Baszódj meg Tanár úr! (Levi X Reader) /tanár x diák/ Befejezett

22.

-Tudom hogy így szeretsz. - válaszolta suttogva.

-Te nyertél. - feleltem nevetve.

-Mára menj haza aludni, holnap úgy sincs suli, aludhatsz ameddig akarsz. - mondta játékosan, majd az állát a fejemnek nyomta.

--Tényleg, most hogy nincs munkám. - mondtam szem forgatva.

-Igen, sajnos muszáj lesz végül ide költöznöd vagy éhen halsz. - válaszolt unottan.

-Tudod tudok találni másik munkahelyet. - mondtam mosolyogva, mire megragadta a derekamat és a vállára kapott.

-Kár hogy ha bezárlak nem fogsz tudni elmenni az állás interjúra. - mondta közönyösen, majd elindult velem a házam felé.

-Tegyél már le - mondtam nevetve, de ő csak ment tovább, majd a fene tudja honnan szedett kulcsommal kinyitott az ajtóm, és betett a házamba.

Csak álltam ott hülyén, mire hallottam hogy kattan a zár, és elsétál. Nem hiszem el, ez az elmebeteg bezárt a saját házamba. Istenem. Remélem azért majd reggel kinyitja az ajtót. Mivel nem maradt sok választásom elcammogtam fürdeni, és lefeküdtem aludni. Egészen sokáig forgolódtam mire sikerült bealudnom. Hajnali egy körül megébredtem, mosdóba kellett mennem. Viszont valami furcsa szagot éreztem, égett szag vagy nem is tudom. Lehet csak képzelődtem. Inkább vissza feküdtem aludni, viszont ez volt talán a legrosszabb ötletem amit tehettem. Ahogy próbáltam elaludni észre vettem hogy ködösödik a levegő, elszaladtam a villanykapcsolóig gyorsan felkapcsoltam a világítás és konstatáltam a helyzetet miszerint füst lepi el az egész házat. A csípős fullasztó füstöt a pólómmal próbáltam elnyomni. De hiába fogtam az orromhoz szinte semmit nem ért. Kiszaladtam az ajtóhoz. Zárva volt, hibába dörömböltem semmi. Még nem terjedt idáig a tűz, de egyre jobban fuldokoltam a tömény füsttől. Megpróbáltam kinyitni az ablakot, de nem ment, teljesen beragadt. Mivel nem volt jobb ötletem felkaptam az acéltalpas bakancsom, és azzal próbáltam az ablakot kitörni. De nem ment. Kurvára nem tudtam kijutni a házamból. Elszaladtam a konyhába, és bevizeztem egy konyharuhát majd az orromhoz szorítottam, egyszer olvastam hogy ilyenkor ezt kell tenni. Fülem megállithatatlanul zúgott, és a szédülés miatt nem tudtam egyenesen járni. Fáradt lépésekkel vissza indultam a bejárat felé, mire nagy robajlást halottam onnan. Kábult fejjel oda néztem, valaki berúgta az ajtót.

-Yuki! - kiabálta feldúltan.

Szólni akartam hogy itt vagyok, de egyetlen szó sem jött ki a torkomon.
Rám pillantott, majd elkezdett felém rohanni. Éreztem ahogy az ölében visz ki, halottam ahogy szólongat, de nem tudtam reagálni semmit. Nem tudom hogy ennek az oka a sokk volt vagy a szén-monoxid, talán mindkettő de egyszerűen nem bírtam semmit se tenni. Csak kétségbe esetten kapaszkodtam belé. Egészen elvitt az égő tömbház előtti parkba, majd lefektetett egy padra és azt hiszem tárcsázta a mentőket és a tűzoltókat. Minden olyan kusza volt, olyan gyorsan történt. Levi leguggolt mellém, majd rám emelte megfáradt tekintetét.

-Yuki, nézz rám. - mondta nyomottan.

Nem tudom miért kérte ezt, mikor végig őt néztem, le se vettem róla a szemem.

-Úgy sajnálom, meg tudsz nekem bocsájtani? - mondta beharapva az alsó ajkát.

Szólásra nyitottam a szám, de csak köhögni tudtam. Nagy nehezen felültem, és bele kapaszkodtam Levi vállába.

-Mindjárt ide érnek a mentők és rendben leszel... - mondta ijedten.

-Ha én nem zárlak be, akkor talán semmi bajod nem lenne. - folytatta kétségbe esett tekintettel.

-Nehm a te hibád - suttogtam halkan.

