Why me? /BTS story/ BEFEJEZETT

21.

Doreen szemszöge

13:30

- Most meg hova megyünk? Nem úgy volt, hogy a Halászbástya után a moziba megyünk? - kérdeztem értetlenkedve Namjoontól ugyanis ő vezetett.

- De, de oda is megyünk. Majd... - még nem tudja, hogy nem szeretem ha valaki nem mondja el hova visz. Összeszűkült szemmel néztem rá és már épp szóra nyitottam a szám, amikor Jin szólalt meg.

- Sejin írt, hogy beszéde van velünk.

- A szállására megyünk. - Jimin fejezte be a gondolatot.
Nah remek... hátha egy óráig fog papolni.
Előre tudom, hogy a megbukott Korean World lesz a téma.
Mivel Aaron tettei futó tűzként terjedtek, a csatorna nézettsége lenullázódott, a dolgozók meg mindannyian felmondtak, velünk az élen, így kénytelen volt megszüntetni.
De, ha nem most akkor 2 hét múlva, amikor is, a tárgyalások után börtönbe vonulna. Legalábbis én nagyon bízom benne, hogy oda fog kerülni, mert egyenlőre szabadlábon védekezhet.

- Nem muszáj az autóban maradnod. Sejin szívesen lát. - ajánlotta fel Hoseok, mire egy enyhe "Auu" hagyta el a száját. Valószínű, hogy a mellette ülő Jin bökte oldalba vagy hasonlók. Így adta a tudtára, hogy az ajánlata nem jó ötlet.

- De muszáj. 1 részt, mert semmi közöm a dolgaitokhoz, amiket megakar veletek beszélni. Másrészt meg.... - gondolkodtam valami frappáns kifogáson, de semmi nem jutott eszembe.

- Eddig jó! - nevette el magát Yoongi. - Ne aggódj, semmi olyat nem fog mondani, amit te ne hallhatnál. Szóval nem kell a kifogás.

- Nem megyek fel a lakására. Vita lezárva.

14:00

Így is történt. Kerek 30 percet vártam rájuk az autóban, a dög melegben.
Még jó, hogy van légkondi a kicsikében.

- Nos? - kérdeztem miután mindannyian beszálltak az autóba, kicsit sem bíztató arckifejezéssel.

- Semmi, semmi. Csak egy kicsit sokat beszélt. - legyintett Namjoon és már indította volna az autót, de kezemet a combjára tettem.

- Ne mond, hogy semmi. Ne hazudj! Az arcotok nem fáradtságról árulkodik. Kivele! - úgy fordultam az ülésben, hogy mindannyiójuk arcát láthassam. A többiek először egymásra, majd vezetőjükre emelték tekintetüket, aki olyan pozícióban ült, mint én. Igaz, a kormánytól kicsit nehézkesen, de  hátra fordult ő is.
Nam fejével Jin felé bökött, ezután Ő kezdett el beszélni.

- Az a helyzet... Hogy mivel nem lesz hétfőn műsor, így... a további teendőinket.... előrébb tudta hozni Sejin. Szóval, ha minden úgy halad ahogyan ő tervezte...

- Akkor mához 1 hétre utazunk vissza Koreába. - Jungkook nyögte ki végül, mire Jin szúrosan nézett rá. - Bocs hyung, de úgy éreztem soha nem érsz a mondat végére, olyan lassan beszéltél. - fel emelte a kezét védekezés képpen.
Én előre fordultam és fogalmam sem volt, mit mondhatnék.
Hideg zuhanyként ért ez az egész. Tudtam, hogy eljön egyszer, hogy vissza kell menniük, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar lesz...

- De ne aggódj Doreen! Kitalálunk valamit!

- Igen Namjoon? És mit? - talán kicsit flegmán kérdeztem, bár nem állt szándékomban.

- Te és Naomi jösztök velünk! - amint Jimin kimondta a nevét feléjük fordultam ismét és fenyegetően rájuk szegeztem mutatóujjamat.

- Naominak erről egy szót se! Most megy át egy lelki traumán! Nem hiányzik neki most még ez is! - persze, hogy rögtön érte aggódtam. Nem mondom, hogy én jól vagyok. Hisz, engem is itthagy hamarosan életem szerelme.... de még tudom tartani magam. Viszont Naomi?... Nos, nem vagyok benne biztos, hogy ezt túl élné.
Ha most megtudná biztosan nem...
Fel kell készítenem előtte.

- Ugyan már! Azt sem hagyja, hogy Tae megálljon mellette! Nem hinném, hogy most foglalkozna azzal, hogy elmegy. Sőt lehet örülne neki...

- Szerencséd Yoongs, hogy nem érlek el, mert most olyat kapnál... - helyettem Jungkook adott neki egy nyaklevest. - Köszönöm. - háláltam meg tettét, mire ő büszke mosollyal az arcán biccentett, majd folytattam.
- Naomi mindennél jobban szereti Taehyungot! Ha megtudja, hogy elmegy, megszakad a szíve!

- Hisz tudtátok az első találkozásnál is, hogy nem maradunk itt örökké!

- Igen tudtuk Hoseok! De azt nem, hogy akkor fogtok elmenni, amikor a legnagyobb szükségünk lesz rátok! - itt már nem bírtam. Nem tudtam tovább poker face-el ülni és mutatni, hogy milyen erős vagyok. Az első könnycseppet követte a többi.
Ekkor fogtam magam, majd kipattantam az autóból és szaladni kezdtem.
Nem akartam, hogy sírni lássanak.
Fájt, hogy néhány tag, nem hitte el, vagy nem tudta, hogy nekem és Naominak milyen fontosak is ők valójában.
Nam próbált vissza rántani, de nem ért el.

- Doreen gyere vissza! - Jin kiabált utánam. Mikor úgy éreztem elég messze vagyok már, vissza pillantottam.

- Most... hagyjatok! Menjetek haza! Vagy bánom is én! - kiáltottam, majd szaladtam, amerre a lábaim vittek.
Jelen pillanatban nem érdekelt a rengeteg kíváncsi szempár.
Semmi és senki nem érdekelt. Csak az, hogy most, attól a 6 személytől a lehető legmesszebb kerüljek.
Felakartam dolgozni, hogy hamarosan kiszállnak az életemből. Egyedül.