosem, mindent úgy csinál, hogy én élvezzem. Mozdulatai engem megóvnak, nem pedig elnyomnak. Nem tudok vele betelni és úgy érzem, soha nem is fogok tudni. 

- Szia Jiminie - enged el engem, amitől valahogy nem érzem most egésznek magam. Ő is kell ahhoz. 
- Holnap találkozunk - mosolygok rá halványan. Ez jobban hangzik, mintha én is búcsúznék. Az olyan kiábrándító.

Bólint és még egyszer karomra simít, majd elsétál. Még most is meleg van és a lépcsőházban is áll a levegő, de azért tekintetemmel addig követem őt, amíg el nem tűnik teljesen. Azután bezárom a bejárati ajtót és egy sóhajjal vonulok a szobámba, ahol most várni fogok. Megvárom, amíg hazaér az apám és kezdődhet ez a rejtélyes vacsora. 

Az idő elég gyorsan telik, miközben egyre nagyobb gombóc lesz hasamban. Hiába próbálok a zenére figyelni, amit hallgatok, nem megy. Eddig nem igazán izgultam miatta, de egyre jobban úgy érzem, ennek nagyon nem lesz jó vége. Mi lesz ha kiabálni fognak velem? Nem akarom. Félek. Lehet túlságosan függök Kooktól, de úgy érzem, most is az ő ölelésére van szükségem. Magamhoz szorítom a párnámat és így telnek ezek a hosszú másodpercek. Próbálom nyugtatni magam, hogy mindenkinél vannak családi vacsorák, de nálunk ez nem normális dolog. Gondolom, majd lesz valahogy. 

Meghallom, a bejárati ajtó nyüszítését, majd ahogyan bezáródik és a kulcsforgatás jelzi, hogy itt az idő kivonulnom a szobámból és elengedni ezt a párnát. Ezt meg is teszem, a konyhába sétálva. Szerencsére egész jól színlelem most a nyugodtságot, így csendesen köszönve ülök asztalhoz. Az anyukám, Lia helyet foglal mellettem és az asztalra pakolja a főtt ételt. Ez már önmagában furcsa, hiszen ilyenkor szendvicsezni szoktunk. Ugyebár külön-külön, mindenki a saját szobájában. 

Bejön a konyhába most már az személy is, aki miatt legjobban ijesztő ez a helyzet. Valami köszönést hallat, majd helyet foglal mellettem. Ránézek és kemény vonásai mellett, fáradságot pillantok meg. Ezek szerint ma este is inni fog, hogy kikapcsolhasson? 
- Jó étvágyat - ül le enni, egyetlen női családtagom is. Rajtam kívül mindketten elég gyorsan mernek ételt maguknak, így én se húzom el vele az időt. Csak gyorsan essünk túl a dolgokon és tudjam meg végre azt a nyomorék okot, ami miatt itt kell ennünk.

Egyedül én sietek, ők lassú mozdulatokkal esznek, ami anyukámnál inkább időhúzásnak tűnik. Tudjuk már le! Remélem csak túl van reagálva ez az egész és azt közlik, hogy idén nyaralunk egyet. Jó, ezt én se hiszem el. Ha kimondják se. Valami másról van szó, de teljes sötétségben tapogatózok.

Végre mindenki a tányérja szélére teszi a kést, majd egymásra pillant a két felnőtt. Pár másodperces csend után, anyám kezd el beszélni. 
- Jimin, beszéltem az osztályfőnököddel - érződik hangján, hogy valami komolyabb dolgot mondott neki a tanárom, de fogalmam sincsen, hogy miről lehet szó. Ők nem sejthetnek semmit. Mármint a suliban nem csókolózunk Jungookkal és a félre érthető szituációkat is kerüljük. A jegyeimmel pedig nincsen semmi gond és a magatartásom is jó. - Elég érdekes dolgokat mondott. Nem akarsz mesélni nekünk? 

Félve pillantok apámra, de az ő arcán nem sok mindent látok. Inkább egy szoborra hasonlít, aki nem kíván aktív résztvevője lenni ennek a beszélgetésnek. 
- De.. nem tudom mit kéne mesélnem - mondom ki őszintén, mire látom, hogy ennek az erős nőnek mély levegőt kell vennie, gondolom, hogy ne kiabáljon. 
- Segítek akkor. A Jungkook és közted lévő viszonyról van szó - megremeg a mondat közepén és elhalkul a végére. Elsápadok és nagyokat pislogva nézek rá. Gondolataim szabad utat kapnak. Tudja, hogy meleg vagyok. Tisztában van azzal, hogy Jungkook a párom. Ezt a tanárok honnan tudták? Mármint, tényleg nem csináltunk bent semmit. Ne, ne, ne! Biztos mérgesek lesznek. És ha el akarnak majd tiltani tőle!? Nem, azt nem fogom hagyni és ők se tehetik meg. Valamit kitalálok, ha kell. 
- Sajnálom, hogy nem mondtam el - hajtom le a fejemet. Talán a legjobb az lesz most, ha most bűntudatot mutatok és akkor nem lesznek olyan mérgesek, mintha neki állnék velük veszekedni. 
- Nem, ezt ennyivel nem intézzük el! - összerezzenek hangjától. - Hogy van mersze bántani és fenyegetni téged!? Egy rossz szavam nem volt hozzá mikor itt volt, soha sem! Erre egy tanártól tudom meg, hogy mit művel veled! Az orrom előtt bántott téged és beengedtem egy ilyen senkit! Miközben itt voltam pár méterre, lehet közben is fenyegetett vagy kezet emelt rád.. Hogy történhetett ez meg? Ha elmondtad volna.. megmentettünk volna.. De nem ússza meg ezt ennyivel! - arcán különböző indulatok váltakoznak. Hol a csalódottság, hol az aggodalom, hol a méreg, esetleg a tettvágy. Bezzeg az én arcomon inkább értetlenség van. Ez meg.. mégis miről beszél? 
- Anya.. Jungkook nem bánt engem. Mi járunk - lassan, de határozottan mondom ki a szavakat. A régi kapcsolatunkról egymással, nem kell tudnia. Ha ezt feltételezi róla, eléggé tévúton jár. Ezek mellett talán meg is nyugszik, ha ,,csak járunk".

Erre nem reagál egyből, csak mélyen a szemembe néz. Nem szeret ő sem fölöslegesen hadakozni, így mérlegeli a lehetőséget.
- A tanárod arról számolt be, hogy sokszor lát olyan helyzetben a suliban, amiben úgy tűnik, hogy meg vagy fenyítve - visszatért a szokásos tárgyilagosságához, miközben az önjelölt szobor, csendben figyel. 
- Ez homályos egy kicsit - motyogom gondolkozva. - Mire gondolt? 
- Inkább arra válaszolj, hogy Jungkook bánt-e? Őszintén - teszi hozzá, amire gondolkodás nélkül válaszolok. 
- Szeret engem és emiatt nem bántana. Ő a pasim - kezd rosszul esni nekem ez az egész. Nem azt mondom, hogy sosem tenne ilyet, hiszen régen megtette. Viszont most.. alaptalanul mondja ezeket. 
- Hívd meg holnap vacsorára. Szeretnék erről megbizonyosodni. Nem engedem, hogy bántsanak - szólal meg végre apám is, mire tátva marad a szám és bólintok. Nem is emlékszem, mikor aggódott értem utoljára. Ez olyan jó érzés, de közben azért idegesítenek a vádak. Na majd holnap tisztázzuk, hogy tényleg nincs semmi rossz a háttérben. Minden rendben lesz. Ugye..?