Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

A sírás hangja, mint zene

- Jimin szemszöge -

Gyengéd érintésitől libabőrös leszek és végig mosolygok. Hirtelen előrehajol a fülemhez és halkan belesuttog. Egy pillanatra kirázott a hideg, ettől a hangjától, majd lassan felfogom szavai jelentését is. Kicsit elpirulok tőlük és visszhangoznak fejemben: ,,Csókolj meg". Ennyi volt a kérése, engem mégis ez a pár szó is elbűvölt. Ő nem is tudja, hogy én egyszer már kezdeményeztem. Az első csókunkat átaludta. Illetlen nem? Hát, maximum tőlem, hogy akarata ellenére tettem meg. Mennyire más volt még minden. Akkor még nem szeretett és nem ülhettem volna az ölébe. Ha megteszem, nagyon kiakadt volna. 

Mivel ideje teljesíteni a kérését, megfordulok egész testemmel és így a fal és a feje felé nézek. Szerencsére jelenleg nem vakulok meg, ezért kedvesen rámosolygok és ajkaimat egyre közelebb viszem az övéhez. Szeretném érezni. Imádom, mikor puha párnái az enyémre tapadnak és olyan, mintha el se akarna válni. 

Ahogy egyre közeledek, becsukom a szemem. Már csak pár centi lehet, mikor hirtelen ajkai helyett a mutató ujját érzem meg, ami mintha csendre intene. Mit jelentsen ez? Kinyitom a szemem és az ujjra nézek, amit lassan elvesz. Nem kezdek közeledni, csak kérdőn nézek a szemeibe és magyarázatot várok. Nem mintha nagy dolog lenne, de úgy érzem, több van emögött, mint elsőre látszik. A szemei nem árulnak el semmit, csak szája kezd el szavakat formálni. A levegőt, amit a beszéddel együtt kifúj, érzem arcomon. Éppen csak simogat, de amit mond, az egyáltalán nem ilyen lágy. 
- Jimin, én csak játszok veled - ejti ki a szavakat, amelyektől teljesen lefagyok és először fel se fogom a jelentésük. A szívverésem először lelassul, majd az egekbe szökik a vérnyomásom. Rémülten nézem a szempárt, amely még mindig kifejezéstelen. - Semmit se jelentettek ezek nekem és te sem jelentesz semmit. 

Szavakba lehet önteni azt, amit ilyenkor érez az ember? Le lehet írni egy olyan lelkiállapotot, ami olyan, mintha kést döftek volna a szívedbe? Egy olyan fájdalmat, ami az egész testedből reakciókat vált ki? Amikor hallod a fejedben a szívverésed és tudod, hogy igaz amit mondd, de legbelül reménykedsz, hogy egy nagy kacagással annyit mond: ,,Vicceltem, sajnálom. Tudod, hogy nekem te vagy a legfontosabb " Most, mégse történt semmi ilyesmi. Arcán elégedett vigyor terült szét és engem nézett. Először mozdulni se tudtam, majd hirtelen felpattantam és lassan hátrálni kezdtem. Ezt nem tudom elhinni. Tényleg csak játék voltam? A mosolyok amikkel rám nézett, azok hazugságok voltak?
- Jimin, hova sietsz, még tart a randi - ő is felállt és a kezeim után nyúlt, amiket erősen meg is markolt, hogy ne futhassak el. Elfordítottam róla a tekintetett, mert megint kedvesen mosolygott. - Mit szólnál egy tánchoz, az elég romantikus tud lenni, nem? - barátságos a hangja és mintha az előbbi meg se történt volna. Nem értem! Semmit sem értek! Ez is a játék része? Nem, nem kérek belőle! Csak hagyjon békén. Engedje el kezeim, hogy hazafuthassak, bezárkózzak a szobámba és ki se jöjjek onnan. Ne kínozzon tovább. 

Itt folyt le arcomon az első könnycsepp és megremegtek lábaim. Az előbbi szorítása elmúlt és gyengéden fogta kezeim, majd lassan a nyakába tette őket. Nem volt erőm ellenkezni még akkor, sem, mikor közelebb lépett hozzám és határozottan, mégis valahogy gyengéden ölelte át a derekam, egyenlőre csak egyik kezével. A másikkal állam alá nyúlt és az ő tekintetébe emelte az enyémen. Lassan folyt le a második könnycsepp, ahogy közelebb hajolt hozzám és ajkaimhoz érintette az övéit. Nem mozgatta őket, csak hagyta, hogy összeérjenek. Nem bírtam tovább és elkezdtem durván, vágyakkal tele csókolni őt. Minél tovább akartam érezni ajkainak édes ízét és a nyakában lévő kezeimmel is közelebb húztam magamhoz. Úgy vettem birtokba a párnákat,, mintha az életem múlna rajta és közben szemeimből már folyamatosan folyt az a bizonyos sós folyadék. Nem ellenkezett a csók alatt, hagyta, hogy kiélvezzem. Egészen addig nem is váltam el, amíg szinte fuldokolni nem kezdtem a levegő hiánytól. Akkor is csak lassan és próbáltam fejembe vésni ezt a pillanatot. Lihegve néztem rá és ajkaim is megremegtek. Orromból is kezdett szivárogni az ott lévő váladék, de ő, mintha észre se vette volna, két kézzel karolt már át és szorosan testéhez húzott. Összeért az egész mellkasunk én meg nem bírtam tovább. Lábaim nem bírtak el, de megtartott, emiatt nem estem össze és lassan mozogtunk. Valami tánc szerűség lehet, de inkább csak dülöngéltünk, miközben én egyre jobban összetörtem. Pólóját áztatták könnyeim, az orromból kifolyó nem épp gusztusos anyag is, sőt egy kevéske nyálam is odakeveredett.  

