Solus - I Know What You Did Last Summer

6

A tónál

Kaitlyn visszajött a nyár végén. Fehérebb volt, mint amikor elment. Természetesen az apjával ezen viccelődtünk. 

- Köszi, abbahagynátok végre? - kiabált Kaitlyn a konyhából. Én csak összevigyorogtam az apjával. Mr. Adams egy nagyon jó fej ember volt. Egyszerű, de rendkívül kedves és jó szívű. A lánya is sok esetben hasonlított rá. 

- Mesélj nekem Emma, alig látlak most már titeket az utcán. Amikor gyerekek voltatok Emily, Kaitlyn meg Te folyamatosan a környéken bicikliztetek. - ivott teájába bele Mr. Adams. Kaitlyn eltökélten ügyelt apja egészségére, így nem engedte, hogy bármiféle koffeint igyon este. 

- Jaj, apa, az már minimum 8 éve volt. - jött vissza Kaitlyn kezében egy tálcával, melyen két pohár és egy kancsó limonádé helyezkedett el. Kaitlyn egész magas volt, és vékony, de izmos. Válláig érő, holló fekete haja volt, de a szemei türkiz kéken ragyogtak, melyet nagyon irigyeltem tőle. Érdekes szépség volt, plusz nagyon kedves és odafigyelő. 

- Áh, az nem lehet! Mintha csak tegnap lett volna. - ráncolta a szemöldökét az egyenruhás férfi, de elmosolyodott a lánya meg játékosan a karjába boxolt. 

- El fogsz késni, apa. -  ült le végül Kaitlyn, és Mr. Adams az órájára nézett, és felállt. 

- Igazad van. Jó volt látni, Emma. - mosolygott rám, majd egy puszit adott lánya fejére. - Okosan a tábortűznél, nincs alkohol, és legkésőbb éjfélre itthon vagy. 

- Értettem, uram! - szalutált Kaitlyn, és apja visszaszalutálva elbúcsúzott. 

- Annyira aranyosak vagytok. - támasztottam meg az állam az asztalon, és vigyorogva néztem a hollóhajú lányra. 

- Ó, kuss. - nevetett, és öntött a jeges folyadékból a poharamba. 

- Na és, milyen volt az anyukádnál? - kérdeztem, miközben felhúztam a térdeimet a székre. Kaitlyn vágott egy grimaszt mielőtt belekezdett volna, én meg felnevettem. - Ne már, annyira nem lehetett rossz. 

- Kezdődött azzal, hogy elvette a telefonom. - forgatta a szemét. - Mert azt szerette volna, ha a féltesóimmal töltöm az időt. Aztán minden vasárnap templom, de nem olyan mint itt. - hadonászott teljesen kiakadva. - Ott végig kiabáltak, meg 'Éljenek az Égiek'-eztek és mindenki összeölelkezett, esküszöm egy szektára hasonlított. - ült undor Kaitlyn arcára, én meg kicsit félrenyelve a limonádét felröhögtem. 

- Ne már, nem hiszem el! 

- De, hidd el! - ugrott fel, és ordítani kezdte a mantrákat, amiket ott tanult, természetesen kifigurázva azt, és az ég fele boxolt. Én már a földön fetrengtem, és az oldalamat fogtam. - Éljen az örök! Érzitek az energiát? Érzitek az Urunk erejét?! 

- Úr Isten, a pokolra jutunk. - röhögtem, és a könnyeimet töröltem. 

- Áh, nem mindegy? - ült le Kaitlyn vigyorogva. - A féltesóim viszont egész okésak voltak. Az ikrek kicsit parák, de nem voltak köcsögök. 

- Kaitlyn, 8 évesek, nem? 

- Azok a legijesztőbbek. - dőlt előre őrült macskásnő tekintettel, én meg ismét nevetni kezdtem. 

- És az apukájuk milyen volt? - kérdeztem. 

- Meglepően normális. Autószerelő, szóval egészen földhöz ragadt. Meg tök rendes volt, kérdezett rólatok, meg apáról is. Nem volt benne semmi gyűlölet. - mondta kicsit nyugodtabban, majd lebiggyesztette az ajkát. - De hiányoztatok.