Baszódj meg Tanár úr! (Levi X Reader) /tanár x diák/ Befejezett

24.

Azonnal át vette az irányítást, és egy lágyan marcangolni kezdte ajkaim.
Levi belemosolygott a csókunkba, majd megborzolta a hajam és lemászott az ágyról.

-El kell mennünk vásárolni, mivel eléggé ruhák szűkébe vagyunk. - mondta unottan.

-Rendben, rám is kicsit nagyok Hanji ruhái. - mondtam nevetve.

Miután össze szedelőzködtünk külön váltunk és a lehető leghamarabb bevásároltunk. Elég sok cuccot kellett vennünk, ruhák, élelmiszerek, tisztasági szerek satöbbi. Egészen beesteledett mire haza indultunk. A másik nehéz eset az a házba való bepakolás volt, na igen mit ne mondjak bele döglöttünk mire végeztünk. Vagyis hát én biztosan Levi meg hát, mintha az ujját sem mozdította volna, pedig ő dolgozott a legtöbbet. Nem tudom hogy most az idegei vannak betonból vagy az állóképessége emberfeletti. Most is csak nyugodtan teázik, mikor tegnap égett le a háza, elég abszurd nem? Dolgom híján elmentem fürdeni, majd csatlakoztam a még mindig konyhában üldögélő Levihez.

-Egy teát? - kérdezte közönyösen.

-Persze Mr. Ackerman szívesen elfogyasztok magával egy kis teát. - válaszoltam elvékonyítva hangom.

-Rendben hölgyem, máris elkészítem kegyednek. - mondta beszállva a kis játékomba.

Csendben megittuk a zöld teánk, majd egy gyors beszélés után Erenékkel elindultunk aludni. Vagyis inkább én beszéltem Erenékkel hogy jól vagyok Levi meg rosszalló tekintettel bámulta a jelenetet. Az ágyunk meglepően kényelmes volt, főleg Levivel aki nagyon hasznos párnának bizonyult. Másnap csak csendben olvasgattunk meg kártyáztunk, aztán estére áthívtuk Hanjit is megmutatni neki a házat. Aztán eljött a Hétfő, újra iskola. Tudjátok én kimondhatatlanul utálok iskolába járni, de nem is konkrétan a sulival van a bajom, sokkal inkább a korán keléssel vagy az unalmas órákkal meg persze a büfé borzalmas kávéjával. Na igen, ezek zavarnak, de persze ott van Levi is. Igazából a suliban ő is zavaró, mármint hogy órákon mindig arra kell figyelnem hogy ne bámuljam, vagy hogy őt mintha nem érdekelné annyira hogy mi lesz ha kiderül a kapcsolatunk. Unottan végig ültem az órákat, majd délután a szokásos teremben megvártam Levit. Miután eltelt egy jó húsz perc az utolsó csöngetés után elindultam a teremből Levi elé, aki valószínűleg még a tanáriban ügyködött. Mikor megláttam a folyosón befordulni oda szaladtam hozzá, és egy gyors körülnézés után megöleltem egy pillanatra. Azonban nem engedett el csak egy lágy csók után. A pillanatot hangos léptek zaja törte meg, hirtelen oda pillantottunk, egy diák volt az.

-Ki az? - néztem rá Levire megszeppenve.

-Nem tanítom. - válaszolt közönyösen.

A srác meg még mindig csak megrökönyödve bámult ránk. Levi sóhajtott majd elkezdte felé venni az irányt. Lassan besoroltam én is, és csak csendben figyeltem a kínos szituációt.

-Ugye tudja hogy ezért kicsaphatják? - kérdezte számon kérően a fiú Levitől.

Levi a vállára tette a kezét majd egy amolyan álszent mosolyt húzott az arcára.

-Én nem mondanék a helyedben senkinek semmit, ki tudja mire képes egy olyan fickó mint én. - mondta azzal az ijesztő éllel a hangjában, majd megpaskolta a srác arcát és tovább sétált.

Én meg továbbra is csak zavartan kullogtam a háta mögött. Oda pillantottam még utoljára a fiúra aki csak megszeppenve állt a falnak támaszkodva. Hát megértem, ettől én is beszartam volna. Miután kiértünk a suliból elindultam volna a megszokott helyre ahol Levi felszokott venni, de ő megragadta a kezem, ezzel megállítva.

-Hagyjad, holnap felmondok. - mondta közönyösen.

-Mi? - néztem rá megrökönyödve.

