Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Most mi lesz?

- Jungkook szemszöge -

Néztem a távolodó Jimin alakját és mikor már nem láthattam, csak akkor estem össze. Egész tánc alatt remegtem és alig álltam meg a lábamon. Jó érzés volt most hagyni, hogy térdeim a földre hulljanak. Egyik kezemmel óvatosan simítottam szám alsó részére, hiszen még érzem a csókot. Érzem a számon az ő ajkainak az érintését. Ijedten vettem el a kezem, nehogy idő előtt múljon el az a hatás, amit csókunk váltott ki belőlem. Ránéztem a kezemre, ami enyhén remegett. Nem bírtam elviselni a látványát. Ezekkel az ujjakkal szorítottam gyenge testét magamhoz. Olyan keservesen sírt, hogy azt hittem megszakad a szívem. Apró kezeivel néha összemarkolta hátamnál a pólóm és a könnyektől kipirult arcát mellkasomba nyomta, így kicsit néha tompult a fájdalmas sírása. Majdnem az egész testsúlyát én és a remegő lábaim tartottuk meg, mert anélkül összeesett volna. Olyan kiszolgáltatott volt nekem és olyan kis törékeny. Teljesen függött tőlem. Az én lépéseim csináltuk, az én tempóm volt, mindent én irányítottam, szóval majdnem száz százalékban domináltam. Igen, csak majdnem. Azt a csókot ő irányította a táncunk elején. Olyan szenvedélyesen csinálta és olyan mértékű vággyal, hogy először el se hittem, hogy ez ugyanaz a Jimin. Csak döbbenten hagytam neki, hogy felfaljon és kiélvezze az utolsó csókunk. Legalábbis annak kellett volna lennie, de én nem bírtam ki. Visszarántottam magamhoz és megakartam szerezni azokat a gyönyörűséges párnáit magamnak. Nem ellenkezett, hagyta. Biztosan élvezte. Ki ne lenne boldog akkor, ha tudja, valaki vágyik rá? 

Jimin, mégis mit csináljak? Itt ülök a fal mellett, hátamat neki támasztva és csak rá tudok gondolni. Csak a rengeteg érzelemre és a kis törékeny testére. Én eldobtam őt magamtól. Nem tudom mit kéne tennem. Teljesen világos számomra, hogy én megint szeretem őt és az is egyértelmű, hogy ez viszonzott. Akkor mégis miért menjek tovább? Elég büntetés volt neki ez a mai nap. Láttam, hogy tényleg összetört, de a megállapodásunk is itt van még. Kérhetek valamit tőle. Rengeteg kép kering bennem, számtalan lehetőség. Csicskát csinálhatok belőle, megdughatom, kis túlzással a szerveit is eladhatom. A karjaimban van. Mégis az fáj ebben az egészben, hogy megfogja tenni a kérésem. Ha azt mondom, vetkőzzön le és hagyja magát, így fog tenni. Ha csicskámnak fogadom, akkor se fog ellenkezni. Ismerem már ennyire az ártatlan szívét. A lelkiismerete nem hagyja, hogy ígéretét megszedje. Lehetséges, hogy örülni fog, hogy ha máshogy nem, így beszélhet még velem. Bár ez lehet baromság. Még nem volt időm megismerni ezt az oldalát. 

Mi lenne ha azt kérném, hogy bocsásson meg nekem? Teljesítenie kéne, de ezt nem tudná megcsinálni. Legalábbis gondolom. Erőszakkal, bármire rávehetsz bárkit. Ha elégszer töröd össze akár belül, akár kívül, a fájdalomtól félni kezd, és tőled is. Rettegni fog és kapsz egy engedelmes kiskutyát. Azt hiszed ez ennyi? Pedig baromira nem. Erőszakkal tényleg rávehetsz bárkit bármire, kivéve érzésekre. Ha azt parancsolod mad a ,,kiskutyádnak", hogy szeressen, nem fogja tudni megtenni. Képtelen vagy durvasággal befolyásolni az érzelmeket. Persze, elszínészkedheti, hogy mennyire odavan a ,,gazdájáért", de ettől nem változnak meg az érzelmei. Éppen emiatt, nem kívánhatok érzelmi alapú dolgokat. Sem megbocsájtást, sem további szeretetet. Mi az a kérés, ami nem ide tartozik, mégis irányíthatom? Mégis hozzám fog tartozni és engedelmeskedik nekem? Megvan. Ez.. ilyen egyszerű lenne? 

Már csak egy dolgot kell kitalálnom. Mit csináljak? Folytassam a bosszút? Esetleg álljak most már le? Pedig olyan jó ötleteim vannak. Apróságok, de nagyon fájdalmasak. Csak egy apró mozdulat, ami féltékennyé teszi, csak egy kis kézmozdulat, amitől rosszul lesz. Túl egyszerű bántani valakit, azt kell mondjam. 

Még van mit átgondolnom ma délután, az egyszer biztos. Jimin, meddig mehetek el ahhoz, hogy még meg tudj majd bocsátani? 

