Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

,,Közös" tanulás

- Jungkook szemszöge -

Hiába kísértem őt haza, annál a randinál, azóta nem beszéltünk arról a bizonyos férfiről, aki megerőszakolta az én Jiminiemet. Voltak bőséggel randijaink, de nem hozta fel újra azt a témát, én meg nem faggattam. Szóval teljesen átlagos és kevésbé megrázó dolgokról beszéltünk. Jobban megismertem Jimint és annyi időt töltöttünk együtt, amennyit csak tudtunk. Kis apróságok derültek ki, amik éppen csak arra jók, hogy egy kicsit jobban megértsük egymást. Hogy úgy érezhessük, ismerjük a másikat és hogy a másik is ismerhessen minket. Olyan jó érzés, mikor a másik tisztában van a szeszélyeiddel vagy ha meg se kérdezi, mivel eszed a sült krumplit, mert tudja.

- Kook - hallom meg párom hangját, mire felé fordulok.
- Igen?
- Csak elbambultál és gondoltam visszahívlak a valóságba - mosolyogva simítom meg kezét, amit az ágyon pihentet. Szokásunkká vált suli után a lakására menni, ahol megírjuk a leckét. Azaz helyesebb, ha azt mondom, ő megírja, én meg lélekben támogatom. Elég jó csapatmunka, amibe ő is belement, amennyiben simogatom addig. Mindenki nyer.
- Köszönöm, Jiminie. Hogy haladsz?
- Elég jól, de ha segítenél benne, talán nem unatkoznál ennyit - halkan kuncog, ami zene füleimnek.
- Ki mondta, hogy unatkozok? - arcához közelebb hajolok, mire enyhén zavarba jön, amit próbál leplezni. Az iskolából már csak pár nap van, szóval majdnem egy hónapja volt az alku. Elég durva, hogy mennyi minden változott. Beleszerettem. Ez talán a legváratlanabb, mégis legjobb fordulat. Enyém lett ennek a kis angyalnak a szíve, amiért cserébe én az enyémet adtam. Na persze nem mondogatom neki, hogy így meg úgy szeretem, az nem én vagyok. Sokkal jobban jellemző a kapcsolatunkra, hogy két barátként viselkedünk, majd egy ölelésben mutatjuk meg a szerelmet.
- Aki leköti magát, az nem szokott bambulni.
- Úgy gondolod? - még közelebb hajolok hozzá. Látom, ahogy nyel egyet és bólint. - Akkor sajnos nem egyezik a véleményünk.

Erre nem mond semmit, így állkapcsát óvatosan megfogom és úgy adok telt ajkaira egy puszit.
- Mihez van kedved ma délután? - elengedem őt és annyira elhajolok, hogy ne legyen zavarban tovább.
- Ma itthon kell maradnom, mert este a szüleim közösen akarnak vacsorázni.
- Közösen? - ez nem jelent jót. Jimin már mesélt az apjáról, aki olykor eléggé ijesztő tud lenni. Ha jól tudom, van, hogy részegen jön haza és csak úgy kiabál. Egyik alkalommal volt szerencsém ezt telefonon keresztül végig hallgatni. Már aludtam az ágyamban, mikor meghallottam a mobilom csörgését. Meg se néztem a kijelzőt, csak csukott szemmel matattam a képernyőn és felvettem, a fülemhez emelve. Rekedtes hangon köszöntem az illetőnek, nem tudtam ki hívott, de amint meghallottam, hogy Jimin szólal meg, egyből kiszállt az álom a szememből. Annyit mondott, hogy örül nekem, de mikor rákérdeztem, mi a baj, csak össze-vissza kezdett hablatyolni. Miután rászóltam, hogy nyugodjon meg, remegő hanggal mesélt egy kicsit az apjáról. Akkor hallottam meg a háttérben egy kiabáló férfi hangot, Jimin suttogása mellett. Nagyon sajnáltam őt és jó tanácsokat se tudtam adni neki. Inkább egy normális beszélgetést kezdeményeztem, hátha eltereli a figyelmét. Ez félig be is vált, így nem viselte meg annyira azaz este. Úgy sajnáltam őt.

