Baszódj meg Tanár úr! (Levi X Reader) /tanár x diák/ Befejezett

2.

-Maga imádja kínozni a gyerekeket mi? - Kérdeztem egy alig látható mosollyal az arcomon.

-Ha az elfertőződik, sokkal rosszabb lett volna. - mondta apatikusan,  a falnak támaszkodva.

-Figyeljen tanár úr, kössünk egy egyességet, én ötös leszek a tantárgyából, viszont maga békén hagy az óráin. - mondtam a plafont bámulva.

-Azt hiszed nem tudom, hogy színötös vagy belőle?. - érdeklődött közönyösen.

-Akkor miért nem hagy békén mint a többi tanár? - kérdeztem sóhajtva.

-Csak kíváncsi lettem, nem számítottam rá hogy a legjobb tanulóm ennyire elveszett gyerek lenne. - mondta takaratlanul őszintén.

-Én meg arra hogy maga egy érzéketlen bunkó. - válaszoltam feldúltan, majd felültem az ágyon.

-Nem mintha most hallanám először. - mondta nyugodtan, majd össze borzolta az amúgy is kusza hajam.

-Csak hagyjon békén, higgye el nem olyan nehéz, mindenkinek nagyon jól megy. - mondtam miközben a hajam próbáltam rendezni.

-Nekem vissza kell mennem, te csak maradj itt és pihenj. -  válaszolta figyelmen kívül hagyva kijelentésem, majd kisétált  a fényes teremből.

Az óra után vissza mentem az osztálytermünkbe és leültem a helyemre. A könyvem ott volt az asztalon egy cetlivel benne. Kikaptam a cetlit és elolvastam a rajta lévő feliratot.

A főhős a halálos ágyán meséli történteket, végül haza jut.

Anyám, így elcseszni egy könyvet. Idegesen előkaptam a matek cuccom, és átnéztem az órai anyagot. Ez az utolsó évem a suliba. Igazából jövő hónapban töltöm a tizennyolcat, úgy terveztem akkor el is költözök. Egész sok pénzt félre is raktam, már csak egy jó albérletet kéne találnom. Akkor talán az utolsó hét hónapot békésen tölthetném az iskolába. Az óráim után gyorsan haza caplattam, majd megnéztem otthon-e van anyám. Az ajtó zárva volt, tehát megint fogott magának valami pasit. Megnyugodva forgattam el a kulcsot a zárba majd bementem a lakásba. Pia és füst szag keveredett a levegőben, és már megint állt a kosz. Sóhajtva láttam neki a takarításnak, hogy legalább élhető körülmények legyenek itt. Kiszellőztettem, kimostam a szennyeseket, elmosogattam, felsepertem, ilyenek. Ha anya koszra hozza haza az új paliját biztos dühös lesz. Miután végeztem mindennel szaladtam a munkahelyemre. Nem olyan nehéz meló ez az eladóskodás amúgy, csak vigyorogni kell meg segíteni a vevőknek ha muszáj. Bár elég unalmas, de nem olyan rossz a fizetés, ja meg nem döglesz bele a melóba. Néha még tanulni is van itt időm. Négy óra után le is járt a műszakom és mentem haza. Mikor végre megérkeztem egy cetli fogadott az ajtón.

Ha lehet ma aludj máshol útban lennél.

Leszedtem az ajtóról, majd a zsebembe gyűrtem a levelet. Anya azt hiszi teli vagyok barátokkal vagy mi, ezért simán elküld, hogy aludjak máshol. Elindultam a közeli erdő irányába, van ott egy kis patak szeretek ott éjszakázni. Azért kár, hogy egy kabátot sem hoztam mert elég hideg van. Másnak talán ijesztő éjjel egyedül sétálgatni itt, de higgyétek el sokkal jobb mint otthon. Építettem itt egy faházat apámmal még gyerek koromban. Jó a nagyját apám csinálta, de ez nem is fontos. A lényeg, hogy ha esik van hova mennem, meg nem találnak meg valami random turisták. Szerencsére a holnapi tancuccaim megvannak, és a váltás ruhám is. Ha melózni megyek mindig viszem ezeket magammal, hátha anyám kizár vagy ilyesmi. Viszont valamit rohadtul nem gondoltam végig. Hogyan fogok oda felmászni... A fél kezem szar, ahogy a bal lábam is. Esélytelen... Végül el sétáltam a patakig, ami egészen meg volt duzzadva. Leültem a partjára, és a halakat bámultam. Rohadtul elegem van nekem a felnőttekből, mind csak kamuzik, meg nyalizik ahelyett hogy dolgozna. Nagyon fáztam komolyan. Ahogy így ültem és néztem a vizet eszembe jutott, hogy távolabb van valami rét. Átveszekedtem magam a patakon, aztán elindultam beljebb. Azonban valószínűleg irányt tévesztettem, mert mikor kiértem az erdőből, a város másik felével találtam szembe magam. Egészen megjött a kedvem a város nézéshez, ezért elindultam a fények irányába. Bazi nagy épületek, meg kastély szerű házak lepték el a helyet. Bekeveredtem valami gazdag negyedbe, itt még szinte a légkör is más volt. Leültem egy villamos megállóban a padra, és előkaptam a töri cuccom. Még át kellett néznem a holnapi anyagot. 1945-öt vesszük, azt az évet amikor két atombombát is le dobtak japánra. Nem valami jó év nekünk az tuti..  Egyszeribe csak olyan érzésem lett, hogy valaki engem néz, ezért eltettem a könyvem, és körbe néztem. Nem láttam senkit, így csak rá pillantottam a telefonomra. 23 óra 42, mindjárt éjfél. A pad amin ültem kicsit megremegett, biztos leült mellém valaki. Lopva oda pillantottam, hogy megnézzem ki lehet, bár lehet jobb lett volna ezt kihagyni. Ugyanis nem más volt, mint Ackerman tanár úr. Mit keres egyáltalán itt? Kibontott egy zacskó pisztáciát, és unottan bontogatni kezdte. Biztos tudja, hogy én vagyok. Ebből már nem mászok ki.

