Solus - I Know What You Did Last Summer

8

Első nap

Hétfőn reggel a szüleim már rég elmentek dolgozni. Anyutól kaptam egy cuki üzenetet, meg a pulton hagyta az ebédem, így nem sok dolgom volt. 

Az előző napi vásárlás sikeresen elvonta a figyelmem arról, hogy közellenség vagyok, de amint hazaértem emlékzetetve lettem a megannyi snap által, melyet még mindig kaptam. A jó kis Frappuchinóm is visszajött, és bár korán elmentem aludni, a 12 órás alvásaimat felváltotta az alig alszom 4-et ciklus. 

Mondanom sem kell, hétfőn nem tudtam egy falatot sem leküzdeni a torkomon. Próbáltam nyugtató hatású zenét hallgatni, meg terápiás sminket készíteni, de annyira remegett a kezem, hogy egy normális tusvonalat sem tudtam húzni. Így kénytelen voltam a világ legegyszerűbb, szempillaspirál meg korrektor a szemalá kombóval megelégedni. 

A hajamat kiengedtem, s bár mindig nagyon csinosan igyekeztem a suliba menni, nem akartam nagyon kitűnni. Felhúztam a világosra mosott farmerom, és egy fekete topra ráhúztam a fehér kapucnis pulóverem. Ezalatt szépen elrejtőzött a nyakláncom.. még kiegészítőként felcsatoltam az órám, meg felvettem a conversem. A táskámba besöpörtem a legfontosabbakat, egy könyvet, meg a tízóraim. 

Nagyot nyeltem, majd megálltam a tükör előtt. Arcom sápadt volt, és a korrektoron keresztül is jól látszódtak a fekete karikák, ha valaki elég ideig bámulta az arcom. Megráztam a fejem. 

Kulcsaimmal a kezemben kisétáltam, és beszálltam az autómba, majd Rodewood High fele vettem az irányt. 

A reggeli forgadalomban kicsit tovább tartott beérni a suliba, és a parkoló már tömve volt. Izgatott fecsegés töltött meg mindent, barátnők ugrottak egymás nyakába, fiúk pacsiztak le a padoknál. A kocsimban bújkálva figyeltem mindent, azonban nem ülhettem egész nap ott. 

Kiszálltam, és becsaptam az ajtót. Ez volt az első év, hogy idegesen kezdtem meg az évet. Eddig mindig ott voltak nekem a barátaim, de a gyűlölet, melyet a hétvégén kaptam arra engedett következtetni, hogy már nem voltak barátaim. 

Lassan közeledtem az iskola fele, és ahogy áthaladtam a parkolón, már el is indult a sugdolózás, mely ez épületbe beérve sem lett jobb. Igyekeztem a lehető leggyorsabban eljutni a szekrényemhez. A telefonomra szegeztem a tekintetem, és nem néztem sem fel, sem oldalra. 

243. Csak ez a szám lebegett a szemem előtt. Elhaladtam a kémia labor mellett, de a fejek folyamatosan fordultak utánam. Ha eddig valaki nem szerzett volna tudomást az incidensről, hát én biztos lettem volna abban, hogy az illető süket, esetleg vak is, de még talán internettel sem rendelkezik. 

240, 241, 242 és 243. 

Megálltam a szekrénysor előtt. Mosolyogva konstatáltam, hogy a könyvtár a folyosó másik felén helyezkedett el, de a mosoly lefagyott az arcomról, amikor realizálódott bennem, hogy a felső szekrényt kaptam meg. Oké, nem volt annyira magasan, de majdhogy nem teljesen kinyújtott karral kellett a kódot eltekernem rajta. 

Bedobáltam a tankönyveimet, meg egy csomag papírt és a mappám. A táskám máris könnyebb volt, mivel csak a tolltartóm meg egy füzet, nomeg a kulacsom maradt benne. A telefonom órarendjében lecsekkoltam, hogy az első két órám kémia volt. Kis grimasz ült az arcomra. 

Bedugtam a fülesem és elindítottam a zenét, mivel nem akartam hallani a súgdolózást. Feldobtam a csuklyát a fejemre, majd elindultam az órámra, vissza arra, ahonnan jöttem. Görcsösen kapaszkodtam a fél vállamról lógó táskám kantárjába. Befordultam a terembe.

Szerencsétlenségemre már egész sokan ültek bent a teremben. Minden fej felém fordult, nekem pedig kiszáradt a szám. Emily és Kaitlyn a hátsó padsorból figyeltek. Ilyen volt a mázlim nekem is... Egyszer vesztem össze a barátaimmal, és akkor természetesen egy csoportba kerülünk.