Baszódj meg Tanár úr! (Levi X Reader) /tanár x diák/ Befejezett

23.

Kissé nyomott hangulatban elindultunk Hanjihoz. Az első sokkon már valahogy túl lendültem, már csak a bizonytalanság aggasztott. Mindenem amit össze gyűjtögettem magamnak odaveszett, ruhák, telefon, néhány berendezés, cipők, könyvek... Az összes könyvem. Elég hihetetlen ez az egész, mármint hány emberrel fordul elő ilyesmi egyáltalán?

-Levi, nem maradt bent semmi fontos dolgod? - kérdeztem a hosszúra nyúló tájat figyelve.

-Csak egy heti irodalom dolgozatok. - mondta közönyösen.

-Ah, nekem ötös lett. - mondtam nevetve.

-Igen tudom, a tiéd már kijavítottam. - válaszolta unottan.

-Ne rontsd el a viccet. - mondtam nevetve.

-Levi!? Vissza kell mennünk azonnal! - mondtam megrökönyödve.

-Mi van? - nézett rám zavartan.

-A nyakláncom amit tőled kaptam, bent maradt... Pedig úgy emlékszem a nyakamba volt.. - mondtam sóhajtva.

-Nálam van. - válaszolta nyugodtan.

-Mi? Hogyan került hozzád? - kérdeztem megszeppenve.

-Elszakadt a lánc amikor vittelek ki ezért kivettem a nyakadból. - mondta egyhangúan.

-Ja, értem. - mondtam megnyugodva majd fejemet hátra vetettem a háttámlának.

Csendben ültük tovább az útból maradt pár percet, míg oda értünk Hanjihoz aki már a háza előtt ténferegve várt ránk. Kipattantam a kocsiból, majd az ölébe ugrottam. Nem vagyok az a fajta, de Hanji nagyon bele ette magát a szívembe és megakartam nyugtatni mivel nagyon idegesnek tűnt.

-Szia Yuki, minden rendben van?? Nem sérültetek meg? Ugye ne-

-Minden rendben van. - szakítottam félbe, majd engedtem a szorításából.

Este egyáltalán nem tudtam aludni. Hiába forgolódtam, vagy próbáltam semmire sem gondolni. Elmentem a konyhába egy pohár vízért, hátha szomjas vagyok. Már tényleg nem tudtam mi a bajom. A mikro fénye halványan megvilágította a nappalival egybenyitott konyhát. Miközben ittam észre vettem Levit aki a kanapén aludt nyugodtan. Emlékszem, mikor először hozzá értem álmában, lefogott és a falhoz nyomott. Elég kínos szituáció volt az biztos. Lettem az üres poharat majd lassan hozzá sétáltam, és végig simítottam kezem fel-le emelkedő mellkasán. Egy másodperc töredéke alatt megragadta a kezem, és magára rántott. Már szabadkozni akartam hogy mégis mit csinál, mikor észre vettem hogy alszik. Csendesen szuszogott míg én a mellkasán pihentem. Próbáltam feltápászkodni róla, de erős kezei gátat szabtak a menekülésemnek. Majdnem lecsúsztam, mire hirtelen utánam kapott, és érdeklődve meredt rám hogy mégis mi a faszomat keresek itt.

-Te húztál magadhoz. - mondtam suttogva.

-Már itt maradsz. - válaszolta halkan majd a fotel belső részére fektetett és szorosan hozzám bújt.

-Le fogsz esni - mondtam a mellkasába.

-Leszarom, csak aludj. - válaszolt nyomott hangon.

Nem telt bele pár percbe, és már kérésének eleget téve aludtam is. Mikor felkeltem ő már nem volt ott. Egy furcsa érzés járt át, nem is tudom hogyan kéne mondanom. Úgy éreztem hogy nem tartozok sehova, hogy kezdem elveszteni önmagam. Ki vagyok és miért teszem azt amit. Össze zavar ez az egész, tudom ki voltam régen látom magam előtt, de úgy érzem most közöm sincs ahhoz a lányhoz és ez megrémiszt. És ami a legijesztőbb, hogy Levi abba a lányba szeretett bele aki már nem vagyok, aki már sosem leszek. És most, engem szeret vagy azt aki voltam? Lehet csak nem tud már elengedni, és ez megijeszt. Fáradtan kimásztam az ágyból, és elkullogtam a konyhába. Hanji ült ott egyedül és a reggeli kávéját iszogatta csendesen. Tekintete enyhén zavart volt, és mintha elmélyülten gondolkozott volna valamin. Mikor észre vett azonnal vissza tért a megszokott derült mosoly az arcán.