Össze ráncolt szemöldökkel végig simította az arcom, majd szorosan magához húzott. Sírt, éreztem ahogy meleg könnyei lassan a vállamra hullanak, és néztem ahogy az otthonunkat lassan felemészti a tűz. Kiértek a tűzoltók, és a mentők. Levi nagy levegőt vett majd elszaladt szólni a mentőhöz hogy itt vagyok. Ezzel együtt vissza tért az az érzéketlen ábrázat az arcára amit szokásosan magára ölt. Piroslott az egész háztömb, a feltörő lángok egészen az égig szöktek. Recsegő hangok áradtak a lassan magát megadó epületböl, a ház mellett gyülekező lakosok és bámészkodok tisztes távolságból figyelték a történteket. Fájt, sokkolt, megrendített, megijesztett, ezek a szavak jellemezték azt amit a leginkább éreztem akkor. Miután elláttak a mentők beakartak vinni megfigyelésre, azonban saját felelősségre maradhattam, tehát inkább tartózkodtam a kórházban való rohadástól, Levi ellenzése ellenére is. Már csak az erős hányinger maradt, és a fejemben kavargó gondolatok. Mégis mi lesz ezután? Hol fogok lakni? Mi lesz Levivel? Úristen, Erwin hagyatéka. Az egész bent ég most, minden ami Levinek maradt Erwinből meg fog semmisülni. Ijedten Levire pillantottam aki karba font kézzel nézte ahogy a tűzoltók próbálják eloltani a tüzet.

-Levi? - kérdeztem tőle suttogva.

-Igen? - kérdezett vissza felém fordulva.

-Hoztál valamit ki otthonról? - kérdeztem zavartan.

-Csak téged. - válaszolta egyszerűen.

-És.. Amiket Erwin rád hagyott? - néztem rá kétségbe esetten.

Hozzám lépett, majd szorosan magához ölelt.

-Hanjinál van minden, nem kell mindig értem aggódnod te butus. - mondta játékosan.

-Bagoly mondja. - válaszoltam megnyugodva.

-És mi lesz ezután? - kérdeztem szorosabban hozzá bújva.

-Azt hi- Ah várj csörög a telefonom. - mondta, majd elő kapta a telefonját a hátsó zsebéből.

-Oké - mondta Levi majd a kezembe nyomta a telefonját.

-Na szia, figyelj mi a különbség az amerikai meg a sima palacsinta között? - hadarta el vidáman.

-Az amerikaiban van sütőpor. - válaszoltam egyszerűen, mire Levi csak kérdő tekintettel meredt rám.

-Mit akar? - kérdezte unottan.

-A palacsintákról kérdezett. - válaszoltam egyhangúan, mire Levi egy sóhajtás keretében kikapta a kezemből a telefont.

-Na ide figyelj pápaszem, leégett a házunk úgyhogy ma nálad alszunk Yukival, húsz perc és ott vagyunk. - mondta neki közönyösen, majd csak simán kinyomta.

-Tehát ma Hanjinál alszunk. - mondta egy enyhe mosollyal a száján, mire én nem bírtam megállni hogy ne nevessek.

-És a telefonod hogy hogy nem maradt bent? - kérdeztem Levi mellett sétálva.

-Éppen írni akartam neked, mire észre vettem a füstöt és zsebre vágtam a telefonomat. - válaszolta unottan.

-Bezzeg az enyémnek biztosan vége, három hónapig gyűjtöttem rá.. - mondtam sóhajtva.

-Majd veszek neked egy újat. - válaszolta egyhangúan.

-Nem kell dehogyis, tudom hogy a tanárok nem keresnek túl jól.

Erre csak egy amolyan "most komolyan? " fejet vágott majd elő kapta a telefonált és egy rövid pötyögés után a kezembe nyomta. Egy bankszámla volt rajta, amin Jézusom mennyi nulla... 542 millió yen.

-Mégis ki vagy te? - néztem rá megrökönyödve.

-Van három magán zeneiskolám, és még anno a versenyzongorázással is elég jól kerestem. - válaszolta közönyösen.

-Miért dolgozol? - néztem rá össze zavarodottan.

-Szeretek tanár lenni. - felelte meglepően őszintén.

-Mindegy, akkor sem kell, majd elmegyek dolgozni és veszek magamnak másikat. - válaszoltam egyszerűen.

-Belőled sincs még egy. - mondta játékosan majd megborzolta kusza hajam - de már megbeszéltük hogy nem mész dolgozni - mondta hirtelen egy keményebb hangnemre váltva.

-Néha nagyon ijesztő tudsz ám lenni. - mondtam nevetve.