-Erwin meghalt, Hanjit áthelyezik, nincs miért maradnom. Ha felmondok végre felvállalhatjuk a kapcsolatunkat is. - mondta unottan.

-Mi Hanjt áthelyezik? Tehát ezért volt olyan fura azon a reggelen... - motyogtam magamban.

-Nem kell őt félteni, egy jó egyetemre helyezték át. - válaszolt Levi egyhangúan.

-Értem de akkor is, én szeretem az óráit, ahogy a tiédet is. - mondtam sóhajtva.

-Ne aggódj, bármikor tartok neked külön órákat, bármiről. - mondta egy enyhe mosollyal az arcán.

-Miért hangzik ez olyan perverzen a te szádból? - kérdeztem nevetve.

-Nem igazán hiszem hogy ez a srác bármit is mondana, de elegem van ebből, azt akarom hogy az emberek lássák hogy hozzám tartozol. - mondta elkomolyodott hangon.

-De azért táncolsz velem a szalagavatón? - néztem rá kérlelő tekintettel.

-Persze, ez nem is kérdés. - mondta unottan majd megborzolta kusza hajam - na menjünk.

A kocsiban néma csend állt be közöttük, Levi az utat kémlelte míg én a mellettünk cirkáló autókat lestem. Néha elgondolkozok azon hogy mennyi ember van akit nem ismerek, élik az életüket anélkül hogy bármi részem lenne benne, és lehet hogy teljesen máshogy látják a világot, most is tartanak valahová, de én sosem fogom megtudni hogy a mellettem elsuhanó kocsi végül hova érkezik. És ha ez így van, akkor valójában nagyon jelentéktelenek vagyunk, de ez valahogy számomra egy felszabadító gondolat, mármint ha nem is vagyunk olyan fontosak nincs rajtunk olyan nagy felelősség, nem múlnak rajtunk emberek életei meg ilyesmi, és ez valahogy megnyugtató gondolat. Legalábbis számomra nagyon is az, nem tudom a többi ember hogy van vele, de azt hiszem sokkal jobb úgy senkinek lenni hogy nem ártottam az embereknek, mint olyan valakinek aki többek életét tette tönkre. Persze vannak olyan valakik akik segítették az emberek életét, de nagyrészt ráment a sajátjuk. De ha valakinek az a jó út hát menjen, mindig kellenek olyan emberek is, de a legtöbben csak éljük a kis jelentéktelen egyszerű életünk. Ami teljesen rendben van, szerintem ez így van helyén. Nem lehet mindenki Gandhi vagy Jézus esetleg Martin Luther King, tehát ez tök oké.

Egy sárga kocsi már vagy öt perce ment mellettünk ugyanabba a tempóban, hatul egy srác meg egy kisebb lány ül bent. A kislány azt hiszem észre vett mert már egy ideje engem bámult apró kezeit az ablak üvegére nyomva. Rá mosolyogtam mire integetni kezdett, valahogy feldobta a hangulatom, tényleg nagyon aranyos volt. A kocsi mellőlünk eltűnt ahogy a kis sárga Toyota is. Valójában ez a kislány is épp oly jelentéktelen mint én, mégis ebben a pillanatban jobb kedvem lett miatta, talán mégis alakíthatjuk egymás életét. Még ha nem is nagy mértékben, de az biztos hogy ez a kislány most feldobta a napomat. Rá pillantottam Levire, aki egy pillanatra rám mosolygott.

-Minek örülsz annyira? - kérdezte kedvesen, majd az egyik kezét az enyémre rakta.

-Nem fontos. - válaszoltam őt szuggerálva.

Vajon én is szebbé tehetem valamivel az ő napját?

-Szeretlek. - suttogtam magam elé.

-Én is. - válaszolta, majd átkulcsolta ujjait az enyéimmel.

A fejem azonnal vörös színűre váltott, nem gondoltam volna hogy hallotta. Lopva rápillantottam, mosolygott. Talán én is feldobhatom a napját valakinek. Ez előbb azt mondtam hogy jó dolog jelentéktelennek lenni, úgy érzem talán kicsit hazudtam. Még ha mindenki másnak nem is vagyunk fontosak, nagyon jó érzés ha valakinek azok vagyunk. Még ha ez nem változtat a világon semmit, nekem és talán neki is nagyon fontos hogy része lehet valaki az életének. Vagy meghallgatja a csetlő botló problémáit, és megoszthatja vele az örömét. Azt hiszem ennél jobb dolog nincs is a világon. Szeretni, és szeretve lenni.