-Szia, jól aludtál? - kérdezte kedvesen

-Igen, köszi hogy itt lehettünk. - mondtam álmosan.

-Ne viccelj ez csak természetes. - mondta kezével a levegőbe legyezve.

-Levi? - kérdeztem nyugtalanul.

-Azt mondta nem sokára itt lesz. - válaszolta nyugodtan, majd megigazította szemüvegét.

-Aha értem. - mondtam fáradtan majd leültem a hozzám legközelebb eső székre.

-Ma reggel valami szokatlant mondott. - mondta majd kortyolt egyet a kávéjából.

-Mit? - néztem rá kérdőn.

-Nem nekem mondta, csak pont rajta kaptam. - mondta nevetve.

-Mi? - néztem rá értetlenül.

-Egy puszit nyomott a homlokodra reggel, majd azt mondta "szeretlek". - mondta vigyorogva, mire nekem már vöröslött a fejem.

-Bezzeg velem sose beszél ilyen kedvesen.. - folytatta  drámaian sóhajtva.

-Hanjiii- mondtam szégyellősen félre pillantva.

-Ja tényleg, azt mondta hogy készülj el délig mert elmentek. - mondta nevetve.

-Hanji?

-Hmm? - kérdezett vissza érdeklődve.

-Tudnál adni valami ruhát? - kérdeztem a hajammal játszva.

-Persze, biztos van még valami diák koromból ami jó lesz. - mondta kedvesen.

Miután befejezte a reggeli kávéját elmentünk a hálójába ahol kikutatott nekem egy két ruhát. Kicsit nagy volt rám de még pont elment. Egy bő farmert adott amit alul felgyűrtem és egy elég hippis pólót. Miután előszedett egy adag új fehérneműt fel is öltöztem és én is megittam egy jó kávét. Míg nem jött Levi egész jól elbeszélgettük az időt. Egy halk ajtócsapódás, és már ismét a társaságunk élvezhette.

-Szereztem egy házat. - jelentette be köszönés nélkül.

-Mi? - néztem rá megszeppenve.

-Menjünk haza. - mondta egy kedves félmosollyal.

Hanjira néztem majd ismét rá, de végül felálltam a fotelból és egy gyors elköszönés után már a kocsiban is voltam. Még mindig ugyanabban a zavart állapotban mint öt perccel ezelőtt. Át haladtunk a sulink előtt majd beértünk a gazdag negyedbe. Egészen fel mentünk egy nagyobb dombra majd megálltunk egy kedves faház előtt. Levi kiszállt a kocsiból, majd elindult a faház felé, de meglepetésemre csak simán elsétáltunk mellette. A következő ház kapuja előtt azonban megállt, majd megnézett egy zsebéből előkapott papírt. Beírt valami kódot a kapuzárba majd egy "nem jössz?" felszólítás után elindult tovább. Egy kétszintes modern ház állt a kertbe, a felső szintnek minimum a fele terasz volt. Komolyan leesett az állam. Miután bementünk ugyanaz a megszeppenés fogadott mint mikor megláttam a házat.

-Ez egy zongora? - kérdeztem a nappali közepén lévő hangszerre mutatva.

-Jézusom ez mégis mennyibe került? - kérdeztem körül tekintve a házban.

-Nem volt olyan vészes. - mondta majd átkarolt hátulról.

-Figyelj, valamit meg kell beszélnünk. - mondtam komoly hangon.

-Mondjad csak. - válaszolt kedvesen.

-Csak azt akartam hogy, hát az utóbbi időben nagyon sokat változtam, és ha az aki most vagyok már zavar- áhhh

Mielőtt befejeztem volna a mondatom hirtelen felkapott az ölébe és elindult valahová.

-Vajon mikor hagyod abba a túlgondolást? - kérdezte míg én csendben vártam hogy mégis mit tervez.

-De én komolyan gondoltam. - mondtam sóhajtva.

-Ne aggódj, te nem változtál semmit, csak egyszerűen már nem követeli meg az életed hogy olyan legyél. - mondta közönyösen.

-De én nem ezt kérde-

-És én beléd szerettem bele nem abba akit mutattál. - mondta majd kinyitott lábával az egyik szoba ajtaját és bedobott az ágyba.

Én meg zavaromban csak össze vissza nézegettem. Mire észbe kaptam már felém tornyosulva szuggerált. Egy pillanatra össze gyűjtöttem minden bátorságom és magamhoz húztam egy lassú csókra.