Why me? /BTS story/ BEFEJEZETT

1.

Naomi szemszöge

Június 1.

A nyár első napja.
A foghíjasan lehúzott redőnyömön keresztűl beszűrődő napfényre keltem fel, reggel 7 órakor. Néhány durcás forgolódás után, úgy döntöttem kikelek az ágyból és megteszem a legfontosabb lépést annak érdekében, hogy a napom jól teljen: kávé főzés.
Én Naomi Parker és a legjobb barátnőm, Doreen Miller Budapesten élünk  a VII. kerületben, egy kis albérletben. Doreen  fotósként dolgozik. Tájképektől az esküvő fotókig mindent vállal és profin végzi a munkáját. Mindemellett névtelen festmény kiállításokat tart. Igazi művész lélek. A festményeit úgy kapkodják, mint a cukrot és elég szép áron.
Jómagam könyvíróként tevékenykedem, másod állásban egy fordító céget vezetek. Saját vállakozásként. Perfect beszélek angolul és németül így filmeket, sorozatokat fordítok angolról-magyarra illetve angolról-németre, tévé csatornáknak,  internetes oldalaknak pénzért természetesen. Mivel Doreen is beszél angolul így sokszor szokott nekem segíteni. Thaiföldi illetve koreai videókat fordítanak le nekünk angolra és így időközben sikerült közép fokon megtanulunk mindkét nyelven. Aminek örülünk is mert kpop fanként elég jól jön egy kis koreai tudás.
Doreen 19 éves én 20. Na igen a kpop-ot nem lehet kinőni. Csak szólok.

-Jó reggelt. - köszönt Doreen jókedvűen a szobájából előlépve. Sosem értettem, hogy tud úgy aludni, hogy  a hosszú szőke haját még csak össze sem borzolja.

- Jó reggelt. - köszöntem vissza már a fekete kávém felett görnyedve.

- Veled meg mi történt? - mutatott a rövid barna hajamra, ami úgy állt mint egy széna kazal. Közben ő majd megszakadt a nevetéstől. Legyintettem egyett és kortyoltam egy nagyot az energia adómból. Nekem még nem jöhetett szóba nevetés.

- Van valami terved mára? - kérdeztem, közben csekkoltam a telefonom a határidő naplómat.

- Ahha. 1 esküvői fotózás délben a Margit-szigeten, 1 családi fotózás a szalonban 2kor. A délután hátra levő részében meg festeni készülök. Neked? Miért kérded amúgy?- fordult felém miután a tojásokat a serpenyőbe ütötte.

- Csinálhattunk volna valamit ma ketten. De ahogy nézem, ma le kell fordítanom minimum 2 részt az egyik HBO-s sorozatból, egy levelet a rendőrségnek meg persze a könyvemet is be kéne fejeznem és legkésőbb pénteken leadni a kiadónál. - dobtam le a telefonom a pultra. Semmi kedvem nem volt ma ezekhez. Imádom mindkét állásomat, de valahogy ez a mai nem az én napom lesz úgy érzem.

- Talán holnap. - vetette fel Doreen amikor a Blackbear- IDFC dala szólalt meg a telefonom csengőhangjaként. Egy magán telefonszám hívott. Az ilyeneket soha nem szoktam felvenni. - Miaz? Nem veszed fel? - felém fordult Doreen. Gondolom idesítette a zene. Oda mutattam neki a képernyőt, megértően bólintott majd vissza fordult, hogy készre süsse a tojásait. Ő is tudja, hogy mi a dörgés.

Doreen szemszöge

- Rendben. Most öleld át a menyasszonyod  hátúlról a derekánál, ő pedig nézen fel rád, a szemedbe. - az esküvői képek utolsó darabjait lőttem el az imént. Most egy kicsit kifújhatom magam.

- Hálásan köszönünk mindent! Tessék, a pénz másik fele. - a vőlegény nyújtott át nekem egy csinos kis borítékot. Én átvettem tőle és a búcsúvétel után, elindultam egy kisebb sétára. Ha már itt vagyok a Margit-szigeten gondoltam kihasználom. A kamerát hagytam, hagy csüngjön a nyakamban. Már nem volt kedvem berakni a "kis" Dacia Dusterembe. Vagyis Daster-ünkbe. Ugyanis közös autónk Naomival. Bár neki is van jogsija, többnyire én vezetek. Ő nem szeret, de ez sosem derült ki, hogy miért.
Becsuktam a szemem séta közben és hagytam, hogy a meleg napsugár feltöltsön D vitaminnal. A következő pillanatban azonan levállaltam valakit. Szokásosan hozom a formámat.

- Ó elnézést! - a srác kb 178 cm lehetett csak 6 centivel nagyobb nálam, de még így is fel kellett rá néznem. Valószínűleg semmit nem értett abból amit mondtam, mert hiába maszk volt rajta, /amit nem értek miért, hisz a vírus már rég nincs jelen/  de még így is jól lehetett látni a fintort az arcán. - Elnézést. Figyelmetlen voltam! -mondtam ezúttal angolul.

- Nem gond! De legközelebb sétálj nyitott szemmel! - mondta barátságosan, intett majd tovább ment. Mit ne mondjak, nagyon ismerős volt. A szemei, a haja, a testalkata, a hangja. Tudom hülyén hangzik, hisz nem láttam a teljes arcát, mégis ismerős volt.

Sziasztok! 😊 Remélem tetszeni fog ez a sztori😊
Építő kritikákat elfogadok!
Jó olvasást 💜