Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Yujun profilja

- Jimin szemszöge -

Annyira emlékszem a tegnapból, hogy sötétedésig a lépcsőházban maradtam, és mikor lefelé indultam szédelegve a rosszulléttől, egy férfi nézett rám aggódóan, aki már nem tudom mit mondott, vagy kérdezett, de egészen hazáig segített engem. Ötletem sincs arról, hogy mondtam-e neki bármit, csak azt tudom, hogy sokat köszönhetek neki. Hazahozott és tényleg minden kérés nélkül segített nekem. Legalábbis emlékezeteim szerint, amik eléggé hiányosak. Nem amiatt, mert utána leittam volna magamat, vagy valami ilyesmi, csak nagyon kikészültem attól, hogy Kook ennyire könnyen eldob magától. Tényleg nem lehetek teljesen százas, mert még a beszélgetést is elfelejtettem, csak pár apróbb részlet maradt meg. Például, ahogy eltolt magától, vagy ahogyan csókolt..

Ajkaimhoz érintem mutatóujjam, csalódottan érzékelve, hogy az ajkai nincsenek itt és a takarót magamra húzva gömbölyödök össze. Igazából nem vagyok jobban, egy kicsit sem. Olyan érzésem van, mintha elvették volna a másik felem és mintha annak a félnek a hiánya üvöltene testemben, szabadulni akarva. 

Kinyújtom a kezemet előre, de a takaró alatt semmit sem látok, csak a sötétséget. Ha akarnék sem tudnék sírni. Túlságosan nem érzek semmit sem. Kiirtotta a tegnapi nap az egyik részemet, amit hiába próbálok magamban megkeresni, sehol sem találok. Félek, hogy örökre elvesztettem. Milyen pusztító dolog is ez a szerelem. Azzal, hogy szakított velem, gyakorlatilag megölt egy kicsit belül. Nem kellett elhordania semminek, anélkül is a padlóra kerültem. Az érintéseit gondolatban még most is érzem és vágyakozva simítok oda olykor. Nagyon hiányzik. A telefonomért akarok nyúlni és felhívni őt, hogy mindenért bocsánatot kérjek, hiszen nem tudom a szakítás pontos okait. Vajon mennyi köze lehet ahhoz az idióta Yujunhoz? Tényleg, bármelyik pillanatban becsengethet ő is, de semmi kedvem nincsen hozzá. Sőt, tulajdonképpen semmihez sincs kedvem, egyedül Jungkook öleléséhez és szeretetéhez. Ez az egyetlen dolog kell most nekem, a többi mind csak időpocsékolás, amiket nem akarok csinálni. Nekem a legjobb most az ágyamban feküdni és a semmire koncentrálni. 

Megmozgatom ujjaimat és sóhajtva hunyom le szemeimet, aminek az lesz a következménye, hogy tudatom homályos lesz és elnyom lassan az álom, ami távol tart a valóságtól, még ha nem is hosszú ideig. De legalább addig, nem érzem ilyen élesen azt a semmit, mi bennem van. 

Fényességre leszek figyelmes, és a takaró alatti negyven fok helyett, a kint található húsz fok csapja meg testemet, mire ébredezni kezdek és kómásan nyitogatom szemeimet. Megpillantok először egy alakot, majd megugrok, mikor leesik, hogy ez az én egyetlen, drága szomszédom. 
- Jimin, mi a baj? - néz le rám aggódva, míg én kikapva kezéből a takarót, húzom vissza fejemre. Annyira nincs kedvem hozzá, hogy az már fáj. 
- Nem szeretnék ma elmenni veled, sajnálom - szólok ki a takaró alól. Mellékesen.. hogyan jutott be? Azt hittem eddig, hogy mindig felébredek a csengőre. Bár lehet csak kopogott és anya nyitotta ki neki. 
- Miért nem? Mi történt? - ül le mellém az ágyra és a takarón keresztül simít fejemre. Nem örülök annak, hogy hozzám ér. Már nem Jungkook miatt, hanem mert egyszerűen nem akarom. Nem esik jó, ha ő ér hozzám és már beszélni sem szeretnék vele. Annak örülnék a legjobban, ha szépen elmenne innen. 
- Semmi sem - motyogom, reménykedve azon, hátha megunja a gombolyaghoz való beszélést és inkább hazasétál. 
- De látszik rajtad Jimin - nyúl hozzám újra, de most még a takaró alá is bevezeti kezét. Felháborodva ülök fel és elcsapom onnan ujjait. 
- Szállj már le rólam! Nem akarok beszélni senkivel, de veled végképp nem! Ötletem sincs, mit rejtegetsz, de elegem van a hazugságaidból! Tudom, hogy nem fagyiztál ott és valszeg pakolni sem szeretsz és még csak nem is utaztad körbe a világot! Menj ki, hogy végre egyedül lehessek - az utolsó mondatra lehalkul hangom és a már meg is bánom, hogy így beszéltem vele, de reakció nem sértődött, hogy ennyi hazugsággal megvádoltam, hanem inkább riadtan néz rám és pár szót hablatyol, majd kisiet a szobámból. Mérgem elszáll, helyette csak magamra haragszom kicsit, és reakcióján gondolkozok, hogy addig is elterelje valami a fájdalmat, amit Jungkook miatt érzek. Teljesen olyan volt, mintha lebuktattam volna őt és csak kétségbeesetten akarna valami kifogást találni, de én nem értem akkor sem. A hazugság lenne a nyitja a dolognak? Pontosabban mi? 

Sóhajtva kelek fel az ágyból és takaróval a hátamon kezdek kutakodni az interneten. A biztonság kedvéért egy olyan lappal kezdem, amin találok pár bűnözőt és megnézem, nincsen-e Yujun is köztük, csak véletlenségből. szerencsére nem találom ott, így nem kell paráznom. 

Felmegyek az egyik közösségi médiára és ott kezdek nyomozni a profilja után, ami lényegesen egyszerűbb lenne, ha legalább a vezetéknevére emlékeznék vagy arra, hogy pontosan mennyi idős is. Így elég nagy a választék és mindet egyesével szemlélem meg, amit őszintén egyáltalán nem bánok, mert addig sem az exemre gondolok. Legalábbis nem teljes agykapacitással, csak félig. Próbálom gondolataimat teljesen ennek a keresgélésnek szentelni, bár nem tudom pontosan, hogy mit is várok majd a profiljától. Nem fog kiírni oda semmit, ami segíthetne rajtam. Vagy mégis? Hát, bármi elképzelhető, de ez azért mégis furcsa lenne. 

Egész délután a telefonom nyomkodva ülök a széken és maximálisan arra koncentrálok, mikor végre a keresett személyt pillantom meg egy nyílt profilon. Jól megnézem magamnak a képeket és mindegyik ebben az országban készült, egy innen nem messze lévő, kisebb városban, mint ezt is kinyomoztam. Szóval tényleg rengeteget hazudik. De mégis miért? Van valami nagy titka? Valami olyan nagy, ami elterelné maximálisan a figyelmem a fájó dolgokról..?

__________
Sziasztok! Na ez egy kicsit rövid lett, de szünet van, szóval lehet korábban hozom majd a következő részt, mint szombat💛