Solus - I Know What You Did Last Summer

10

Bleed 

A hétvége elrepült, és ahogy teltek a napok, egyre korábban lett sötét, és hűvösebb. Főleg, ha erdős, hegyes területen élt az ember, az tudhatta, hogy meglehetősen korán ősziesre fordult az idő. 

A második hetem meglehetősen nyugodt volt. Talán annyi izgalom ért, hogy Damien átkérte magát a hétfő reggeli kémiára a kosáredzései miatt, de így sem mellettem ült, ami csak jó volt. Nem akartam, hogy túl sok közöm legyen hozzá. A suliban amúgy sem beszéltünk, pedig amúgy rengeteg közös óránk volt. De értettem, hogy miért nem akart kapcsolatot teremteni kettőnk között...

Továbbra is ő volt a suli rossz fiúja, azonban hálás voltam neki, hogy ő nem piszkált. Liv pedig egyre több időt töltött vele, ami számomra igen kedvező volt, mivel akárhányszor Damien a közelében volt minden figyelmét neki szentelte, s ha Damien a teremben volt egy szava sem volt hozzám. Ó, reméltem összejönnek, és megszabadulok a csajtól. 

Kaitlyntől és Emilytől tartottam a minimum 2 méter távolságot. Igyekeztem rájuk sem nézni, azonban ez a tesi órákon kissé nehézkes volt, főleg, ha páros feladatokat kellett csinálni. 

- Coldstone! Jöjjön ide! - kiabálta át a termet Ms. Hilfiger, én pedig kénytelen kellett átfutottam a terem másik felébe. Mind egyenruhában voltunk. Combközépig érő rövidnadrágban, és félhosszú, fekete ujjú, amúgy fehér pólóban. Mit ne mondjak, a poló lebegett rajtam, a nadrágba pedig kénytelen voltam plusz gumit varrni, hogy fent maradjon. Igyekeztem kajálni, de általában olyan ideges voltam, hogy alig bírtam normálisan enni. 

- Igen, Tanárnő? -álltam meg előtte, s mellette Emily állt keresztbefont karral. 

- Segítsen Ms. Holtonnak a kézenállásban. 

- Nem segíthetne valaki más? - kérdeztem, mivel láttam Emily arcán a fájdalmat. 

- Nem, és amúgyis barátok, nem? Segítsen neki. - mondta a tanárnő, majd ordítani kezdett a terem másik oldalán baromkodó fiúkkal, akik amúgy a focicsapat edzőjével lettek volna, de ő ma hiányzott. 

Emilyre emeltem a szemem, de ő nem volt hajlandó rámnézni. 

- Nézd, minél hamarabb elkezdjük, annál hamarabb mehetünk. - mondtam nagyot sóhajtva. Végül leengedte a karját, és odasétáltunk a szőnyeghez.

- Mondd, mit csinálja. - forgatta a szemét, én meg felálltam a szőnyeg elé, és magyarázni kezdtem. 

- Beállsz kissé rézsutosan, szerintem úgy könnyebb. Majd veszel egy nagy lendületet, mintha cigánykerekezni szeretnél - mutattam be, és megálltam a kezeimen pont a szivacs előtt, majd behúztam a fejem, behajtottam a kezeimet, és végiggurultam a szőnyegen, majd felálltam, és visszafordultam. - és ennyi. De majd mondom, miközben csinálod. 

Emily nagyot sóhajtott, és beállt ő is a szivacs elé. Nyugtattam, hogy elkapom a lábát, csak bízzon bennem... Öhm, szar szóhasználat. 

Mindenesetre, fellökte magát, én pedig elkaptam a lábát. 

- Nagyon jó! Most hajlítsd be a kezeidet, és hajtsd le az állad a mellkasod fele. - mondtam, ahogy elengedtem a lábát, és hagytam, hogy guruljon. Oké, nem tudott felállni a végén, de ez is egy szép kezdet volt, főleg, mivel tudtam, hogy Emily nem igazán volt oda a talajtornáért. Ő inkább a labdajátékokat szerette, főleg a röplabdát. 

Még háromszor- négyszer megcsináltuk, de mindig visszaesett a fenekére a végén. 

- Jó volt, amikor gurulsz próbálj nagyobb lendületet belevinni, és akkor fel tudsz állni. - mondtam neki, miközben ő a szőnyegről nézett.