Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Jungkook ,,betegsége"

- Jungkook szemszöge - 

A mai ötletem a filmekből szedtem. Ott szokott valami olyasmi lenni, hogy a szerelmesek egyik tagja beteg lesz, a másik pedig ápolja. Szóval annyi a tervem, hogy itthon maradok és tettetek egy kis megfázást. A szüleim dolgoznak szerencsére, így délután átjöhetne Jimin. Persze, ezt úgy kell megszerveznem, hogy azt gondolja, ez neki jutott eszébe. Ha meglát egy esetlen Jungkookot akinek szüksége van a segítségére, szerintem könnyebben meghódítom. Elég törődő típusnak ismertem meg. Biztosan átjön. Itt az ideje egy üzenetet írnom neki. Milyen rég nyitottam meg a levelezésünk..

Én: Ma nem kell délután a szokásos helyre menned - pötyögöm gyorsan a mondandóm. Ugye nem túl átlátszó? 
Jimin: Miért? 
Én: Tegnap este kicsit megfáztam, így nem megyek suliba. 

Ugyan kiírta a telefonom, hogy látta és azt is mutatta, hogy gépel, de végül csak nem küldött el semmit. Valószínűleg csak fogalmaz, esetleg a szégyenlősségével küzd. Ne hagyja magát, most az egyszer legyen bátor! Fontos, hogy megakarjon látni, vagy legalább a leckét áthozni. Anélkül feleslegesen maradtam otthon! Nekem a legfontosabb most a Jimin elleni akcióm, nem az iskola. Igenis megnyerem a megállapodásunk és megbosszulom azt, hogy leszarta az érzéseim. Most visszakapja. Persze ő jobban jár így is, megcsókolhatott. Amit be kell vallanom, élveztem valamennyire. Ez tagadhatatlan. Régen epekedtem azokért az ajkakért, de most valahogy kicsit fájdalmas is volt hozzájuk tapadni. Előtörtek a régi érzelmek. Nem szerethetek belé és nem is fogok. Pedig volt pár pillanat, mikor azt hittem újra megteszem. Most nem is lenne olyan rossz, hiszen viszonozva lenne. Én mégsem akarom. Egyszerűen nem. Semmi kedvem ehhez a haszontalan érzéshez. Főleg, hogy régen is negatív emlékeket hagyott bennem. Jimint szerettem régen. Miatta fájt. Nem akarok most is így járni. Elég ha mindketten egyszer esünk ebbe a hibába. Még sok is. Pont kettővel több az egészségesnél. 

Meghallottam hamarosan a telefonom pittyegését. Egyből érte nyúltam és megnéztem, mit írhatott. 

Jimin: Átvihetem a leckét? - elmosolyodtam. Sikerült a tervem. Előttem van ideges arca és remegő ujjai amiket csak nagy nehezen vett rá arra, hogy megírja ezt az egyszerű üzenetet. 
Én: Persze - gondolkoztam, írjak e egy köszit a végére, de hamar elvetettem az ötletet. Az nagyon nem én vagyok. Megszoktam köszönni dolgokat, de itt valahogy nem illett volna hozzám. 

Az utolsó üzenetemre nem kaptam választ. Biztos vörös fejjel fekszik a padon. Ezen a gondolatomon akaratlanul elmosolyodtam. Még mindig aranyosnak tartom néha. Ha megnyerem ezt az egészet, vajon még mindig ilyen őszintén fog tudni reagálni a dolgokra? Képes lesz naivan viselkedni miután megtudja, hogy én kis túlzással csak játszok vele? Elég erős ezt megemészteni? Nem azt mondom, hogy gyenge, mert nem az. Viszont mégiscsak olyat tettetek, ami nagyon mély nyomot hagyhat benne. Mindegy, már végig csinálom. 

Délután már türelmetlenül vártam a kis vendéget. Úgyis behívom és maradásra bírom. Rossz esetben, egy kicsi köhögést színlelek. Ha az sem lesz elég, majd fuldoklom pár percig. Milyen kár, hogy nem tudok kamuból elájulni. Az lehetne pedig a leghatásosabb. Meg a fájdalmasabb is, hiszen csakúgy el kéne vágódnom a földön. Mondjuk biztos kevésbé fájna, mint amikor kezet emeltem Jiminre. Az csattant.. Hát nem mondom, hogy büszke vagyok erre, mert egyáltalán nem. Akkor megint közelebbinek éreztem őt és fogdosni akartam. Ez nálam elég gyakran változik. Attól függhet, hogy mennyire nyomom el az érzéseim vagy valami egyéb? 

