Why me? /BTS story/ BEFEJEZETT

12.

Ha csak ő nézné a tévét nem mennék át segíteni, tudjuk jól miért. De nem szeretnék a többiekkel is kiszúrni.

- Persze menjünk. - visszanyúltam a zár belsejébe a kulcsért, majd becsuktam az ajtót és mentem Hobi után.
A kis szállásukba belépve egészen elcsodálkoztam.
Elsőként mennyei illatok tömkelege csapta meg az orromat. Jin főz. Állapítottam meg.
Ráadásul patyolat tisztaság volt bárhová néztem. Nem erre számítottam, hogy őszinte legyek. 7 fiú egy lakásban és mégis.... szinte hihetetlen.

- Szia Naomi! Miujság? - a konyha előtt elhaladva üdvözölt Jin. Tehát a megérzésem nem csalt.

- Szia Jin! Én vagyok a megmentőtök tévé ügyileg. Min ügyködsz épp? - kíváncsian kukkantottam a gáztűzhelyre, de nem igazán volt ismerős a készült étel.

- Jjajangmyeon készül. Maradsz ebédre? - tényleg nem erre hajtottam, egészen meglepett Jin ajánlata.

- Köszi. Talán majd legközelebb. - ezt a pár szót amit váltottam Jinnel, Hobi türelmesen kivárta mellettem.
A nappaliba érve, ahol a tévé volt, a veszekedő Namjoon és Jungkook fogadott. A távirányító volt a vita tárgya.

- Sziasztok! - üdvözöltem őket. A tévére néztem és kitört belőlem a nevetés.
Nem csak a feliratott távolították el, hanem minden lehetséges beállítást. Gondolok itt a kép minőségére, színére, élességére. - Mi a fenét csináltatok? - közben abba hagyták a kis csatájukat és bűnbánó mosollyal néztek rám.

- Csak a fiúknak akartam koreai feliratot beállítani. Értik ugyan az angolt, de még mindig jobban szeretik az anyanyelvüket. - szabadkozott Namjoon.

- És ez lett belőle? - közben elvettem tőlük a távirányítót és neki láttam helyrehozni amit ezek ketten elállítottak.

- Nem csak az én hibám! Kook is belepiszkált! - hárított Namjoon.

- Azért történt meg ez, mert te nem akartad ide adni a távirányítót! - Kook Namjoon karjába boxolt egyet. Még mielőtt verekedni kezdtek volna vissza adtam nekik az említett tárgyat.

- Tessék! Kész. De ha lehet ne játszadozzatok vele többet. - megsem akartam várni a köszönet nyílvánitásukat. Indultam a bejárati ajtó felé és ekkor Tae és Jimin léptek ki az egyik szobából.

- Naomiii. - sikította felderült arckifejezéssel amint meglátott Jimin, majd megölelt. Akarva akaratlanul is Taehyungra néztem, akinek látszólag nem tetszett, hogy Jiminnel ilyen közel vagyunk egymáshoz. Én meg csak azért is viszonoztam Jimin ölelését. Talán féltékennyé akartam tenni. Talán csak tesztelni akartam.
- Mi járatban itt? - érdeklődött Jimin miután kibontakoztam öleléséből.

- A 2 kisgyerek játszadozott a tévével. - Namjoon és Kook felé böktem, akik durcásan néztek rám, amivel méginkább engem igazoltak.

- És nekem nem jár ölelés? - Jimin újabb kérdésre nyitotta száját, de Tae beelőzte. Mindannyian kíváncsian néztek rám. Várták, hogy közeledek e Tae felé vagy sem.

- Nos, akkor viszlát fiúk! Hamarosan találkozunk! - tértem ki Tae kérdése elől.
Intettem a fiúknak, majd gyors léptekkel igyekeztem kifelé.

- Tényleg nem tudsz itt maradni? - Jin nagyon marasztalni szeretett volna.

- Nem, sajnos nem. Vár a munka. Szia Jin! - csak elhadartam a mondandómat, meg sem álltam.
Váratlanul ért Tae kérése, ezért szerettem volna minnél előbb hazamenni.
Mielőtt becsukhattam volna az ajtajukat valaki megfogta. Hátra pillantottam és Taehyung állt az ajtóban. Arca kifejezéstelen volt. Megakarta fogni a kezem, mire én elengedtem a kilincset. A saját ajtóm elé léptem és a kulcsomért matattam a zsebeimben. Tae gyorsan a hátam mögé érkezett és megölelt hátulról. Kezeit a pulóverem zsebébe dugta és kezét össze kulcsolta az enyémmel. Álát gyengéden a vállamra helyezte.

- Mit csinálsz Tae? - remegő hanggal kérdeztem tőle. Magam sem tudtam mi történt velem. Hogy tud belőlem ilyen érzéseket kiváltani? Nem szerethetek belé! Nem! Nem hagyhatom, hogy fájdalmat okozzon!

- Te nem adtál ölelést. Hát most adok én! - még jobban belém bújt. Megéreztem lehelletét a nyakamon ami miatt elhúzódtam tőle és szembe fordultam vele. - Mi a baj? - aggódó tekintettel mért végig.

- A... a nyakam... e...eléggé... érzékeny. - libabőrös lettem. Kezemmel a nyakamat kezdtem el simogatni, hogy ez a bizsergető érzés mihamarabb elmúljon.
Basszus Naomi! Mi van veled? Még beszélni sem tudsz a jelenlétében?

Tae ravasz mosolyra húzta arcát és egyre csak közeledett.
Próbáltam elővenni a ház kulcsomat, hogy mielőbb eltűnhessek a közeléből, de egyszerűen nem találtam.
Aztán megpillantottam Tae kezében ahogyan didadalmasan meglóbálta, mert bizonyára észre vette, hogy azután kutatok.

- Most nem menekülsz. - az eddigiek közül talán most került hozzám a legközelebb. Képtelen voltam az egyenletes légzésre vagy a gondolkodásra.
Orrát az enyémhez érintette és farkas szemet néztünk. Igen... most még arra is képes voltam, hogy a gyönyörű szemeibe nézzek.

Menekülési útvonalam nem volt.
Fal a hátamnál, Taehyung kezei pedig szorosan a derekamra simultak.
Ajkai lassan közeledtek az enyém felé. Az utolsó centinél egy hatalmasat nyeltem, majd megéreztem mézédes ajakait. Egy apró, mégis érzelmekkel teli csók után elhúzódott tőlem. Teljesen megrészegített.

- Lehet, hogy megbolondultam, de... úgy érzem... vissza fordíthatatlanul beléd szerettem. - aligha feltudtam fogni amit mondott. Soha, senki nem mondott még ilyesmit nekem.

- Miért pont én? Miért pont belém?