Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Bocsánatkérés

- Jungkook szemszöge -

Szemem sarkából Jimint figyelem, aki hátrál, majd elfut. Ahogy hátat fordít, egyből eltolom a lányt és csak bámulok a szőke tincsek után. Mellkasomban nő a szorítás és elmosolyodok. Vége a bosszúnak, mától csak szeretgetni fogom. Akkor mégis mi ez a szorítás mellkasomban? Mintha hirtelen egy malomkőre cserélték volna ki szívemet. Húz lefelé, ezért térdeimre ereszkedek. Agyamnak csak egy távoli szegletén érzékelem, hogy a lány elsétál. Egyből kiköpöm nyálamat magam elé a földre és kezemmel törölgetem számat. Nem akartam érezni azokat az ajkakat, undorral tölt el már a gondolat is. Mégis megtettem. Jimin szeme láttára csókoltam meg valakit. Kezdődhet az, hogy bebizonyítom neki, jelenleg szeretem. Ez csak a múlt volt, semmi köze a jelenhez. Egyszerűen lezártam egy régi eseményt. Ezt Jimin is tudja és képes lesz nekem megbocsájtani. Legalábbis nagyon remélem.

Még egy ideig a földön ülök és a gondolataimba mélyedek. Egyre jobban zavar valami, amire nem akarok gondolni, de hiába ellenkezek, szüntelen ott lyukadok ki. Jimin miattam szenved. Ok nélkül voltam köcsög vele. Ő nem tudhatta mit érzek, viszont én szándékosan bántom. Aki szereti a másikat, nem így viselkedik. Nem egy bábot akarok magam mellé, aki engedelmesen megissza az egész kulacs vizet ha kérem, hanem egy aranyos fiút, akinek mosolyától az én ajkaim is felfelé görbülnek. Most kezdem megérteni, mit is tettem. Oly módon megaláztam őt és bántottam, amit nem érdemelt volna. Boldogság járt volna neki, hiszen nem csak az arca aranyos és kedves, hanem a szívem is tiszta. Legalábbis eddig az volt. Ha az én hibám miatt fog ez megváltozni, akkor.. nem is tudom mi lesz akkor. Egyszerűen nem hagyhatom. Szépen felemelem a seggem és odamegyek a lakásához. 

Ahogy felállok és gyors léptekkel indulok el hozzá, próbálom leküzdeni a torkom mardosó bűntudatot. Nem kellemes érzés, ha csak annyit mondogat a belső hangom, hogy milyen nyomorék vagyok, na meg érzéketlen senki. Na de a poén, hogy mennyire igaza van! Bízhatok abban, hogy megbocsájt nekem? Meg se érdemlem. 

Hirtelen egy kereszteződés közepén, lefagyok és a dudáló autókkal nem sokat törődve sétálok át az út másik oldalára, ahol kitágult pupillákkal nézem a földet és támaszkodok egy oszlophoz. Átvette testem felett az irányítást pár gondolat. Lehet boldogabb lenne nélkülem. Akkor, ha nem zaklatnám tovább és hagynám, hogy elfelejtsen. Jobb lenne neki egy olyan sráccal, aki egyszer sem viselkedik vele köcsög módon és nincsenek gyerekes gondolatai, mint nekem. Boldogabb lenne Jimin nélkülem? Többször mosolyogna pufi ajkaival, ami mögött mellesleg nem kevés lelkierő van? Bátrabban viselkedne és ki merne állni magáért? Esetleg talál egy srácot, aki megvéd? Én csak bántottam. Lehet egész hamar elfelejtené az irántam táplált érzelmeket, miközben talál egy számára megfelelő partner. 

Érdemes odamennem amiatt, hogy még véletlen se tudjon elengedni? Fájdítsam tovább a szívét jelenlétemmel? Erre természetesen csak az a válasz létezik, hogy nem. Ne menjek oda, kerüljem el és adjak neki időt, összeszedni magát. Még suliba se kéne mennem, hátha úgy hamarabb elfelejt. Felszívódhatnék teljesen, akkor biztos könnyebb dolga lenne. 

Pontosan, ezt kellene tennem. Miért nem mozdul mégis a lábam hazafelé, ha ez lenne a helyes? Komótos léptekkel veszi célba Jiminék lakását, hiába szidom gondolatban magamat. Képtelen vagyok elengedni őt, akkor se megy, ha az ő érdekében akarom. Lépteim megállíthatatlanul haladnak, vészesen közeledve a célhoz. Nem értem ezt az egészet. Pontosan tudom, hogy el kéne húznom innen, végleg békén hagyva őt. Akkor mégis miért állok meg az épület előtt, ráadásul azaz ablak alatt, ahol számításaim szerint Jimin szobája van. 

Megemelem egész fejem és a függönnyel elhúzott szobát figyelem, ahonnan semmilyen hangot nem hallok. Lehet néma csendben ül, vagy az is előfordulhat, miszerint az autók zajától van abban a szobában némaság. 

