Baszódj meg Tanár úr! (Levi X Reader) /tanár x diák/ Befejezett

1.

Bambán álltam az ajtóban, és anyám kiabálását hallgattam, sírva átkozott engem, és hogy meg szült. Talán így akart bűntudatot kelteni bennem, akármikor gyűlölettel fordult felém sírt. Áldozatot játszik, ezt utálom a legjobban. Közelebb léptem egy lépést felé, és oda emeltem hozzá a kezem, csak meg akartam fogni biztatóan a vállát, sikerült ismét megsajnálnom. Azonban kezemet elcsapta, és egy "rohadj meg ott te szerencsétlennel" el is lökött. Fájt de nem tudtam mit tenni ellene. Nem üthetek vissza, mégis csak az anyám. Felálltam és kiléptem a régi faajtón, majd egy "elkésekkel" ott is hagytam. A kezembe minden moccanásomnál éles fájdalom hasított, és kissé sántítottam is. Csak a szokásos reggeleim egyike. Most azt hiszem be is kéne mutatkoznom, hol is kezdjem. Nyilván azt várod, hogy majd elmeséljem a szörnyű gyerekkorom, meg ilyenek, de elhiheted tökre nincs kedvem ilyenekhez. Elég annyi, hogy Akira Yuki vagyok, és akármennyire is fiús a nevem lány volnék. Bár a külsőm miatt amúgy is sokszor tévesztenek össze egy fiúval. A bő ruháimba nem látszik semmim. Amúgy minden délután eljárok melózni egy kisboltba. Nem mintha muszáj lenne, hiszen apám titokban szokott pénzt küldeni, de addig sem kell anyámmal lennem. Na meg így nem olyan feltűnő, hogy van egy kis pénzem. Egy bő fél óra alatt sikerült becaplatnom a suliba. Igazából egészen szeretem ezt a helyet. Senki sem basztat, vagy szól hozzám, elég békés az egész komolyan. Fáradtan ledobtam magam a kemény székembe, és előkaptam a tegnap kikölcsönzött könyvem. A második világháború utáni eseményekről szól, elég izgalmasnak tűnt. Még mindig baszottul fájt a kezem, még lapozni is alig tudtam. Végül leraktam az olvasmányt, ami egyébként tényleg egészen izgalmas, de nem tudom így folytatni. A kezembe nyilalló fájdalom miatt már vagy hatszor kellett újra olvasnom egy sort, hogy fel is fogjam. Félre toltam a könyvet az asztalon, és inkább bámultam ki a koszos ablakon. Kint néhányan cigiztek meg trécseltek. Elég nagy a sulink udvara, simán el lehet bújni a tanárok elől ha arról van szó. A nézelődésből egy dühös hang szakított ki.

–Kis asszony, mi lenne ha figyelne rám. - mondta szúrósan a tanári asztal mellett álló férfi.

- Maga meg ki? - Kérdeztem kicsit flegmán.

- Az előbb elmondtam, az osztályfőnököd elment szülési szabadságra, és én veszem át a helyét. - mondta szúrósan a fekete hajú férfi.

- Aha, Hát sok sikert. - válaszoltam, majd inkább kezembe vettem a könyvemet, és olvasni kezdtem.

Még az is jobb volt, mint hogy a tanárom is basztasson. Elég nekem otthon hallgatni mekkora szar vagyok na. Úgy néz ki nem nagyon törődött bele a helyzetbe mert kimért lépésekkel megindult felém. A szemei szinte szikrát szórtak, esküszöm egy pillanatra komolyan megijedtem. Megállt előttem és ki akarta kapni a kezemből a könyvet, mire én megragadtam azt fájó kezemmel is. Még egy rántás és könyvet elengedve kaptam a jobb csuklómhoz, és görcsösen szorítani kezdtem a hirtelen bele hasító fájdalom miatt. A tanár úr elolvasta a könyv címét, majd összeráncolt szemöldökkel rám meredt. A szememmel jeleztem, hogy ki ne merje mondani amit gondol vagy sípcsonton fogom rúgni. Na jó talán az utóbbi nem esett le neki.

- Azonnal menj ki. - mondta már-már rémisztően.

Oldalra néztem kicsit megnyugodva, hogy nem kürtöli szét az osztályban, mi van a kezemmel. A pletykák gyorsan terjednek, és nekem nincs kedvem célponttá válni. Lazán felálltam a padból, és kisétáltam a dohos teremből. Egy flegma mosolyt erőltettem magamra, mintha tényleg az lett volna a célom, hogy kimehessek. Miután kiértem fáradtan dobtam magam le az ajtó melletti padra, ahol végre nem kellett a kurva keményet játszanom. Ugyanis rohadt nehéz volt nem sántikálni kifelé, mellé még vigyorogni is mint valami hülye gyerek. Beharaptam az alsó ajkam, hogy vissza fogjak egy fájdalmas nyögést. Hiába volt óra, ez mégis csak a folyosó, jobb lenne ha nem venné észre bárki is, hogy szarul vagyok. Legalább a könyvem hozhattam volna magammal, remélem azért még vissza kapom, mert csak kölcsönöztem. Meglepetésemre Erwinbá éppen a termünk felé tartott, majd egy biztató pillantást vetett rám mielőtt bement az osztályunkba. Nagyon kíváncsi vagyok mit akart ez jelenteni, de jót azt biztos nem. Ha valaki biztatóan rád mosolyog, akkor tuti nagy szarban vagy. Főleg ha tanár az illető. A fejemet neki döntöttem a hideg falnak, és a szembe lévő ablakon néztem kifelé. Ebben a pózban csak az eget lehetett látni, meg egy két fának a lombját. Nem mintha jobb lett volna a sáros udvart bámulni.