Nekem a szüleim elég ridegek egymással, de egyikük sem szokott kiabálni. Anyám nem igazán törődik velem, főleg a divaton jár az esze. Apám inkább egy csendes típus, aki rengeteget dolgozik, emiatt nem beszélünk túl sokat. Neki se szokása kiabálni, inkább tanácsokat ad, amiket általában meg is fogadok. Szóval összességében nincs idilli családom, mégse mondanám rossznak ezt a helyzetet.  

- Igen, közösen eszünk. Ezt még suli előtt mondta anya, de a mai utolsó felelés miatt megfeledkeztem róla.
- Biztos komoly dolog, ha előre kitalálta. Nincs ötleted miért? - megrázza fejét, így szőke tincsei kicsit repülni tanulnak.
- Nincs - teszi hozzá, hogy megerősítse fejrázását. Hangján hallom, hogy fél. Vajon az apukájától vagy az együtt evés okától?
- Minden rendben lesz - mosolygok rá nyugtatásként, mire elkuncogja magát.
- Mi vagy te, gondolatolvasó?
- Inkább csak ismerlek. Tudom mikor parázol.
- De azt ne mondd, hogy nem jogosan. Ha ittas lesz, ha józan, vitát fog kezdeményezni - annyit még tudok, hogy a kötözködések nagy része, inkább Jimin anyukáját érik. Benne szokta a legtöbb hibát találni. Mondjuk, mikor annak a nőnek a szemébe nézek, látom benne a szomorúsággal kevert erős lelkét. Csak az nem világos nekem, hogy miért nem válnak el. Csak nem.. most fognak?
- Tudsz nagyobb vitáról, ami mostanában volt? - a füzetére nézve kutat gondolataiban.
- Nem, semmi nagy dolog nem volt. Miért?
- Csak kíváncsiságból - rántok vállat, látszólag lazán. Nem kéne elmondanom, mert ha csak az én fantáziám szüleménye ez az ötlet.. - A házi nem halad sehova, ha nem írod.
- Jungkook, ha még egyszer megemlíted a házit,.. - ezt a mondatát nem fejezheti be, mert kinyílik a szoba ajtaja. Pedig engem igazán érdekelt volna, mit kapok akkor ettől a pöttömtől.
- Bejöhetek? - lép be az ajtón Jimin anyukája.
- Gyere nyugodtan - szólal meg a mellettem lévő, miközben a tankönyveket az ágy szélére tolja.

Idesétál az ágyhoz látogatónk és úgy ül le, hogy felváltva néz ránk. Miért érzem úgy, mintha egy vallatáson lennék, ahol vádlott vagyok? A félsz még mindig bennem van, hiszen ha megtudja, milyen szemét voltam a fiával.. Senkit se tudok, aki ezt elmondaná neki, de a bűntudat erős.

Csendben várunk, hogy miért jött be. Egyre kellemetlenebb a helyzet, ahogy méreget minket. Lehet megsejtette, hogy mi.. járunk? Az nagyon nem lenne jó, hiszen Jimin azt se mondta el neki, hogy meleg. Nem, biztos csak túl gondolom és a közös vacsi miatt jött be.
- Milyen napotok volt? - kezét Jimin hajához emeli és összeborzolja. Már ennyitől is rossz érzésem lesz, hiszen más ér hozzá, de ő az anyja. Nem féltékeny vagyok rá, csak nem jó érzés látni. Kész idiótaság.
- Egész jó. Szerencsére már lazábbak a tanárok és nem feleltetnek holnaptól - számol be párom mosolyogva. Ezek szerint csak én érzem ezt a negatív hangulatot.
- Na, végre lesz időtök pihenni.
- Igen - lelkes bólogatással válaszol neki és rám néz. - Már várom.
- Én is - mosolygok rá kedvesen, mire az anyuka sóhajt. Ajaj..
- Hát, akkor hagylak titeket - még egyszer Jimin fejét megsimogatja, majd kisétál a szobából. Ez nagyon furcsa volt. A vacsora miatt jött be vagy mert gyanít valamit?