Lassan mozogtunk, a zene az én szipogásom és hangos sírásom volt. Mellkasába nyomtam arcom, így egyre jobban összepiszkolva pólóját, de nem érdekelt. Túlságosan lekötött a sírás, ami teljesen őszinte volt és a szívemből jött, mert minden fájdalmam benne volt, az összes emlékem Kookkal. A legelsőtől a legutolsóig. Mikor még csak egy idegen volt, majd egy véletlen során párban kellett dolgoznunk. Mikor haverok lettünk és csak úgy együtt hallgattunk délutánonként. Felrémlett az alkalom, mikor majdnem megcsókolt, de végül csak megalázott. Sok mindent kaptam tőle. Most az összes dolog a fejemben kavarog. Rosszat is, jót is adott. Nem tudom elhinni, hogy számára nem jelentettek ezek semmit!  

Szótlanul jártuk ezt a néma táncot egészen addig, amíg el nem apadtak a könnyeim és a szipogásom is halkabbá szelídült. Akkor vállára hajtottam a fejem és lassan, mégis beleéléssel kezdtem a fájdalmas csend ritmusára táncolni. Éreztem a szinkront és ahogy egyszerre mozgunk. Nekem mindig botfülem volt a zenéhez és a tánc is bénán ment, de most megvan minden lépés. Az ő fejében lévő dallamra táncoltam, ő pedig az én fejemben lévőre. Ebbe ha belegondolunk, nem lehetséges, hiszen akkor nincs ott semmi. Nem? De van, ez tévedés. Ott volt minden, az összes érzelem, amit nem mondtunk ki. Gyengéden tartott még mindig és hajamba puszilt. Nem mosolyodtam el, még csak rá se néztem, de ez őt nem zavarta. Pólóm alá simított hátamnál, majd lassú mozdulatokkal engedett el. Hátrébb lépett, én pedig nem ellenkeztem. Hagytam, hogy véget érjen ez a földöntúli tánc. Azt hiszem, ez tisztességes lezárása a dolgoknak, emiatt nem akartam kérdésekkel elrontani. Nem most van itt ideje megtudnom az okát annak, hogy én miért nem számítok neki. Ez a búcsú pillanata. Nem fogom elcseszni, szeretnék arra emlékezni, hogy  szép volt az utolsó randink. Szeretném, ha az maradna meg, hogy a búcsú gyönyörű volt és csak a miénk. Senki másé. Kook, jelenleg nem foglak faggatni, de ez nem azt jelenti, hogy ezzel a szépséges tánccal mindent jóvá teszel. Bár mozdulatlanul állsz előttem és tekinteteddel a fejembe akarsz látni, szóval nem hinném, hogy bocsánatot akarnál kérni. Már tudom, hogy nem szeretsz. Igazam volt, kevés vagyok hozzád. Látom, mindent megtettél, hogy ezt te is éreztesd velem. Ugye nem csak én éreztem azt az energiát, ami belőle áradt? Kérlek, te borzalmas hely, melyen annyi emlékem van, mindig ezt az alkalmat juttasd eszembe először. A többi jelentéktelen ehhez képest. Az a tánc olyan borzalmas, de gyönyörű volt.

Végig néztem rajta, pólója nedves volt, szinte tocsogott a sok nedvességben ami belőlem jött ki, ami kicsit kínos, de ennyi jár nekem, ha már ezt tette velem. Ahogy az is, hogy szakítva a hagyományokon, én menjek el először. Elfordítottam róla a tekintetem és a táskámat magamra kapva indultam volna haza, ha még egyszer nem kapja el a csuklóm és kezdeményez egy csókot. Falta ajkaim, azon csodálkozom, hogy maradt még nekem is, miután elváltunk. Lihegve nézett rám, fájdalmas tekintettel. Ettől a nézéstől összeszorultam a szívem és hátat fordítva siettem el onnan, hogy ne láthassa megint csordogáló könnyeim. Halkan szipogva hagytam egyedül őt azon a helyen. Jungkook, mivel érdemeltem ki azt, hogy ennyire összetörj? Mit tettem ellened, hogy ezt megérdemeltem? Én.. tanácstalan vagyok. Nem. Nem ezt érzem. Magamnak is hazudok már.. Igazából én csak egy valamit érzek az egész testemben és a lelkemben. Egyetlen érzés kavarog bennem, ami még a lábujjaim és a hajszálaimban is szétárad. Ez pedig a fájdalom. 

Egyszer azt mondtam magamnak, hogy ha Jungkook hibázni fog, én mellette maradok. Jelenleg, mégse lennék képes egy levegőt szívni vele és látni sem akarom. Még jobban összetörnék, ha megint a szemébe kéne néznem. De mindenekelőtt, kiderítem, miért tette. Őszintén, még fel se fogtam igazán, hogy tényleg csak játszott velem. Azt hiszem, ekkorát még sosem csalódtam senkiben és semmiben.