Why me? /BTS story/ BEFEJEZETT

25.

Doreen szemszöge

2 nappal később

A kiakadásom napjának végén Nam és Tae úgy döntöttek átköltöznek hozzánk, tagadást nem elfogadva. Hát így is lett. Nem mintha nekem vagy Naominak lett volna ellenvetésünk.
Minnél több időt akartunk velük tölteni mielőtt... elmennének.
Megbeszéltük, hogy a tárgyalás napjáig mindenképpen itt kell maradnunk. Mivel, ha nem jellenénk meg, az ügy halasztásra kerülne és addig az a féreg szabadlábon lehetne. Azt pedig egyikünk se akarta.
És azután? Nos, ha minden jól alakul, akkor utánuk megyünk.
Fájó szívvel hagyom itt a kis szalonomat és a vevő körömet. De Namjoonért az életemet is oda adnám.

Azóta amióta itt laknak velünk sokkal jobban vagyunk Naoimal. Nem azért, mert a fiúk azt sem hagyják, hogy a kisujjunkat megmozdítsuk, hanem a puszta jelenlétük is ragyogást hoz a mindennapjainkba.

- Jó reggelt szerelmem! - fordult felém Namjoon és közelebb húzott magához, megszünetetve köztünk minden távolságot az ágyban. Félpucéran feküdt mellettem. Nem tudtam betelni kockái látványával.
Szemeit nem nyitotta ki, csak mosolygott és homlokon puszilt.
- Hogy aludtál?

- Jó reggelt Jonniem! Mióta veled alszom sokkal jobban! - mondatom végén orron pusziltam, mire azonnal kinyitotta szemét.

- Egy szinttel lejjebb kérem azt a puszit. - nem értettem mit akar. Csak felhúztam a szemöldököm, erre ő ajkaimra tapadt. Belemosolyogtam csókunkba amikor leesett mondatának jelentése.
Kezeimet hajába vezettem, Joon pedig a fenekemet kezdte el fogdosni.
Kezéért nyúltam és derekamra csúsztattam fel, persze azonnal vissza vezette kezét az előző helyére.
Megszakítottam csókunkat és a hátamra fordultam.

- Joonie.... - folytattam volna, de már nem tudtam, ugyanis Nam felém kerekedett és ismét ajkaimat falta.

- Mit szeretnél reggelizni? - kérdezte, miután elvált tőlem, arcomat simogatva.

- Téged!

Naomi szemszöge

1 órája nézem, ahogyan Tae édesen szuszog mellettem a hátára fordulva.
Ő olyan tökéletes. A bőre, a teste, a lelke. És én? Ahhjj... még mindig nem értem, mit szeret bennem.

Sikeresen önfelhergelésem után, úgy döntöttem, kimegyek a konyhába és legördítem az első adag kávémat.
Nem akartam felkelteni Taet a nagy mocorgásommal, így óvatosan átfordultam a bal oldalamra és már csúsztam is lefelé az ágyról ám hirtelen vissza kerültem a kiinduló pontomra.

- Hová szöksz törpikém? - Tae reggeli, rekedtsen hangjával suttogott a fülembe. Szóval ő húzott vissza.

Lassan felé fordultam, nem akartam hirtelen mozdulatot tenni, nehogy megüssem, amilyen szerencsétlen vagyok.
Szemeit épphogy résre nyitotta ki. Lászott rajta, hogy még mindig nagyon fáradt. Bár egyáltalán nem csodálkozom. Ő és Nam 2 napja a kívánságainkat lesik. Nem engedik, hogy bármit is csináljunk. Még főztek is nekünk. Illetve Tae főzött. Nam bor felelős volt. Nem akarta felgyújtani a házat.
Na meg éjfélig beszélgettünk és alig múlt 7 óra. Szóval nem aludta ki magát.

- Csak a konyhába indultam kávéért.

- Majd hozok én neked. - ledobta magáról a takarót és indult volna ki, de én visszahúztam a karjánál fogva.

- Nem! Hagyd csak majd hozok magamnak! Te pihenj még. - fejét óvatosan a párnára taszítottam és felé hajoltam. Kezemmel a feje mellett támaszkodtam meg. - Nem kell körbe ugrálnod engem. A szerelmem vagy, nem a szolgám. - mondtam, közben egyre közelebb hajoltam hozzá, majd megcsókoltam.
Tae váratlanul alsó ajkamba harapott.
Felszisszentem és azonnal elváltam tőle.

- Auch! - a fájdalom forrására kaptam a kezem.
Tae felült és ezúttal ő fektetett le.
- Ezt még visszakapod! - fenyegettem meg szerelmemet.

- Én is úgy gondolom, hogy ezért büntetés jár! Szóval... - kezével arcomtól egészen a csípőmig cirógatott végig. - Büntess meg törpilla!