Solus - I Know What You Did Last Summer

22

young and sweet

Miután Emily távozott még felmentem a szobámba, s ledőltem az ágyamra. Minden olyan keserédes volt. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene éreznem.

Hat óra után két perccel hallottam, hogy megszólal a csenegő, így felültem, bár egy pillanatra muszáj volt megállnom. A fájdalom a hasfalamba lassan kúszott vissza. Napi három fájdalomcsillapítót vehettem be, így felálltam, s a fürdőszobában tartott kis narancs dobozból kiráztam magamnak egyet. Egy pillanatig bámultam a tenyerembe hullott pirulát, majd bedobtam a számba. Nem akartam szenvedéssel tölteni a randit.

A tükörben megigazítottam a beret-em, majd lesimítottam a szoknyám. Aranyosnak láttam magam, mely végülis egész jól hatot a hangulatomra is.

Lesiettem a lépcsőn, majd az asztalról felvettem a telefonom, és elindultam az ajtó fele, de ekkor már apám ott állt és Damiennel beszélgetett. Felvette a nagyon szigorú-és-fontos ember vagyok arcát, melyhez nem igazán voltam hozzászokva, de ha ettől ő jobban érezte magát, hát tegyen úgy.

A szüleim és Damien is a nappalinak a szélén álldogáltak, így odasétáltam hozzájuk.

- Apa, ne ijeszd halálra. - léptem oda mellé és felmosolyogtam Damienre, akinek szemében ábránd ült.

- Nagyon csinos vagy, édesem. - nézett rám apám, én pedig megköszöntem, majd várakozóan néztem Damienre.

- Tessék, ez a Tied. - nyújtott át egy csokor virágot nekem pedig hatalmasra nőtt a szemem. Mosolyogva elvettem. Világoskék selyempapírba voltak becsavarva apró fehér virágok, melyek édesen illatoztak a rózsaszín tulipánok mellett.

- Igazán? Köszönöm szépen. Gyönyörű. - elnézést kértem, s visszaléptem a konyhába, hogy a vázába tegyem. Anyu a nappalin át egy félmosolyt küldött az irányomba, míg én a vizet engedtem. Gyorsan a vízbe helyeztem a csokrot, majd felvettem a kabátom, és visszasétáltam a szüleim mellé, akik small-talkkal tesztelték Damient. Válaszaiból ítélve, szerintem elég jól teljesített, bár a szüleim elég érdekes kérdésekkel bombázták.

- Apa, elég lesz, el fogunk késni. - vágtam egy grimaszt, és elsétáltam Damien mellett, elkapva a karját az ajtóhoz sétáltam vele.

- Viszlát Mrs. Coldstone, Mr. Coldstone. - köszönt el Damien, majd végre kilöktem az ajtón és a szüleimre még utoljára visszanéztem, amolyan 'ne-merészeljetek-követni-minket' tekintettel. Mindketten vigyorogva feltartották a hüvelykujjukat, én meg csak megráztam a fejem és becsuktam az ajtót.

Megfordultam, és felmosolyogtam Damienre.

- Aranyosak a szüleid. - mondta végül, ahogy karjába kapaszkodva a kocsihoz sétáltunk.

- Úgy gondolod? - vontam fel a szemöldököm.

- Az enyémek rosszabbak, legalábbis. - vágott egy grimaszt én meg elnevettem magam.

Damien kinyitotta a kocsija ajtaját, s beültem és bekapcsoltam az övem, ahogy ő becsukta az ajtóm, és átsétált a másik oldalra. Ő is beszállt, majd mielőtt elindította volna a járművet rámnézett s elmosolyodott.

- Igazán gyönyörű vagy, Emma. - mondta, nekem pedig a komoly hangsúlyától pír szökött az arcomba. Elmosolyodtam.

- Köszönöm. És Damien... Te is igazán helyes vagy. - mondtam neki, miközben lenéztem, mert kissé kínosan éreztem magam.

- Úgy gondolod? - változtatta a hangját gyerekesre, s arcát két tenyere közé fogta, majd felém intett s gyermeki mosollyal az arcán pislogott. Hitetlenkedve néztem rá. Egyik pillanatban úgy néz ki, mint a maffia vezetője, s a következő pillanatban úgy viselkedik, mint egy gyerek. Nem bírtam ki nevetés nélkül.