Solus - I Know What You Did Last Summer

27

Családi vacsora

A karácsony lassan telt. A 25. a családé volt, ebben megegyeztünk a szüleimmel, aztán a 26. idén kicsit más volt. Általában Emily és Kaitlyn átjöttek, de most anyám rá sem kérdezett, és volt egy nagyon rossz megérzésem. 

Christopher és Kaitlyn aznap késő délutánra voltak várhatóak. Kicsit előtte a nappaliban üldögéltem a kanapén, egy könyvvel a kezemben, melyet anyuéktól kaptam.  Csendben szólt a karácsonyi zene a háttérben, a nagyi valami magazint olvasgatott a másik kanapén, de néha fel-fel nézett belőle. 

- Emma, drága, anyád mondta, hogy idén szerepeltél egy iskolai darabban. - szólalt meg hirtelen. 

- Aha... A barátaimmal csináltuk. - feleltem föl sem nézve a könyvbből. 

- Értem...- mondta, de szinte hallottam, hogy az agykerekei kattognak. - Édesanyád azt is mondta, hogy ez egy melegkről szóló előadás volt, és csak gondolkodtam, hogy... 

- Igen, nagyi? - néztem fel, de az arcom elől nem mozdítottam a könyvet. 

- Hogy tudod, Te is inkább a lányokat preferálod.... romantikus parnerként? - akadozott egy kicsit a beszéde, én pedig leengedtem a könyvem. 

- Tessék? - erőltettem egy mosolyt az arcomra. 

- Nem baj, ha igen! Nem baj, ha igen....- mondta azonnal, kétszer is megerősítve. - Teljesen elfogadóak vagyunk nagyapáddal, a szüleidet sem zavarná, csak jó lenne tudni, hogy... - szignált a kezeivel, azona a tipikus nagymama módon. 

- Mi? Nagyi, nem! - tettem a kezemet a szememre. Nem hiszem el, hogy mindig az én életemben kell turkálni. 

- Nincs benne semmi szégyelni való, Emma. - mondta a nagyi azon a tipik bizalmaskodó hangon. - Tudod, mi is voltunk fiatalok, mi is sok mindent kipróbáltunk. - magyarázta, nekem meg értetlen tekintet ült ki az arcomra, és csak kínos érzelmek kezdtek bennem kavarogni. 

- Nagyi! - vágtam közbe végül. - Csak amiatt szerepeltem abban az előadásban, mert Sarah késett, és azért segítettem, mert Théa megkért rá. Csak segítettem a barátaimnak... - mondtam, ahogy felhúzott térdeimre fektettem a könyvet. 

- Ó, oké. De, ha szeretnél mondani valamit, nekünk bármit elmondhatsz. - mondta, s ismét fellapozta az újságát. 

- Köszönöm, nagyi... - mondtam, melyre ő csak kacsintott, majd mind a ketten a folyosó irányába néztünk, ahogy megszólalt a csengő. 

- Ez valószínűleg Kaitlyn és Mr. Adams lesz. - álltam fel és feledugtam a lábam a rénszarvasos mamuszomba. Kaitlyn ismét rátenyerelt a csengőre, így míg futottam az ajtó fele, elkiáltottam magam. - Nyitom! Istenem, nyitom már! 

Odaértem az ajtóhoz, és konkrétan feltéptem. Amint kitárult az ajtó viszont csondálkozva néztem Kaitlynre, akin piros kabát feszített, mikulás sapka volt a fején. Az apukáját már nem is tudtam felmérni, mivel a következő pillanatban Kaitlyn már a nyakamba is ugrott. 

- Emma, boldog karácsonyt! - nyomott puszikat az arcomra. - Jól vagy? 

- Sose jobban. - nevettem fel, majd még mindig Kaitlynt ölelgetve, felnéztem az ajtóban álldogáló férfira. - Szép sapka, Mr. Adams. 

- Köszönöm, Emma. - mondta fáradtan, fején egy mikulás sapkával, kezében karácsonyi fémdobozokkal. 

- Mrs. Hanson! Rég láttam! - kiáltott fel Kaitlyn, ahogy elengedett és mosollyal az arcán köszöntötte a nagymamám, míg én beljebb tessékeltem Mr. Adams-et, s becsuktam az ajtót.