Baszódj meg Tanár úr! (Levi X Reader) /tanár x diák/ Befejezett

16.

-De észre fogják venni hogy itt voltam. - súgtam vissza aggódva.

-Nem mindegy, úgyis mind értelmi fogyatékos. - válaszolta unottan.

-A suli legjobb tanulói. - mondtam szúrósan.

-Amúgy is én keltem őket. - válaszolt nyomott hangon.

-Jól van. - hagytam abba az ellenkezést sóhajtva, majd vissza másztam mellé.

Átölelt a hasamnál, majd gyengéden magához húzott. Nem hiszem hogy vissza aludt volna, ahogy én sem. Csak csendben feküdtünk egymás mellett, semmi több. Mégis valahogy olyan kedvesen hatott Levi, nem volt ott az a megszokott keménység a jelenlétében. Egyáltalán miben más az ami most van köztünk, és ami akkor lesz ha már együtt leszünk? Talán arra kényszerítem ezzel hogy mindig csak rám figyeljen, viszont nekem fogalmam sincs róla hogy ő mit szeret csinálni, enni, vagy akármi. Igazából nem tudok róla semmit. Hogy lehetek ilyen önző.. , mikor ő mindent megtesz értem, én még azt se tudom mi a kedvenc időtöltése. Csinálni szeretnék valamit ami örömet okoz neki, de fogalmam sincs mit kéne tennem. Azt se tudom minek örülne..

-Levi? - kérdeztem halkan.

-Igen?

-Van valami aminek örülnél? - érdeklődtem suttogva.

-Van. - válaszolta nyugodtan.

-És azt is elmondod hogy mi az? - faggattam tovább.

-Ha nem kéne felkelnem innen, és a barmokkal foglalkoznom. - mondta játékosan.

-Komolyan gondoltam. - válaszoltam, majd felé fordultam, hogy szembe kerüljünk egymással.

-Ez az első alkalom hogy felőlem érdeklődsz. - mondta kissé elgondolkozva.

-Bocsánat - mondtam zavartan.

-Nem, nem azért mondtam - válaszolt nyugodt érces hangján, majd végig simított az arcomon - csak tudod már ez is elég boldoggá tesz.

Hirtelen nem tudtam megszólalni, rohadtul zavarba jöttem de komolyan. Hogy tudja ezt csak így kijelenteni, mintha teljesen természetes lenne hogy úton út félen szinte szerelmet vall nekem. Megőrjít, de komolyan.

-Én csak én izé tudod. - próbáltam valami értelmes dolgot kinyögni de elég lehetetlennek tűnt.

-Egy család. - suttogta halkan.

-Mi? - kérdeztem kicsit hangosabban.

-Mindig is akartam egy családot, tudod ez olyan lehetetlennek hangzik. - mondta egy keserédes mosollyal.

Most azt hiszem világos lett miért nem beszél soha a múltjáról. Eddig is sejtettem, hogy nem volt hozzá túl kegyes az élet, főleg Petra után. De azt hiszem most leesett.

-Levi te árva vagy? - kérdeztem nyomottan.

-felnőttekre nem mondjuk hogy árva. - mondta kedvesen majd megpöccintette az orrom.

-Hülye. - mondtam könnyes szemmel.

-Miért sírsz? - kérdezte meghökkenve.

-Hülye. - ismételtem suttogva.

Nem kérdezett utána semmit, csak a kemény mellkasához szorította a fejem, és megvárta míg abba hagyom a sírást. Miután össze szedtem magam nem akartam ezzel bántani többet, ha akarja elmondja, nem akarok az lenni aki feltépi a régi sebeit. Talán túl büszke ahhoz hogy valaha is elmondja, de tudjátok az sem baj ha nem mond többé semmit erről. Mármint szeretném tudni ki volt, miken ment keresztül, de ennél sokkal jobban szeretem azt akivel most együtt nevethetek és hülyeségeken veszekedhetek. Ő már nem az aki volt, és ha el akarja felejteni mi történt vele régen, vagy hogy ki is volt, én nem állok az útjába. Egyébként éppen éves közben gondolkodok ilyeneken, tehát asszem már háromszor raktam a számba üresen a villát. Pedig éhes voltam basszus, mégis a semmit akartam nagy átéléssel a számba tömni.