Baszódj meg Tanár úr! (Levi X Reader) /tanár x diák/ Befejezett

18.

Levi határozott tekintettel bámult a semmibe, míg csinált egy kis zöld teát. Mintha nem is ő állt volna ott hanem az árnyéka. Össze tört, láttam rajta. És azt is láttam ahogy próbál erősnek tűnni, és össze szedni magát de ezzel csak annyira juthatott hogy érzéketlennek tetti magát. Kizárt mindent, azt hiszem így akart könnyíteni a terhein. Bárcsak valós lenne ez az álarc akkor talán nem szenvedne ennyit. Erwin Smith, mindig is felnézett rá Levi. Ahogy körülötte mindenki, kedves mégis rendíthetetlen, kiáll a szaváért és ha kellett mindig ott volt. Volt. Fel se tudom fogni hogy nincs közöttünk többé, hogy nem látom többet azt a hülye vigyort a fején, vagy a bozontos szemöldökét. Meghalt, és soha többé nem hallgathatom ahogy nagy beleéléssel adja elő a tananyagot, vagy ahogy leül a tanári asztal szélére ami megnyikorog nagy testének súlya alatt. Vége. Nem tudom elhinni. Pár napja még itt ült, itt nevetett velünk. Köztünk. Hogy is tudnám ezt felfogni, hogy tudnék tenni bármit Leviért mikor a saját érzéseim is marcangolnak. Halk koppanással tette le elém a forró teát, majd fáradtan a pultnak döntötte testét. Rá pillantottam arcára, de semmilyen érzés nem tükrözött rajta, csak meredt a semmibe.

-Levi, menjünk el. - mondtam határozottan, mire rám szegezte kemény tekintetét.

-Hova akarsz menni? - kérdezte közönyösen.

-Nem tudom, üljünk be a kocsiba és csak menjünk. - mondtam komolyan.

-És az iskola? - kérdezte unottan.

-Beteget jelentünk. - válaszoltam egykedvűen.

-Nem lehet, teljes felfordulás van most bent Erwin nélkül. - mondta sóhajtva.

-Leszarom, idén végzek, nem kell a jó kislányt játszanom, és neked sem, csak segéd tanár vagy. Menjünk a picsába innen. - mondtam feldúltan.

-Menjünk. - mondta egyszerűen majd letette a márvány pultra a kis porcelán poharát.

Könnyeimet vissza tartva oda botorkáltam hozzá, majd mellkasába döntöttem fejem. Gyengéden átkarolta a derekam, de nem szólt semmit.

-Levi, nekem ez nem megy. Nem tudok nem sírni. Nem vagyok olyan erős mint te. - mondtam szipogva

-Azt hiszem te sokkal erősebb vagy, én nem tudom elfogadni hogy elment. Ő, ő mutatta meg a jó irányt - suttogta fáradtan - és most hogy elment, most nem tudom mit kéne tennem, tudod? Fogalmam sincs merre van a jó út. - mondta elhaló hangon.

-Csak hallgass a mosolyodra, mindig ezt a marhaságot mondta nem? - Kérdeztem egy keserű nevetéssel.

-Régen sosem értettem mit is akar ezzel mondani. - mondta egy fáradt mosollyal.

-Menjünk, itt akarok hagyni kicsit mindent. - mondtam elengedve meleg testét.

-Össze szedek néhány dolgot ami kellhet, aztán indulunk. - mondta közömbösen.

-Rendben én is. - válaszoltam, majd szaladtam is a házamba.

Kiöntöttem az iskola táskámból a tancuccaim, majd bele dobáltam néhány ruhát és tisztasági szereket. Utána kiballagtam a fa illatú házból, és becsuktam az ajtót. Elindultam Levihez, aki már az ajtaja előtt várt rám.

-Indulhatunk? - kérdezte egyhangúan.

-Menjünk. - vágtam rá, majd megigazítottam piros csukám.

-Felhívtam az iskolát, hogy nem jövök a héten, neked is el kéne intézni a munkahelyed. - mondta unottan.

-Írok a többieknek, hátha valaki eltudja vállalni a műszakom. - válaszoltam, majd elő kaptam a telefonom és gyorsan küldtem egy kör emailt.