Zaklató és zaklatott - Jikook /BEFEJEZETT/

Fény derül a titokra

- Jimin szemszöge -

Bunkóság amit teszek, ezt nagyon jól tudom. Nincs jogom ilyen aljas módon viselkedni vele és a saját fájdalmam elnyomása miatt felbolygatni az ő életét. Hogy süllyedtem le erre a szintre, hogy mások múltjában kutakodok, hiába próbálja az illető azt teljesen elrejteni és megszüntetni? Ráadásul egy számomra tök ismeretlen embert is bevontam, aki régen ismerte Yujunt és ha jól vettem le, nagyon jóban voltak. Ráírtam, mondván, hogy ő biztosan elmond majd valamennyit, vagy legalább Yujin ráveszi magát és beszél. Hiába nincs jogom másokat bántani az én érzelmeim miatt, már késő. Elszaladt velem a ló és az arcomra varázsolt ártatlan mosolyt fent hagyom, hogy az alá rejtsem a magam iránt érzett undort, Jungkook kínzó gondolatát és a sajnálatot, amit ez a fiú iránt érzek. Nem érdemlem meg a boldogságot, ha szomorúan így viselkedek..
- Jimin - döbbenten nézi a kezemben tartott telefont és hangja megremeg. Lelkem még jobban darabjaira hullik, ahogy ennyi fájdalmat okozok valakinek, de legalább nem Jungkookra gondolok. Jézusom.. Nem értem magamat.. Hogyan süllyedtem le erre a szintre? 
- Igen? - próbálok könnyednek mutatkozni és gyerekesnek továbbra is, de szomorúsággal teli tekintete megnehezíti dolgomat. Mennyit küzdhetett és harcolhatott ahhoz, hogy új életet kezdhessen, bármi is a titka, erre jövök én, aki csak úgy bumm, elrontja az összes próbálkozását..
- Miért akarod ennyire megtudni? - meggyötörve néz szemeimbe és ott keresi kérdésére a választ. 
- Mert tudom, hogy van valami nagy dolog, amit rejtegetsz mások elől - gúnyosan és lesajnálóan fintorodik el, de van egy olyan megérzésem a következő szavai miatt, hogy magának szól ez. 
- Nincs semmi menő, vagy izgalmas dolog a múltamban, csak egy idióta - a gyengébbek kedvéért magára mutat, hátha nem esett volna le nekem, vagy a sok ruhadarabnak magunk körül, hogy kire gondol, - aki mindent elcsesz és eltaszítja az embereket magától, akarata ellenére is. Szóval ha valami szenzációsat akarsz hallani, akkor bekapcsolom a tévét és valami katasztrófa filmet vagy híradót beteszek neked, de semmiképp sem a múltamat. Szánalmas - meglepődök azon a rengeteg utálaton, amit önmaga felé érez és jobban hatalmába kerít az őrjöngő és szíveket marcangoló bűntudat. 
- Nem értem - vallom be neki csendesen. Úgy érzem, hogy most már el fogja mondani nekem amiért jöttem, ha úgy teszek, mintha visszavonulót fújnék. Bár, talán már tényleg meg is tettem. 
- Persze hogy nem - áll fel és elkezd a szobában fel-alá járkálni halk léptekkel, akár az osonó cicák. Érzései mintha betöltenék az egész szobát és kényszerítenének arra, hogy szemeimet ne vegyem le róla, egyszerűen nézzem határozott lépteit és maga után lebegő pólóját. Olyan látvány ez, aminek a képe szívembe vésődik, akárcsak oly sok emlékem Kookkal, de ez most más miatt. A feszültség és az éveken át magába zárt érzések most törnek ki belőle, engem a kanapéhoz bilincselve és fogolyként tartva ott. A szoba falai visszatükrözik ezt a kavalkádot, még jobban felerősítve a láthatatlan, de itt lévő fonalakat. Megmozdulni sem merek, a félelemmel vegyes kíváncsiságtól. Mi viseli meg annyira, hogy ilyen hatással van most rá, titkának felfedése? Abban a pillanatban, ha csak egy fél percre is, de megfeledkezek saját terhemről és Jungkookról. Teljesen a jelennek szentelem magamat és elhatározom, hogy ha már ilyen aljas módon húzom ki belőle, akkor segítek neki annyit, amennyit csak tudok a problémájában. Ez lenne tőlem a legkevesebb, hiszen miattam lett ennyire zaklatott. 