Meghallottam a csengő hangját, amitől akaratlanul izgulni kezdtem és az ajtóhoz futottam. Menet közben felvettem egy zsebkendőt, amit összegyűrtem. Valamivel el kell hitetnem a betegséget. Mélyet lélegeztem, egy orrfújást tettettem, megjegyzem elég bénán, és csak azután nyitottam ki az ajtót a zavarban lévő fiúnak. Egyik lábáról a másikra ugrált a hűvös időben. Mikor meglátott elmosolyodott. Viszonoztam ezt a gesztust, de a hatás kedvéért mégis elrontottam a pillanatot egy béna műköhögéssel. 
- Jól vagy? - hallom meg egyből aggódó hangját, miközben bizonytalanul felém lép egyet. Ennyire azért nem volt hihető.. Jimin, mondtam már, hogy szinte fáj, mennyire naiv vagy? 
- Persze, jól vagyok - kicsit próbálok rekedtes hangon beszélni, de én makk egészséges vagyok! Hát színész se leszek. - Gyere be nyugodtan - arrébb állok, amíg karommal a lakásba mutatok. Bólint és bátortalanul jön be és úgy szemléli a lakást, mintha bármikor rátámadhatna. Azért ennyire nem találhatja ijesztőnek. Vagy mégis? A cipőjét szeretné kikötni ezért lehajol, de végül jobban összecsomósodik. Ezt hogyan csinálta? Tökmindegy, segítek neki. Biztos örülni fog. Talán annyira tetszeni fog ez neki, hogy ezzel is csak jobban megkedvel.  

Lehajolok hozzá és kezére teszem az enyémet, miközben biztatóan mosolygok rá. Elfordul, de még láthatom, ahogy arcát ellepi a pír. Szóval ennyire szégyenlős. Bárhogy próbálok nem erre gondolni, nem sikerül. Ilyenkor tényleg aranyos és eszembe jut, miért is szerettem bele régen. Jungkook! Inkább kösd ki azt a nyomorék cipőt és ne gondolkozz mert a végén tényleg az lesz, mint régen. Ha megint pofára akarsz esni miatta csak hajrá és gondolkodj tovább ilyen baromságokon! 

A figyelmem teljes mértékben a cipőfűzőjének szentelem. Próbálom kikötni ezt a csomót, amit nem mellesleg ötletem sincs hogyan hozott össze. Eléggé megszenvedek vele, de a végén diadalittasan nézek fel rá, ő pedig félénken viszonozza tekintetem. Jimin, ne nézz így rám! Na jó, muszáj valahogy feloldódnia vagy teljesen el fog menni az a maradék eszem. Túl csábító. 
- Gyere be nyugodtan és érezd otthon magad - bólint és kilépve cipőjéből várja, hogy elinduljak. Logikus, hisz nem tudja az utat a szobámba. 

Nekilódulok, de hiányérzetem van. Nem illene valamit kérdeznem tőle, mint vendégtől? Valami olyasmit, hogy nem éhes vagy szomjas? Nem, biztos semmit sem kérne. Elég ránézni. Végig a nyomomban van és nem mer egyik irányba se nézni. Amikor lehuppanok az szobámban az ágyamra, akkor is kétségbeesetten nézelődik, hogy hova ülhet. Jézusom, volt már valaha idegen házban? Ez betegesen félénk viselkedés. Egy csaj járt itt tavaly valamikor aki teljesen egyértelműen belém volt zúgva, de még ő sem viselkedett ennyire furán. Mondjuk, az iskolai feladat volt. Ez pedig az én ,,játékom". Mégis, kezd idegesíteni és egyre kevésbé aranyos. 
- Ülj le mellém nyugodtan, vagy ha félsz, hogy elkapod, ott az asztalomnál egy szék - egyből leesett, hogy elfelejtettem rekedten beszélni a tettetett betegség miatt, ezért gyorsan köhögtem egyet. Ez egész hihető volt. A nap végére már profin fog menni. 

Gondolkozva nézett felváltva a szék és az ágy elé. Ez most már egyértelműen inkább kiakaszt. 
- Jimin, üljél már le valahova - sóhajtom majd elfekszem az ágyon, hogy segítsek dönteni. Ha úgy sem ülsz le arra az idióta székre, hogy máshol hely sincs én kiugrok az ablakon. Úgyis itt van a fejem fölött. Egy pozitívuma mégis van ennek a viselkedésnek. Így legalább nem fogok most azon rágódni, szeretem vagy sem. Utálom, ha valaki ilyen nyomorékul viselkedik. Egy bizonyos szintig aranyos, de utána nagyon nem az. Egyáltalán mitől parázik ennyire? 

- Jimin szemszöge -

Biztos most akarom elmondani neki? Ha megtudja, hogy nekem tetszik, nem fog megutálni, ugye? Nem, biztosan nem. Ő megcsókolt, azt pedig csak akkor teszi meg, ha szeret! Jó, most vagy soha. 
- J..Jungkook.. - dadogom félve. 
- Hm? - hangja kicsit nem törődöm. Jaj, ezzel nem segít. Így is alig merem elmondani, pedig egész nap ezen agyaltam és győzködtem magam. Muszáj most megtennem. Ez a jó alkalom. 
-Én.. beléd szerettem..