Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Az őszinteség fáj

- Jimin szemszöge -

Néma csendben hallgatom a bocsánatkérést és egy szót sem szólok sokáig. Mikor befejezi a szeretlek szóval, elfordítom tekintetem az ablak felé és a felhőket nézem. Pontosan elmondott mindent, nem köntörfalazott. Azt is kimondta, ami leginkább zavar ebben a helyzetben. Aki szereti a másikat, az nem tesz ilyet. Amiket ő tett, nem elfogadott egy kapcsolatban. Akkor mért érzem azt a szót olyan őszintének? Mi van akkor, ha ez csak egy újabb szívatás? Rám bízza a döntést egy olyan dologban, amiről semmit se tudok. Melyik része hazugság és melyik az igazság? Ha azt mondom, menjen ki azon az ajtón, tényleg békén fog hagyni? Ötletem sincs, de szerintem nem lennék képes csak úgy kizárni az életemből. Ahogy azt se akarom, hogy maradjon. Én annyit szerettem volna, hogy szeressen, erre végig nézeti velem, ahogy egy libával falják egymást. Miután elmentem, vajon még fogdosta is, vagy egyből vitte a mosdóba megfektetni? Jó, sejtem, hogy semmi ilyesmi nem történt, de akkor sem kellett volna megcsókolnia! Sőt, engem kellett volna a karjai között tartania! 

Azt mondta ne kérdezzem az okát, mert nem tudná elmondani. Ez elég nagy probléma, mert válaszokat akarok, nem kérdések. Tudni akarom a miérteket, megakarom érteni őt. Enélkül képtelen vagyok dönteni. Én szeretem őt, de elegem van a szenvedésből. Nem áll szándékomban egy olyan embert marasztalni, aki talán megint a földbe tipor. Legalábbis ezt próbálom bemagyarázni, mert túlságosan szeretem Kookot ahhoz, hogy ajtót mutassak neki. 
- Tényleg nem fogsz beleszólni, bárhogy is döntök? - fordulok el az ablaktól és szomorú szemeibe nézek. Tudnék hinni ezeknek a szemeknek újra? Egyáltalán akarok? 
- Igen - válaszolja gondolkodás nélkül, de utána kicsit nyitva marad a szája, mintha még szívesen mondana valamit, de végül csendben becsukja. 
- Ha azt mondom maradj, nem kényszerítenél többet semmire? 
- Nem. Onnantól kezdve egy parancs sem lenne, csak kérés.
- Értem - nyugtázom mondandóját. Már csak azt lenne jó tudni, hogy be is tartaná-e ezt. Nem kéne benne megbíznom. Az lenne a legjobb, ha elküldeném. Nem érdemel meg még egy esélyt. Legalábbis ezt mondja az eszem, a szívem teljesen máshogy gondolja. 

Felállok és kimegyek inni. Először ülve marad hívatlan vendégem, de elég hamar észbe kaphat, mert meghallom lépteit hátam mögött. A konyhába menet meglátom szépen letett cipőim, de biztos vagyok abban, hogy én csak úgy eldobtam. 
- Jungkook, te tetted a helyére a cipőmet? - egy apró bólintással válaszol és az ajtófélfának dől. Látszik rajta, hogy nagyon ki van. Ideges és izgul, nem is kicsit. Ez egy kis elégtétel számomra. 

Elő veszek két poharat és egyre világosabb, hogy mit választok. Megbánnám, ha nem adnék neki esélyt. Akkor is, ha a vége megint csak fájdalom lesz. 
- Kook - fordulok felé, miután vizet töltöttem magamnak.
- Igen? - reménykedve néz rám. Úgy látom, tényleg nagyon izgul, hogy mi a válaszom. Egy kicsit az én kezemben van a gyeplő és ez kifejezetten tetszik. 
- Azt hiszem döntöttem - számhoz emelem a poharat és lassan kortyolom a kicsit langyos folyadékot, majd mikor megiszom, leteszem a pultra és megtörlöm a szám. Csak ez a mozdulatsor után nézek rá és elég könnyű megállapítani. Borzasztóan fél, de ezt inkább úgy mutatja ki, mintha mérges lenne. Ennyire fontos neki, hogy keménynek és erősnek lássam? Ez nem jó hír, mert akkor lehet nem is fog beengedni gondolatai közé. Esetleg az is benne van a pakliban, hogy mindent túl gondolok. Egyszerűen örülnöm kéne, hiszen fél attól, hogy elveszít. Van egy rossz hírem Kook. Bizonyos értelemben már elvesztettél. Ez tényleg nem tűnik fel neked? Egyszerűen csak erős akarok maradni, ezért nem gondolok jelenleg is az ellenem elkövetett dolgokra, amiket te tettél. Csak azért nem sírok, mert nem hagyom, hogy azokon gondolkodjak. Túlságosan fájnak. Én most erősnek akarok tűnni az ő szemében és nem akarok olyan őszinte maradni. Az őszinteség fáj. Ezt megtanítottad. Elmondtam a gyengeségeim és te azokon keresztül sebeztél meg. A válaszom nem befolyásolja azt, hogy jelenleg nem akarok se őszinte, se naiv lenni. Ha ilyen vagyok, akkor a végén rossz lesz. Inkább magamba tartom mától. Mit szólsz Kook? Még mindig ötleted sincs arról mit tettél, ugye? Egyszer rájössz vajon? 