- Jimin - néz fel rám színekben kavargó szemeivel, amik szintén olyan mély érzelmeket váltanak ki belőlem, hogy egy pillanatra sem fordulhatok el felőle. - Megígéred, hogy amit elmondok, kettőnk közt marad? Nem amiatt, mert nagy dolog a titkom, de mindenkit elüldöz maga körül - halkan, de határozottan beszél. Eszembe sem jut elrontani ezt a pillanatot. 
- Igen - bólintok is aprót, mire egy mély levegő után leül elém és egy perc néma csend után, amit meg adok neki felkészülési időnek, elkezd mesélni. 
- Tudod.. Van egy elég ritka betegségem, amivel az orvosok nem tudnak mit kezdeni, mert nem a testemmel van baj, hanem a lelkemmel. Kényszeres hazudozó vagyok. Hogy ez mit is jelent? Egyszerűen kényszert érzek arra, hogy nem igaz dolgokat mondjak, ezzel jobbnak próbálva mutatni magamat, mint valójában. Először még le sem esett, hogy a hazugság rossz, ezért folyamatosan kitaláltam dolgokat. Sokan vágták a fejemhez, hogy mekkora egy köcsög vagyok. Akkor már tudtam, hogy ez egy súlyosabb probléma, mint bárki is hiszi körülöttem, de nem szóltam, inkább csendben hagytam, hogy mások folyamatosan becsméreljenek emiatt. Végül a szüleimnek is elege lett ebből és szakemberhez fordultak. Akkor mindenkinek világos lett a helyzetem. Az a sok lenéző tekintet.. Mindenki többnek és jobbnak gondolta magát nálam. Köztük én is magamat. Belém ivódott az, hogy én kevesebb vagyok náluk, ami miatt drasztikusan nőttek a hamis dolgok, amiket mondtam. Sokan gyűlöltek, de ők nem tudták, hogy a legnagyobb utálóm, én magam vagyok. Az elején meg ennek a tényét is megtagadtam. Mondogattam, mekkora hazugság az égész, miközben mindnyájan tudtuk, hogy igaz. Én magam a legjobban. Azt mondták, fejezzem be, de ez nem olyan egyszerű.. Miközben ezt mesélem is, sokkal szívesebben tenném a mondataim végére, hogy bevetted és előállnék egy olyan történettel, amit te is szívesen hallanál. A rendőrség és a titkos ügynökös lehetőségek. Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel a történettel, eléggé aláástam magamat a szemedben, főleg, hogy lehet ez sem igazság. Mármint, te nem tudhatod biztosra. Sőt, sokszor már én magam sem. Csak úgy megtörténik és mikor kimondom, akkor már késő. Gyűlölnek az emberek és igazuk van. Senki sem akar hazugságokkal körbevéve élni, bármilyen kedves is az illető. Te nem így gondolod, Jimin? - hangja melankólikus és kissé szórakozott, de érzem, hogy ez tényleg az igazság, ami jobban megviseli a lelkemet, mint egy rejtélyekkel teli történet és ezért egy szót sem tudok kinyögni, csak együttérzéssel tele ölelem magamhoz ezt a szájhőst, aki nagyon bátor dolgot tett most. Kevés ember lenne képes egy ilyen nagy hibáját elmondani, főleg ennyi negatív tapasztalattal. 
- Sajnálom - suttogom fülébe és szomorúan mosolyodok el, ahogy szorosan ölel magához, mintha évekre elég ölelést akarna kapni..