-Az élet olyan mint egy zacskó pisztácia, sosem tudod, nem-e rohadt már valamelyik mikor belenyúlsz. - mondta unottan mellettem.

-Tanár úr, az nem úgy van. Az élet olyan mint egy doboz bonbon, sose-

-Nem mintha nem tudnám. - vágott a mondatomba.

-Akkor mit akart most a pisztáciával? - Kérdeztem meglepően nyugodtan.

-Az osztályodban te vagy a rohadt pisztácia. - válaszolta egyhangúan.

-Most komolyan? Képes egy rohadt pisztáciához hasonlítani? - Kérdeztem nevetve.

-Ez csak egy metafora volt. - válaszolta közönyösen.

-Meg se kérdezi mit keresek kint, vagy ilyesmi? - Kérdeztem fáradtan.

-Úgy se mondanád el. - mondta majd kibontott még egy szem pisztáciát.

-Maga most játszik velem? - kérdezem cseppet zavartan.

-Miért játszanék? - kérdezte unottan.

-Tudom, ez egy pszichológiai trükk, maga nem kérdez, hogy magamtól mondjam el. - mondtam, és közben az éppen beérkező új villamost figyeltem.

-Igen biztosan. - válaszolt közönyösen.

Végül feladtam a szórakoztatását, és megadóan hátra dőltem.

-Csak annyit mondj meg, hogy haza szándékozol-e menni? - kérdezte azon a mély érces hangján.

-Nem mehetek. - mondtam kicsit aggódva válaszom következménye miatt.

-Adok pénzt szállásra, ne éjszakázz kint. - válaszolt egyhangúan.

-Nem szükséges, megoldom. - mondtam zavartan.

Az igazat megvallva nem nagyon akartam elfogadni a tanáromtól pénzt, annak sosincs jó vége. Akármennyire is szükségem lenne rá, nem lehet.

-Itt mégsem hagyhatlak csak úgy. - mondta sóhajtva.

-Dehogynem, higgye el megleszek, nem ez az első alkalom. - szóltam el magam véletlenül.

Egy pillanatra láttam ahogy össze ráncolja homlokát, majd újra rendezte vonásait és elgondolkozva rám meredt.

-Mit szólsz ahhoz, ha cserébe eljössz segíteni a délutáni korrepetálásra. - mondta unottan.

-Nem lehet, dolgozok délután. - mondtam és megigazítottam a cipőfűzőmet.

-Dolgozol? És mikor tanulsz? - kérdezte számon kérően.

-Este, tehát ha megtenné békén hagyhatna, hogy folytathassam. - mondtam már egy kicsit idegesen.

-És egész este itt szándékozol tanulni, hátha jön valami jött ment fazon és megerőszakol? - kérdezte eléggé feldúltan, de a hangját nem emelte fel egy pillanatra sem.

Nem igazán tudtam erre kifogást találni, tényleg elég védtelen voltam.

-Jól van, akkor haza megyek. - indultam el egy random irányba.

Ackerman az üres zacskó pisztáciát bedobta a mellette lévő szemetesbe, és komótosan megindult utánam.

-Nem úgy volt hogy nem mehetsz haza? - kérdezte azzal a rémisztő éllel a hangjába.

-De, majd megoldom. - válaszoltam fáradtan, majd felpattantam az éppen beérkező villamosra.

Felszállt utánam a tanár úr is, és leült mellém. Fáradt fejem neki döntöttem az üvegnek, és csak a villamos zötykölődését figyeltem. Nem érdekelt már hol áll meg ez a szar. Nem akartam magyarázkodni a tanár úrnak sem, elegem van ezekből a szarságokból. Álmos vagyok, alig bírom tartani a fejem, és ez a rohadt fülke is büdös. Fél szemmel rá pillantottam az újdonsült tanáromra, és megállapodtak  szemeim az arcán. Hány éves lehet amúgy? Maximum huszonkettő. Talán majd megkérdezem.