Egy ideig még vacilláltam. Hallgassak az eszemre és hagyjam őt végleg békén vagy menjek fel és mutassam meg neki, hogy már vége ennek az időszaknak? Elég nehéz kérdés. Ennyi bunkóság után, éppen ideje lenne az ő igényeit szem előtt tartanom. Ha ezt így gondolom, miért nem megyek el? Talán az önzőség, talán a remény miatt, miképpen még szeret. Bízok benne. Felmegyek és beszélek vele. A gesztusaiból érezni fogom mit szeretne. Ha azt jelzi, száljak ki az életéből, megteszem. Most az ő érzéseit fogom szem előtt tartani, mert az én hibám ez az egész. Miattam jutottunk el ide. Ha engedi, jóvá teszem. Ha nem, akkor elfogadom a döntését. 

Benyitottam a lépcsőház kissé nyikorgó ajtaján és fellépcsőztem. Egyszerre akartam egyből ott lenni és soha fel nem érni. Félek ettől a beszélgetéstől, na meg a látványtól. Nem bírnám elviselni, könnyes arca látványát, ahogy megint miattam sír. Abból elég volt azaz egy alkalom. 

Egy mély lélegzetet veszek, ahogy megállok a bejárati ajtó előtt, majd becsengetek. Idegesen állok ott, ahogy telnek a másodpercek. Senki se nyitja ki, ezért megismétlem a csengetést. Ugyanolyan néma a lakás, ezért a kilincsre teszem a kezem és lenyomom. Meglepetésemre nyitva van. Bizonytalanul lépek be a lakásba. Az előszobában fel van kapcsolva a lámpa, de senkit se látok. Szét nézek a földön és Jimin fél cipőjét látom meg. Tekintetemmel keresni kezdem a párját, amit a lakásban beljebb találok csak meg. Először értetlenül sétálok érte és viszem ki a másik feléhez, csak utána esik le, hogy miért lehettek így. Biztosan nagyon sietett Jimin mikor hazaért és nem akarta a cipőire pazarolni az idejét. 

Halkan megyek beljebb és a nyitott szobaajtaján nézek be. Az ágy mellett ül a földön, térdeit mellkasához húzva és álla térdein pihen. Először csak figyelem őt. Kicsit meglep, hogy nem sírva találom, de közben meg is könnyebbülök. Lehet nem is fájt neki annyira, mint hitem, ami kifejezetten jó hír. 

Felé indulok és megszeppent tekintetével követi lépéseimet. Mikor leülök mellé, akkor is figyel minden mozdulatomra, de amin nagyon meglepődök, hogy arrébb húzódik. Egy gyors mozdulattal messzebb csúszik tőlem, miközben egy pillanatra sem fordítja el rólam szemeit. Akkor az előbb hiába örültem meg? Igazából mély nyomot hagytam benne? 
- Miért jöttél ide? - hangja alig hallható, éppen csak megértem szavait. Ráadásul mintha inkább melegebb éghajlatra küldene el ilyen kérdések helyett. Valahogy megértem, de a büszkeségemnek fáj. Azt hiszem, most félre kell azt tennem. Ő is félre tette a sajátját az elmúlt napokban, szóval most rajtam a sor. 
- Hogy elmondjam, nem kell tovább engedelmeskedned - értetlenül néz rám. Na most kell ügyesen szónokolnom, mert elég sok minden múlik ezen. Pontosabban Jimin múlik rajta. - Tisztában vagyok azzal, milyen szemét voltam veled. Azzal is, hogy olyan dolgokat tettem, amiket sosem érdemeltél meg. Te kedves voltál velem ez alatt a hét alatt és egy rossz szót nem szóltál. Azt tetted, amit kértem. Próbáltam nem átlépni azt a bizonyos határt, bár lehet a csókkal mégis megtettem. Én őszintén szeretlek, minden tettem ellenére. Ha értelmes észérveket kérsz, akkor se tudnám elmagyarázni az okát. Egyszerűen úgy éreztem, meg kell tennem. Tisztában vagyok azzal, hogy aki szerelmes valakibe, nem tesz ilyet vele, de én mégis megcsináltam. Nem akarok kényszeríteni többé semmit, ezért rajtad áll, mit mondasz. Ha kiküldesz a szobádból, elfogadom a döntésed, nem zaklatlak és ha szeretnéd, hozzád se szólok többet. Viszont ha azt mondod maradjak, akkor mindent megteszek, hogy boldog legyél mellettem és soha többé nem bántalak. Nem kényszerítelek egyikre sem, de egy valamit tudnod kell a döntésed előtt. Én őszintén szeretlek. 

________
Sziasztok! Szeretném elmondani, hogy csináltam egy instagram fiókot ehhez az oldalhoz, a mostani wattpados helyzet miatt. Ha bármi van, ott megtaláltok! (Fő a biztonság😂)

Nevem: kookieodercookie