Solus - I Know What You Did Last Summer

20

Hangzavar

Péntek este a kórházban elég gyors ellátást kaptunk. Caleben mindenféle teszteket végeztek, mert aggódtak, hogy agyrázkódáson kívül valami más baja is lehet. Nem igazán voltam otthon az orvostudományban, így a felét amit az orvosok mondtak neki nem értettem.

Ami engem illet, megrepedt a bordám, mely egy röntgenfelvételből kiderült, s bevertem a fejem. Közölték, hogyha bármi problémám lenne az elkövetkező napokban azonnal jöjjek vissza, mert agyrázkódásom lehet, de hogy amúgy én jól voltam.

Két órán keresztül vizsgálódtak, ó, és még ultrahongot is csináltak a hasamon, félve attól, hogy valamilyen belsőszervem is sérült, esetleg megrepedt, mert elég durván megzúzódott a hasfalam.

Egy két ágyas szobában vártunk. Caleb az ágyában feküdt, adtak a fejére fájdalomcsillapítót, melynek mind ketten örültünk. Csak vártunk meg beszélgettünk, mint régi barátok, mely elég furcsa helyzetet szült. A szüleinket értesítették, mint az orvostól megtudtuk, mivel mind a ketten 18 év alattiak voltunk.

Aztán talán olyan 8 körül megérkeztek a rendőrök, s kérdezgetni kezdtek minket. Csak alap kérdések, nevünk, mi történt, ittunk-e blablabla. De persze Caleb vérvételén látszott, hogy nem. Aztán elmondtam a szarvas storyt és meg sem lepődtek.

Az egyik járőr elhozta a táskám, melyet megköszöntem. Majd, Calebbel közölték, hogy a kocsija totál kár volt, de ezt valahogy mind a ketten sejtettük.

- Mindenesetre, örülök, hogy mind a ketten jól vannak. - nézett ránk az egyik járőr, aki eddig jegyzetelte a kérdéseire a válaszunkat. Mindketten elmosolyodtunk, majd kinyílt az ajtó, és az első dolog, mely elkapta a tekintetem a hollófekete haj volt.

Kaitlyn aggodalmas tekintettel rohant az irányomba, majd szorosan megölelt.

- Úr Isten Emma, nem hiszed el mennyire megijedtem, amikor hallottam mi történt! - kicsit felnyögtem, ahogy szorított, így hirtelen elengedett. - Mi az? Mi fáj? Az orvosoknak mondtad, hogy fáj?

- Nyugi, Kaitlyn semmi komoly. ÉS igen, tudnak róla. - néztem rá mosolyogva, miközben kicsit megdörzsöltem az oldalam. Elnéztem Kaitlyn fölött, és megpillantottam az apja aggodalmas arcát. - Jó estét Mr. Adams.

- Szervusz Emma. Jó látni, hogy nincs nagy bajod. - mosolyodott el a férfi.

- Köszönöm. - feleltem, majd a harmadik személyre kúszott a tekintetem. Emily ekkor már Caleb ágya mellett volt, és megölelte a fiút, aki csendesen próbálta nyugtatgatni, hogy nincs baj.

- Összevarrták a homlokod? - simított a fiú fejére s könnyes, üvegzöld szemeivel tanulmányozta a felszakadt bőrt.

- Ja, de nem nagy vész, jó? Nem kell ennyire aggódni. - nézett fel Caleb, ahogy Emily arcát tartotta.

Visszafordítottam a fejem Kaitlyn irányába, majd lassan gondolkodni kezdtem.

- Egyébként, hogy kerültök ide?

- Én is meg Emily is a rendőrségen voltunk, amikor apához beérkezett egy hívás arról, hogy a Rosewoodba vezető összekötőn baleset történt. Mivel közös az út Huntervillel, emiatt kénytelenek a Rosewoodi rendőrséget is értesíteni. - mondta türelmesen. - Ajh, annyira parás volt, amikor az operátor bemondta a neved, mint telefonáló.

- Ah, elhiszem. . majd Mr. Adamsre néztem, akinek szintén gondolom az volt a dolga, hogy kikérdezzen minket. - Nem tudja, hogy a szüleim tudnak-e erről?