Solus - I Know What You Did Last Summer

7

Bevásárlás

Augusztus végén, ha csak pár YouTube videót akarsz nézni, fel kell készülnöd arra az eshetőségre, hogy a kreátorok telihányják az oldaladat Back To School videókkal. De az utimate emlékeztető arra, hogy vissza kell menned a pokolba, elnézést, az iskolába, amikor a Netflix nyilvánossá teszi a legújabb tini drámáját. Egyrészt boldogsággal tölt el, mert a magányos péntek estéidet kitalált szereplők szenvedéssel teli életébe fojthatod, másrészt azonban lehet, hogy rá kell döbbened arra, hogy a jelenlegi életedben több a dráma, mint a sorozatban. 

Ami a drámát illeti, a hétvége folyamán millió meg egy képet kaptam arról, ahogy 'megcsókolom' Calebet. Minden képen én húzom magam felé, ő meg kissé széttárt karokkal, meglepetten bámul az arcomra. Ha jól láttam csak két szemszögből készült kép. Egy Kaitlyn mögül (kicsit belelógott a fekete haja a kép szélébe) a másik pedig inkább távolabbról, kicsit Caleb mögül, de még így is jól látszott, hogy én vagyok a 'bűnös'. 

Nyilván ebből kaptam olyan editeket, ahol nagyon rá van nagyítva a fejünkre, néhányon még kedves üzenet is volt. Egy idő után már meg sem nyitottam a képeket Snap-en, az Instagramomat meg deaktiváltam, míg el nem ült a dráma. De elnézve, hogy pénteken történt minden, valószínűleg tartottam, hogy az első hete a sulinak arról fog szólni, hogy mekkora görény vagyok... 

Emily és Caleb népszerű volt... Nade én is az voltam, így nem értettem, hogy történhetett az, hogy az én pártomon senki sem állt. Senki sem mondta, hogy ez egy 'nagy félreértés' vagy 'hiányzik a kontextus'. Ennyire szar ember lettem volna? senki sem feltételezi azt rólam, hogy sosem tennék ilyet a legjobb barátommal? Oké, a képek eléggé magukért beszéltek, de sosem bántottam senkit! Legalábbis nem tudok arról, hogy a gimis éveim alatt bárkit megbántottam volna... 

Szeptember 3-án indult a suli, s az előtte levő hétvégét a szobámban töltöttem. Szombaton olyan dagadt szemekkel keltem, hogy anyu el akart vinni allergia vizsgálatra. Beletelt egy fél órába, míg sikerült neki beadnom, hogy a bulin valami csilis cuccot ettem és véletlenül beletöröltem  szemembe. Apám morgott valami olyasmit, hogy jobban kellene vigyáznom magamra, és ekkor anyám nekiállt a 'nem eszel rendesen' mantrának. Sikeresen összevesztünk azon, hogy kávén és kenyeren nem lehet élni, és ideje lenne normálisan étkeznem. Mondjuk úgy, hogy neki szakmai ártalom volt a vitázás, nekem meg a véremben volt. Legalább megvolt az okom arra, hogy miért nem jöttem ki a nap további részében a szobámból. 

Vasárnap ismételten kihagytam a templomot, pedig akkor igazán hallgattam volna valami lelki megynyugvást hozót. Kb. 10 órakor lekászálódtam az álmatlan éjszakám után, és leültem az étkező asztalhoz. Anya már nagyban főzött, apám meg gondolom a dolgozószobájában üldögélt. 

Nem telt bele sok, hogy anyám letegyen elém egy tányért, melyen két háromszögre vágott PB&J szendvics feküdt, majd mellé letett egy pohát narancs levet. 

- Köszi... - köszöntem meg rekedt hangomon, mire ő csak megsimogatta a csuklyás fejem. Baromira ideges voltam a hétfő miatt. Gyomrom ici-picire zsugorodott, és alig bírtam leküzdeni a száraz pirítós darabokat. 

- Ma átugrok a városba bevásárolni. - mondta végül, miközben zöldségeket szeletelt. Kék szemeivel engem vizslatott. - Gondoltam, ha van kedved velem jöhetnél. Úgyis egész nyáron ki sem mozdultál, és biztosan szeretnél pár dolgot iskolakezdés előtt. 

- Nem tudom... Igazából csak pár toll, meg füzet kell. - piszkáltam a tányéromon heverő megmaradt háromszöget. 

- Ugyan, kislányom. Gyere, jó lesz. - győzködött kedvesen. Az anyák ilyenek, megérzik, ha a gyereküknek baja van, és ilyenkor igyekeznek mindent bevetni, hogy mosolyt csaljanak 'szemük fényének' arcára. Felnéztem a reménykedő nőre, és eszembe jutott, hogy amikor utoljára azt mondtam valakinek a "Gyere, jó lesz!" megszólalására, hogy nem, akkor hatalmas vita robbant ki belőle.