- Jimin szemszöge -

Alig aludtam az este. Rengeteg gondolat cikázott fejemben, sehogy se tudtam megállapodni egynél, ezért egyre rosszabbul lettem. Már fájt a szemem, a testem meg nagyon fáradt volt. A lelkem viszont nem. Egyszerűen nem tudtam megemészteni ezt az egészet. Tehát csak játékszer voltam. Ennyi volt a célja, hogy beleessek. Arra már rájöttem, hogy az alkunk miatt. Mondhatom, kellemes érzés volt, ahogy leesett a tantusz. Milyen vicces is a másik érzéseivel poénkodni, ugye Jeon? Egyszerűen folyton zaklatnia kellett volna, vagy szavakkal ócsárolnia esetleg megvernie. Egyik se fáj volna ennyire, de mégis nyert volna. Lehet ez volt a célja? Hogy nekem minél rosszabb legyen? Akkor nagyon ügyesen csinálja. Vajon vége a szívatásoknak? Hogyan lesz holnap? Reggel találkozunk és végig azzal fog piszkálni, hogy mekkora egy idióta vagyok? Nem, azt azért nem hinném. Nem olyannak ismertem meg. Mi? Hiszen kicsit sem ismerem azt a srácot, aki összetörte a szívem. Én azt hittem tisztességes és őszinte. Ráadásul kívülről se láttam semmi jelét annak, hogy hazugság volt ez az egész. Legalább egy dolog világos már. Ezért nem mondta ki kerek perec, hogy szeret. Emiatt voltak csak tettek. Szóval bűntudata volt, ami miatt ezt tette. Legyen is, azt hiszem megérdemli. 

Hajnalba nyúlóan gondolkoztam. Mindent próbáltam magamban tisztázni. Olyasmikre gondoltam, hogy elfogadjam ezt a helyzetet, hogy megemésszem a fájdalmat meg a holnapra. Ötletem sincs, hogyan fog viselkedni velem és arról se, mi lesz azaz egy kívánság. Sejtelmem sincs róla. Bár legalább már rájöttem az indokra. Egy idióta alku miatt tette. Vicces, nem?

 A csalódottság mellett azért elég sok félelem is van bennem. Tényleg nem tudom mi lesz holnap. Szerintem be se megyek a suliba. Képtelen lennék száraz szemekkel nézni rá, hiszen már csak a gondolatára is bekönnyezek. Igen, ez lesz a legjobb. Egész nap az ágyamban fogok döglődni. Mondjuk a szüleim előtt nem tudom hogyan magyarázom ki magam. Szerencsére apa dolgozni megy, bár vele amúgy se szívesen beszélek. De mi lesz anyával? Csak fel tűnik neki, hogy drágalátos gyermeke nem megy iskolába. Az ébresztő után mindig bejön a szobámba. Valamit kéne mondanom neki, ami miatt megengedi, hogy maradjak. A valóságot nem fogom. Azt se tudja, hogy a suliban Kook piszkált. Nem most kéne elmesélni az elmúlt időszakom egyik legfontosabb momentumát. Valaha meg fogja tudni, min is mentem keresztül? Nem, azt hiszem ez titok marad a számára. Én nem mesélem el és mások se hinném, hogy ezzel töltenék szívesen a szabadidejüket. 

Az ébresztőmre felriadtam, de nem keltem ki az ágyból. Mennyit aludhattam? Két órát? Vagy kevesebbet? Nem mintha számítana, hiszen itthon maradok ugyebár. Anyával megvitatom és utána a fejemre húzhatom végre a takarót. Igen, ez lesz a terv. 
- Jimin! - hallom meg a kicsit rekedtes női hangot. Nem tehetek róla, de megmosolyogtat, ahogy megszólít. Legalább ő törődik velem. Mondanám, hogy egy szülőtől ez alap, de ez nem igaz sajnos. Saját tapasztalat. Bár, amíg nem issza le magát a sárga földig, elviselhető a másik személy is. 

Az ajtó váratlanul kinyílik, én meg meglepetten nézek oda. El is felejtettem, hogy ő fel is fog jönni. Várjunk.. az nagyon nem jó hír! Akkor meglátja a vörös szemeim és azt a szenvedést amit a testbeszédemmel mondok! Mondjuk, eddig nem tudom, hogyan nem jutott eszembe. Bár, most már tök mindegy. Mellékesen, nem is tudja, hogy meleg vagyok. Akkor gondolom ezt viszont el kell mesélnem neki egyszer. Esetleg nagyon feltűnő lesz, ha a leendő páromat lánynak öltöztetem? Jungkookon biztos jól állna a szoknya. Bár, rajta minden jól áll. Sose hittem, hogy ennyire fájdalmas egy ilyet megélni. Most is összeszorul a szívem. 
- Ideje felkelni - lép be anya az ajtón és rám néz. Tekintetén egyből látom, hogy az összes árulkodó jelet kiszúrta rajtam ami az érzelmeimre utal. - Minden rendben, Chim? 
- Nem igazán - motyogom rá nézve, de még nem tudom hogyan tovább. Mit mondjak neki? 
- Mi történt? - aggódva ül le az ágyam szélére, de a rá jellemző nyugodtság látszódik raja. Erős nő. Nálam mindenképp erősebb. Ő a helyemben tökön rúgta volna Kookot. Bár lehet, nekem is ezt kellett volna tennem. 
- Valakiben csalódtam - így nem hazudok, de nem is mesélek. 
- Ezek szerint nem fogsz mesélni? - nem vádaskodó a hangja, inkább kicsit lemondó. 
- Ha nem muszáj.. - suttogom halkan. 
- Természetesen nem az. Ma maradj itthon és pihend ki magad, de ne agyalj túl sokat - rám mosolyog, de azzal a tipikussal, amit csak az én boldogságom miatt erőltet az arcára mosollyal. Jól esik, hogy nem faggat, de mégis mellettem áll. Nagyon szeretem őt. Remélem akkor is ilyen nyugodtan és méltóságteljesen reagálna, ha elmondanám neki, hogy meleg vagyok. Bár azt hiszem, ezzel még várok. De összességében, abban is elbizonytalanodtam, hogy ő szeret e. 
- Köszönöm - hálásan viszonozom a mosolyt majd a takaró alá bújva hallgatom távolodó lépteit. 

Félek egyedül, de még jobban félek megbízni valakiben.