- Tudod, én még szeretlek - itt még halkabb hangom. Ezt elmondhatom neki attól még, hogy nem akarok őszinte lenni? Vagy ezt se kellett volna? - Szeretlek és emiatt szeretnék neked esélyt adni. Esélyt, amivel jóvá teheted ezt - a végére határozottabb leszek és őt nézem, ahogy megkönnyebbülten sóhajt fel. Kicsit mintha térdei is megremegnének, de ebben nem vagyok olyan biztos.
- Köszönöm, Jimin - néz rám egy kedves mosollyal, majd felém lépked, de én elfordulok. 
- Nem így. Hívj el randizni - motyogom halkan és kezeimmel eltakarom kicsit piros arcom. 
- Rendben - hallom, ahogy megtorpan és hangja is bánatosabb. Muszáj ezt tennem, mert másképpen nem tudnék benne újra megbízni. Bizonyítson, hogy hajlandó-e küzdeni értem, ha úgy adódik. - Jiminie, van kedved eljönni velem holnap randizni? 
- Van - válaszolom halványan elmosolyodva és elveszem kezeim arcom elől. 
- Mihez lenne kedved? Menjünk moziba vagy együnk valahol? - elgondolkozok és addig szemébe nézek, ami az enyémet kutatja és hirtelen felcsillan. - Van egy jobb ötletem, ami meglepetés lesz. 
- Jól hangzik - bólogatok, de őszintén, ez nem tetszik. Mármint azzal van a baj, hogy úgy teszünk, mintha semmi se történt volna. Mintha nem lennék most magam alatt és mintha ő se lett volna bunkó. Egyszerűen nem tudom, mi lenne akkor a helyes. Csak menjünk el és bízzak abban, hogy jól fogom érezni magam? El akarom ezt az egészet felejteni és megbocsájtani neki, de nem megy. Még mindig érzem mellkasomban a fájdalmat. Időre van szükségem, de közben meg Kook támogató ölelésére is vágyok. Mit válasszak? Felejtés vagy próbáljak normálisan viselkedni? Nem tudom mi lenne a helyes. Túl bizonytalan vagyok és percenként változnak az érzelmeim. Össze vagyok zavarodva. 
- Mit szólnál ahhoz, ha holnap háromkor eljönnék ide érted? - bólintok és egyből elköszönök ezután. Kérdés nélkül távozik, aminek jelenleg örülök. Csendben leülök és gondolataimba merülhetek megint. 

Nagyon szeretné jóvá tenni amiket csinált velem. Olyan figyelmesen szeretne viselkedni, amit szerintem maximum filmekben láthatott. Kicsit előre dönti mellkasát, gondolom meghajlásképpen és arckifejezése is azt mutatja, mindent helyre akar hozni. Határozott és mintha azt látnám szemében, képes nagyobb dolgokat is megtenni értem. Erre lehet szükségem lesz, hiszen el kéne felejtenem néhány dolgot. Az emlékeket nem szeretném, azokra szükségem van. Tanultam belőlük az emberekről. Ezelőtt se láttam a világot rózsaszínnek és egy unikornis se ugrándozott benne, de valahogy szokatlanul sötét, ahogy megismertem egy keveset a hátsó szándékról. Nyilván sok hazugsággal találkoztam ezen kívül is, de nem hittem volna, hogy a szerelemmel így játszadozhatnak az emberek. Még a megerőszakolásom után se gondoltam volna ilyet. Abban a hitben éltem, hogy van egy határ, amit nem lépnek át. Egy olyan piros vonal, aminél megszólal a vészcsengő és ez megállítja a hasonló tetteket. Hát úgy tűnik tévedtem. A világ sokkal rosszabb hely, mint elképzeltem. 

____________
Sziasztok! Remélem tetszett a rész és sietek a következővel! Elkezdtem írni ide egy másik könyvet, akit érdekel, megkookanthatja (...). Ez nem fogja befolyásolni ebben a könyvben a részek gyakoriságát, szóval ettől nem kell félni. Köszönöm azoknak, akik még olvassák💛